„Elkezdtem nyitni”

Ferencz Mónika költő

rés a présen: Mikortól számít költőnek az ember?

Ferencz Mónika: Aki túl korán nevezi költőnek magát, az sokszor érzi vagy éreztetik vele, hogy túl komolyan veszi magát, aki pedig túl későn, azzal azt éreztetik, hogy nem becsüli meg, amit csinál, hogy kicsi az önértékelése. Azt hiszem, hogy rossz helyen próbálnám megfogni az egész lényegét, ha azért tartanám magamat költőnek, mert pénzt kapok azért, amit írok vagy nyertem egy Szépíró-díjat, vagy az ösztöndíjak miatt. Ezek azok a lehetőségek, elismerések, amelyekért hálás vagyok, büszke vagyok rájuk, de nem ezek tesznek költővé, sokkal inkább az, amiért és ahogyan írok.

rap: A marketing-közgazdász munkával hogyan egyeztethető össze a költészet?

FM: Érdekes, mert állásinterjúkon általában azt kérdezik tőlem, hogyan egyeztethető össze a költészettel az adott munkakör, de úgy gondolom, hogy a költészettel minden összeegyeztethető. Alapvetően mindig vonzódtam a logikához, szerettem a matematikát, sokáig az volt az álmom, hogy egyszer majd azt tanítom gyerekeknek. Nem tudom, hogy tudnék-e csak az írással vagy csak a számokkal foglalkozni, de szerintem, ahogyan egy ember egyszerre feminin és maszkulin, úgy egyszerre spirituális és racionális. Valahogy egy ilyen köztes helyen vagyok, és a túl racionális időszakaimban vágyom a spiritualitást és fordítva.

rap: Hogyan született az első köteted?

FM: A Hátam mögött dél megírása érdekes folyamat volt, mivel megvolt a kötet fele – főleg a déli ciklusban levő versek –, amikor már foglalkoztatott a Hátam mögött dél mint kötetcím, és az egész égtájas koncepció. Aztán Babiczky Tibor megkeresett, hogy indul a Scolar Kiadó égisze alatt egy új sorozat, és örülne, ha az én kötetem is megjelenhetne benne. Tibornak tetszett a kézirat, úgyhogy leültem, és fél év alatt összeraktam a teljes kötetet, így jöhetett ki a sorozat egyik első darabjaként, aminek nagyon örültem. Az írást, a kötettel való munkát jobban élveztem ugyan, mint magát a megjelenést, de ez így volt a második kötetemnél is.