Külön fórumokon vitatták, mennyire tudományos mindaz, ami a filmben történik, akadt, aki a modern fizika apoteózisát látta benne, mások (hangsúlyozottan laikus kommentelők) csupán újabb bizonyosságot kaptak arról, hogy az elméleti kvantumfizika úgy, ahogy van, badarság (a film tudományosságáról lásd: Jelentés a nyúl üregéből , Magyar Narancs 2014. november 20.). Nos, a film precíz értelmezéséhez, de még inkább a modern, 20–21. századi fizikával való ismerkedéshez kiváló bevezető a film tudományos tanácsadója és ügyvezető producere, a sztártudós (esetében ez korántsem degradáló jelző) Kip Thorne könyve, mely hangsúlyozottan az Interstellar világába enged bebocsátást.
Teszi ezt két szálon is: egyrészt megismerjük, milyen diskurzus kísérte a film készítését, hogyan találkozott egymással a sokszor a képzelet határain messze túlmerészkedő fizikusi intenció és a filmes fantázia, és azt is, hogyan beszélnek e témákról maguk az elméleti fizikusok. A film születését éppen a modern fizika lélegzetelállító fejlődése inspirálta, így a szerző fejezetenként végigveszi, milyen fizikai problémákat vet fel a film egy-egy jelenete, s közben szinte végez az általános relativitáselmélet és annak következményei számbavételével (kicsit belekapva a húrelméletbe vagy a magasabb számú térdimenziók fizikájába). Talán meglepő, de Thorne a film kivitelezésébe is befolyó ötletgazdaként felvezetésként éppen az alkotói folyamatot ismerteti. Tanulságos a Steven Spielberggel vagy a Nolan testvérekkel való munkakapcsolat részletezése, s az sem érdektelen, hogyan zajlott a fejtágító diskurzus a színészekkel, miként reagált Matthew McConaughey, Anne Hathaway, Jessica Chastain vagy éppen Michael Caine a forgatókönyv fizikai nyalánkságaira. De innentől kezdve nincs megállás: Thorne kétségtelenül szórakoztató módon adja fel a leckét, s így átismételhetjük, amit fizikai világunk születéséről, evolúciójáról, szerkezetéről, tágulásáról, sorsáról és az ezekre vonatkozó alapvető szabályokról tudunk. Kezdi az ősrobbanással, de szinte észre sem vesszük, hogy már a görbült térről, a gravitáció einsteini értelmezéséről, az árapályerőkről és a fekete lyukakról mesél – és könyve, akárcsak ezek a gigantikus gravitációs csapdák, már be is szippantott bennünket. A fekete lyukaknál található szingularitásról, a féreglyukakról, a gravitációs anomáliákról, a kvantumgravitációs elméletekről vagy a hiperkockáról szóló fejezetek önmagukban is hallatlanul érdekesek, tulajdonképpen, a szerző felszólításának engedve, mellőzhetjük is a lineáris olvasást, legfeljebb némely terminológiák értelmezése kedvéért kell rendre visszalapoznunk. S az is érdekes, ami végül kimaradt a filmből: a Thorne által lelkesen elmagyarázott gravitációs hullámok létének igazolása például épp 2016 elejének lett a tudományos szenzációja.
És Thorne nem csak a saját szakterületével foglalkozik: amikor a film posztapokaliptikus nyitószituációját elemzi, s az elfogyó oxigén, a porviharok és a mind jobban pusztító növényi kórokozók témáját veszi elő, nem habozik kerekasztal-beszélgetést rendezni biológus szakértők részvételével. Az általa rekonstruált diskurzus gyönyörűen veszi végig a múlt és a jövő biotikus és abiotikus katasztrófáit: az egymásra tromfolva előadott armageddonista szcenáriók olvastán lesz nyilvánvaló, hogy maradt még témája bőven a jövő katasztrófafilm-rendezőinek.
A kötet kapcsán mindenképpen el kell mondani, hogy jó kézbe venni, hogy takarékos tördelése miatt könnyedén olvasható, szerkezete átlátható, remek illusztrációi tökéletesen segítik a megértést, a fordítás a szakterminológiák tekintetében is precíz, szakmailag is ellenőrzött, sőt Kovács József ügyelt arra is, hogy a magyar szinkron kifejezéseit használják, ami segíti a film egyes epizódjaival való gyümölcsöző összevetést.
Fordította: Kovács József. Európa, 2015, 360 oldal, 6990 Ft
