Jónás Tamás: A legutóbbi verseskötet (Törzs, 2016, Magvető) nem a legfontosabb, pedig illene annak lennie, de az a zűrzavaros túlírtság, ami rám annyira jellemző, talán a Lassuló zuhanásban jelenik meg leg­inkább. A prózák közül az első nagy összegzés, a Cigányidők már nem kapható, Fűzfa Balázs tervezi ugyan, hogy a 20 éves évforduló miatt újra kiadjuk, eddig én elleneztem. Fontos még az Apuapuapu, ez méltatlanul kevés figyelmet kapott, úgy érzem. Az e-könyvekben nem bízom, a netes, facebookos publikációkon is túl vagyok már, most a legfontosabbnak már nem a könyveket, hanem a személyes találkozókat tartom.

rap: Mit tudsz a közönségedről, az olvasóidról?

JT: Próbálom vagy önkéntelenül is folyik, hogy tipizáljam az olvasóimat, de nem szokott sikerülni. Bátortalanul elegyedem velük beszédbe, pedig gyakran megtalálnak az internetnek köszönhetően. De amíg én évek alatt borítottam rájuk sötét szekrényeim tartalmát, az övék egyszerre dől rám, és azzal nehezen lehet mit kezdeni. Ennyit tudok róluk: akik rendszeresen olvassák az írásaimat, azoknak egész biztos, hogy „tele a szekrényük”. Tudnék ilyesmit mondani, hogy a tizenéves kamasz, az ötvenes asszony, az elvált férfi – de minek. Aki személyesen akar velem találkozni, rávehet a Gólyára vagy a Stexre (VIII. kerületi kocsmák – a szerk).

rap: Február 16-án fellépsz az I. Kerekfest programján az A38 hajón. Mi a kapcsolódásod ehhez a fesztiválhoz?

JT: Ez a kétnapos fesztivál (február 15–16.) azzal az ambícióval indul el az idén, hogy értékes, izgalmas civil, cigányrendezvény legyen, ahol a legjobbak jelennek meg. Mind zenész. Engem kértek fel egyedül úgy, mint a szavak felelősét, hogy egy est erejéig szólaljak meg, jelenjek meg. Rögtön arra gondoltam, hogy nem, egyedül nem, mi több, akivel akarok, az se legyen cigány: így Másik Jánossal lesz közös irodalmi estünk, Jánosnak köszönhetően zenei betétekkel, effektekkel. Lehet, hogy meglepő, amit mondok: nekem a zene nem olyan fontos, ahogy azt mások talán emlegetni szokták. Elvisznek a szavak, ha dalokról van szó, és csak ritkán engedem meg a zenének, hogy a zsigereimre is hasson. Örökké védem magam, gyenge vagyok a jó zenéhez.

rap: Hol találkozhatunk még veled?

JT: Lakásban élek már pár éve, kevés dolog képes kimozdítani. Március 17-én azonban lesz még egy rendezvény. A Hoppál Mihály Band Aszinkron létezés címmel rakott össze dalokat, videókat. Születésnapi köszöntés és meglepetés lesz nekem is a Patyolat színháztermében, a Baross utca 85.-ben. A sok izgalmas dal, megzenésített vers között én is megszólalok egy-két verssel, prózával – ismétlem, nekem is meglepetés, még igazán a dolgom sem tudom. A Facebookon megtalálható könnyen az esemény, nagyon kíváncsian, izgatottan várom.

rap: Tervben van-e új kötet?

JT: Most csendes időszak van, írok, borogatom a magánéletem. Egy regényen dolgozom, azzal a hittel és ma már kétely nélkül, hogy 45 évesen és sok prózai tanulmány után elég érett vagyok már egy valódi nagyregényhez. A regény indítását már publikáltam is az Eső c. folyóiratban. Tessék megijedni: színdarabot szeretnék rendezni legközelebb.

rap: Miről álmodik a költő?

JT: Ez a költő a múltról álmodik. Öregnek érzi magát az egyébként egykorú pályatársai között is. Arról álmodik, hogy a csodák egyszeregyét újratanulhatja. De nem tanulhatja újra. Tehát marad az, amire még van esély: telefon vagy e-mail Hindi Zahrától: lakáskoncert-sorozatra hív Párizsba, persze magyarul fog énekelni Jónás-verseket. Mire való egy álom, ha nem ilyesmire?