Túlélték magukat

Ian Gittins: Depeche Mode – Hit és rajongás

Kritika

Kemény feladat egy még mindig népszerű, sikeres zenekar történetének négy évtizedéről írni, mert szinte lehetetlen elkerülni a sztori sztereotip állomásait: hogyan jutnak el a füstös pinceklubokból a teli arénákba a rock and roll életforma szokásos buktatóin keresztül, a fehér porból rakott dombokat megmászva.

Ian Gittins, a jeles rockszakíró egy figyelemre méltó Cure-monográfia, no meg a Nikki Sixx-szel, a Mötley Crüe basszerével közösen összerakott A heroinnaplók után 2019-ben, egy évvel a Depeche Mode létrejöttének 40 éves jubileuma előtt látott hozzá, hogy papírra vesse a zenekar történetét. Trükkje pontosan abban állt, hogy eszébe sem jutott kihagyni a popkarrier untig ismert fordulatai kínálta ziccereket, miközben egy sokkal mélyebb sztorit is elmond, amelyből nem hiányzik csöppnyi társadalomtörténeti háttér sem. És emellett a Hit és rajongás (a cím direkt utalás a DM 1993-as Songs of Faith and Devotion albumára) vérbeli képeskönyv is. Azaz nem pusztán egy gazdagon illusztrált zenekari biográfia. Itt a képek tovább értelmezik a szöveget, ötleteket és témákat dobnak fel, elmagyarázzák a hátteret és azt is, hogy idővel hogyan tolódik el a fókusz, miután kinyílt előttük a világ. Arról nem is szólva, hogy a DM pályafutását megörökítő vizuális portfólió (közülük nem kevés a félhivatalos, „udvari” fotográfus és kliprendező Anton Corbijn munkája) teremtette meg a zenekar imázsát, az őket máig övező kultusz ikonográfiáját, az utolsó fekete bőrkabátig, töl­tény­övig és bakancsig.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.