J. D. Salinger első és egyetlen regénye igazi túlélő. Megjelenésekor, 1951-ben átütő kritikai és közönségsikert aratott, bérelt helye van a 20. század angol nyelvű regényeinek toplistáin. Modern klasszikus és kötelező olvasmány. Ezek után nem csoda, hogy a South Park alkotói egy teljes epizódot szántak arra, hogy helyére tegyék ezt a betiltott könyvet, amiben csúnyán beszélnek, és ami miatt lelőtték a hippik királyát (itt John Lennonra és gyilkosára, Mark David Chapmanre utalnak). Cartmanék kezdeti lelkesedése hamar alábbhagy, amikor olvasni kezdik a regényt, és csalódottan dobják félre, mert abban csak valami nyálas csávó nyavalyog, hogy ő mennyire gáz. A rajzfilmfigurák fanyalgása nem alaptalan: hiába jut minden oldalra egy rakás sonuvabitch, goddamn és moron, hiába dohányzik, iszik, kamuzik, illetve próbál – inkább kevesebb, mint több sikerrel – csajozni szegény Holden, Salinger kanonizálódott művét már nem érezzük botrányosnak vagy trágárnak.
Az 1940-es évek szlengjét magába olvasztó és a beszélt nyelvet imitáló szöveg recepciójának egyik konszenzusa, hogy az író tűpontosan mutatja be a felső középosztálybeli, fehér fiatalok nyelvhasználatát. Salinger tisztában lehetett írói módszerének kockázatával, vagyis hogy a gyorsan változó szleng kevésbé időtálló regényt szülhet. Az elbeszélő, Holden Caulfield alakjában azonban nemcsak a 40-es évek New York-i fiataljainak problémáit sikerült megírnia (vagy kiírnia magából), hanem a kamaszkori szorongások, az elidegenedés, a lázadás kortól és helytől független aspektusait is meg tudta fogalmazni, ráadásul mindezt azoknak a nyelvén, akiket a leginkább érint ez a probléma.
Fuck
Norman Saphiro szerint a jó fordítás „átlátszó”, az olvasó elfelejti, hogy fordítást olvas, a fordító pedig láthatatlanná válik. A műfordítás varázslás, a műfordító pedig varázsló, aki tisztában van vele, hogy lehetetlenre vállalkozik, hogy istenkísértés, amit csinál. A kérdés mindig az, hogy ezzel az elve kudarcra ítélt tevékenységgel mit lehet „megmenteni” egy-egy műből.
| ||
A Zabhegyező első magyar kiadása 1964-ben jelent meg, és hasonlóan friss lehetett, mint a maga idejében az eredeti mű. A hitelességre garancia volt, hogy Gyepes Judit – ahogyan azt egy vele készült interjúban elmondta – gimnáziumban tanított, és az ott elcsípett kifejezéseket, a korszak kamaszszlengjét dolgozta bele a szövegbe. Bár Gyepes szövege ma már helyenként modorosnak tűnik és számos félrefordítás is akad benne, mégis komoly fordítói teljesítmény, ami elsősorban annak köszönhető, hogy kiváló érzékkel találja meg és konzekvensen építi a szövegbe az argót, a beszélt nyelvi fordulatokat. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem tudunk elképzelni pontosabb és jobb („átlátszóbb”) fordítást. Nem véletlen, hogy az első megjelenést követő évtizedekben az Európa Kiadónál folyamatosan javítgatták az eredeti szöveget, így aztán a Zabhegyező utolsó kiadása nagyjából 10-15 százalékban eltér az 1964-es változattól.
A kiadó döntése, hogy új fordításban jelenteti meg Salinger regényét, abba a koncepcióba illeszkedik, amelynek A nagy Gatsby új fordítását is köszönhetjük. Arra azonban valószínűleg kevesen számítottak, hogy Barna Imre Rozsban a fogó címmel megjelent fordítása ekkora vihart kavar. Műfordításról a szakmai fórumokon kívül gyakorlatilag nem esik szó. A világirodalmi recenziók is ritkán térnek ki a fordításokkal kapcsolatos problémákra. A Paul Auster által az irodalom árnyékhősének nevezett műfordító csendben végzi a dolgát. Ezért volt egyszerre örömteli és ijesztő, hogy ilyen vitákat generált a Rozsban a fogó.
Ez a felfokozott olvasói reakció feltehetőleg a címválasztásnak köszönhető. Barna, felismerve a vállalkozás lehetetlenségét, elhagyta a frappáns, ám a regény kontextusában értelmezhetetlen – és értelmetlen – zabhegyezőt, amelynél ütősebb és félrevezetőbb címet valószínűleg nem nagyon lehetne kitalálni. Kétségtelen, hogy fordítói szempontból fel van adva a lecke. Az eredeti címet egy Burns-vers ihlette, amelynek egy sora a regény szövegében is előkerül. Holden és húga, Phoebe arról vitatkozik, hogyan is szól pontosan a verssor. Az 1964-es kiadásban a címhez igazították a szöveget: Ha valaki zabot hegyez a zabföldeken… Az újabb, javított kiadásokban igyekeztek korrigálni a hibát, aminek eredményeként egy furcsa hibrid keletkezett (Ha valaki zabot hegyez a rozsföldeken…), tovább fokozva az eleve zavaros helyzetet. Mivel a regény értelmezésének kulcsa a cím, annak pontosításához radikálisabb beavatkozásra lett volna szükség, ehhez azonban a toldozásos-foldozásos módszer elégtelennek bizonyult. Barna Imre felvette a kesztyűt, és beleállt a küzdelembe. A Rozsban a fogó, mint cím nem a legszerencsésebb megoldás: lábjegyzet nélkül nem igazán érthető, és egy kis csalás is van benne, hiszen a baseballban – amire szintén utal – a „catcher”-t nem „fogó”-nak, hanem „elkapó”-nak nevezik. Persze ennek a problémának nincs „átlátszó” megoldása.
