Ha napilapban megjelenő, hárompaneles, utolsó oldalas képregénycsík, akkor Garfield vagy Kázmér és Huba, esetleg Dilbert. A strip ma már az önállóan fogyasztandó, egyetlen verbális vagy vizuális poénra kihegyezett képes adoma szinonimája, de nem volt ez mindig így. A nyomtatott sajtó hőskorában egészen nagy ívű, folytatásos történetek elmesélésére is vállalkoztak a képregényes műfaj pionírjai, a rekeszizmok helyett pedig inkább a közönség fantáziáját akarták megdolgozni.
Az egyik leghosszabb, mifelénk szinte teljesen ismeretlen széria az 1934-től 1996-ig futó Secret Agent
X-9 volt, amely a legendás noirszerző, Dashiell Hammett és a Flash Gordont megalkotó Alex Raymond kollaborációjaként született meg. Az akkor még névtelen címszereplő a Hammett-regényekből ismert éles eszű és keményöklű detektívek ügynökverziójaként üldözte a bűnt, és bár a figura eredendő macsósága a következő 62 évben semmit sem kopott, az egymást váltó alkotók mindig hozzáigazították a korszellemhez.
A hetvenes években már nevet (Phil Corrigan), feleséget és állandó nemeziseket is kapott az FBI helyett egy meg nem nevezett titkosügynökség kötelékében tevékenykedő főhős. A három, magyarul most megjelent történet is ebben az időszakban íródott, és ez meg is látszik rajtuk. Mintha James Bond amerikai kollégájának kalandjait olvasnánk: a világuralomra törő főgonoszok itt is nevetségesen túlbonyolított terveket szőnek, a hősünket behálózni kívánó nők naivak és alulöltözöttek, a végső összecsapás helyszíne pedig mindig egy titkos sziget vagy egy világtól elzárt síparadicsom. Az eredeti képcsíkok formáját megőrző, A5-ös méretű kötet kétségtelen előnye, hogy műfajparódiaként és képregénytörténeti kuriózumként egyaránt fogyasztható.
Fordította: Bayer Antal. Nero Blanco Comix, 2017, 120 oldal, 2000 Ft
***
