Képregény

Secret Agent X-9

  • Baski Sándor
  • 2018. március 8.

Könyv

Ha napilapban megjelenő, hárompaneles, utolsó oldalas képregénycsík, akkor Garfield vagy Kázmér és Huba, esetleg Dilbert. A strip ma már az önállóan fogyasztandó, egyetlen verbális vagy vizuális poénra kihegyezett képes adoma szinonimája, de nem volt ez mindig így. A nyomtatott sajtó hőskorában egészen nagy ívű, folytatásos történetek elmesélésére is vállalkoztak a képregényes műfaj pionírjai, a rekeszizmok helyett pedig inkább a közönség fantáziáját akarták megdolgozni.

Az egyik leghosszabb, mifelénk szinte teljesen ismeretlen széria az 1934-től 1996-ig futó Secret Agent
X-9
volt, amely a legendás noirszerző, Dashiell Hammett és a Flash Gordont megalkotó Alex Raymond kollaborációjaként született meg. Az akkor még névtelen címszereplő a Hammett-regényekből ismert éles eszű és keményöklű detektívek ügynökverziójaként üldözte a bűnt, és bár a figura eredendő macsósága a következő 62 évben semmit sem kopott, az egymást váltó alkotók mindig hozzáigazították a korszellemhez.

A hetvenes években már nevet (Phil Corrigan), feleséget és állandó nemeziseket is kapott az FBI helyett egy meg nem nevezett titkosügynökség kötelékében tevékenykedő főhős. A három, magyarul most megjelent történet is ebben az időszakban íródott, és ez meg is látszik rajtuk. Mintha James Bond amerikai kollégájának kalandjait olvasnánk: a világuralomra törő főgonoszok itt is nevetségesen túlbonyolított terveket szőnek, a hősünket behálózni kívánó nők naivak és alulöltözöttek, a végső összecsapás helyszíne pedig mindig egy titkos sziget vagy egy világtól elzárt síparadicsom. Az eredeti képcsíkok formáját megőrző, A5-ös méretű kötet kétségtelen előnye, hogy műfajparódiaként és képregénytörténeti kuriózumként egyaránt fogyasztható.

Fordította: Bayer Antal. Nero Blanco Comix, 2017, 120 oldal, 2000 Ft

 

***

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.