| ||
A továbbiakban Barna kisebb botlásokkal ugyan, de sikeresen vette a nehéz akadályokat. Az új szöveg jobban visszaadja az eredeti ritmusát, élőbeszédszerűségét, nem próbálja eltüntetni az angol mondatok roncsoltságát, szerkezeti furcsaságait, és nagyon egységes, normasértéseiben homogén szövegtestet hoz létre. A Rozsban a fogó Holdenje, alkalmazkodva a korhoz, trágárabb lett. Barna fordításában a kurva alapszó, bazdmegből is bőven akad. Talán ez jobban visszaadja, milyen hatása lehetett a regény megjelenésekor a Salinger-szövegnek a gyanútlan befogadókra, illetve a Gyepes-féle fordításnak a hatvanas évek magyar olvasóira. Az igazsághoz viszont hozzátartozik az is, hogy az eredeti könyv elbeszélője valóban sokat káromkodik, de az első „fuck”-ra egészen az utolsó előtti fejezetig várni kell. Ráadásul a koravén Holden pont azon kesereg – ez Salinger egyik zsenális kikacsintása az olvasók és a cenzorok felé –, hogy sehol nem lehet nyugta, mert mindenhová ezt a csúnya szót firkálják fel az emberek, és a legváratlanabb pillanatokban akad meg rajta a szeme. Barna Imrénél a fuckból kapd be lesz, ami lényegesen meggyőzőbb, mint a Gyepes-fordítás szemérmes három pontja.
Bugáz
Ha a választott nyelvi regiszterből indulunk ki, nem lehet kérdés, hogy Barna közelebb akarta hozni a mai fiatalokhoz a regényt. Hogy a Salinger-művet mennyire érzi avíttnak egy mai amerikai kamasz, azt jól szemlélteti a már említett South Park-epizód, amelyben a csalódott srácok mérgükben írnak egy igazán durva és gusztustalan könyvet. A Gyepes-féle fordítás viszont együtt öregedett a regénnyel, ami befogadói szempontból nézve hasonló problémákat vethet fel, mint az eredeti mű. Ezt a gubancot lenne hivatott kibogozni a Rozsban a fogó, és ezen a ponton keresendő a szöveg egyetlen igazán zavaró hibája is: a szépen felépített, gördülékeny mondatok könnyen elhitetik az olvasóval, hogy itt most tényleg Holden löki a rizsát, azonban időről időre felbukkannak olyan szavak és kifejezések, amelyekről nehéz elképzelni, hogy egy mai kamasz ismeri vagy – akár csak viccből – használja őket. Az előbbire a „bugáz” (ellop) és a „drót” (randi), az utóbbira az „isi”, vagy a beszélt nyelvben nem túl gyakori „satöbbi” lehet jó példa. Ha abból indulunk ki, hogy Holden olvasottabb és érzékenyebb a kortársainál, akkor sem indokolja semmi, hogy olyan szavakat használjon, amelyektől széles generációs szakadék választja el. Ezek azok a szöveghelyek, ahol időnként láthatóvá válik az amúgy láthatatlan fordító.
A fontos javítások mellett (az új fordításban a Revolutionary War függetlenségi háború lett polgárháború helyett, a „falsie” melltartó – és nem műhaj –, a crew cut pedig tüsihaj lett borotvahaj helyett) becsúszott néhány apró hiba is. Holden iskolatársa, Ackely a 35. oldalon 17 éves, a 41.-en már 18. Bár ez már a szőrszálhasogatás minősített esete, de megemlíthetjük azt a szimbolikusnak is tekinthető pontatlanságot, amely egy tisztán matematikai átváltás során került a szövegekbe: Gyepes fordításában Holden 187 cm magas, míg a Rozsban a fogó elbeszélője 192 cm. Salinger Holdenje pedig „six foot two and a half”, vagyis 189 cm. Valahol félúton a kettő között.
A műfordító egyfolytában kompromisszumokat köt és kudarcok sorozatát éli át, amelyből szerencsés esetben az olvasó semmit sem érzékel. Barna Imrének köszönhetően most már van egy tökösebb Holdenünk is, akit a reménybeli fiatal olvasók talán jobban megértenek. Akinek viszont nem szimpi a srác, nyugodtan vegye le a polcról a Zabhegyezőt. Ezen a meccsen nincsenek vesztesek.
Jerome David Salinger: Zabhegyező. Fordította: Gyepes Judit. Európa, 1964, 228 oldal
Jerome David Salinger: Rozsban a fogó. Fordította: Barna Imre. Európa, 2015, 308 oldal, 2990 Ft
