Könyv

Glamour, holocaust, fiction, non-fiction

Janusz Glowacki: Good night, Jerzy

  • Bán Zoltán András
  • 2012. június 17.

Könyv

A harminc éve New Yorkban élő és mindenekelőtt ebben a közegben híressé lett szerző lengyelül és mindenekelőtt lengyeleknek írta regényét, ám a formálás, az alapérzület tökéletesen amerikai, szinte hollywoodi. A "hogyan írjunk intellektuálisan mélyen szántó, de alapvetően mégis bestsellerlistás regényt?" kérdésre adott választ már régen megtalálták errefelé (és mostanában nálunk is alkalmazzák):

úgy, mintha a regény már eleve félig forgatókönyv lenne - a nem közvetlenül filmre adaptálható regény legfeljebb "irodalom" ebben a közegben, és ilyet ma már senki nem fogyaszt (olvasásról már régen nincs szó). Ráadásul már a kiinduló helyzete is ebbe a halmazba esik: a bevallottan nem fiktív elbeszélő, azaz Glowacki színdarabot - ez később akadálytalanul változik át filmforgatókönyvvé - akar írni elhunyt főhőséről, a bevallottan nem fiktív kollégájáról, Jerzy Kosinskiról. A forgatókönyv formája megkíméli a regényírót, ugyanis nem kell bíbelődnie sok mindennel: a cselekmény belső logikájának hiányait könnyedén elháríthatja a flash back technikával, az úgynevezett jellemábrázolás megmarad a színészeknek - kijön egy sztár, és ezzel minden el van intézve -, miliőrajz fölösleges, elég végigpásztázni az éjszakai New Yorkon. Így a szerzőnek voltaképpen egyedül a helyzeteket és a párbeszédeket kell "igényesen", azaz olajozottan fogyaszthatóan megalkotnia. Két jó benyögés, és kész a jelenet magva. Ha mindez egy exkluzív kocsmában történik, lehetőleg nem sokkal záróra előtt vagy netán egy roppant highly protected party közegében, akkor még egyszerűbb a dolog. És ha már semmi nem jut a szerző eszébe, egy megfelelő ponton elhelyezett, lehetőleg szaftos erotikus álom (szakszavakkal: interracial, mature, submisson, animal) azonnal mentőövet kínál - a fogyasztónak is. El kell ismerni, Glowacki megtanulta a leckét, fel is mondja vesszőhibák nélkül; a cselekmény jól pereg, a jelenetek rövidek, soha nem lépik túl az 5-6 oldalas terjedelmet; álmok, KGB-CIA, holokauszt, szex, orosz-ukrán-fehérorosz szajhák (hamuszőke, ferde szem, miniszoknya, tízcentis sarkú, combig érő csizma), zsidó intellektuelek, ügynökök, rendezők, Forman, Woody Allen, kokain. Efféle tizenkettő egy tucat giccsel nem is kellene foglalkozni, ha a téma nem vetne fel

csiklandós esztétikai-etikai kérdéseket

Az ÉS-ben közölt remek interjújában (Mit gondol a plágiumról?, 2012. május 4.) a szerző ekként mutatja be hőse karrierjét: "Eredeti nevén Józef Lewinkopf - akinek apja vette fel a Kosinski nevet a vészkorszak idején, amikor egy lengyel katolikus parasztcsalád bújtatta őket - 1957-ben állami ösztöndíjjal jutott ki az Egyesült Államokba." Mindezen biográfiai tényeket (és másokat is) Kosinski később meghamisította életrajzában. De nem is ez volt a főbűn, teszi hozzá Glowacki, hanem elképesztő karrierjének - A festett madár című regénye ott volt a legesélyesebb Nobel-jelöltek között - megalapozása. A könyvről még megjelenés előtt recenziót kértek Elli Wieseltől, a jeles holokauszt-szakelemtől. Wiesel igen tartózkodó cikket írt, ezt megtudva Kosinski felkereste még a kritika publikálása előtt, és "meggyőzte róla, hogy ne fikcióként olvassa regényét, ez az ő gyerekkori hányattatásainak hiteles leírása, Wiesel erre összetépte a kész recenziót, és írt egy meleg hangú újat". Ami aztán döntően hatott a regény eszelős sikerére.

Sok van ebben a történetben. Valahogy így szólhatna a leegyszerűsített kérdés: mi lenne, ha kiderülne, hogy Tadeusz Borowski Auschwitz-történetei fikciók, a szerző soha nem járt ott, és csak kitalálta az egészet? Csorbítaná ez a művészi teljesítményét? Egyáltalán: ez esetben mi a hitelesség mértéke? Ha valaki 1956-ról ír regényt, noha akkor még nem is élt, az nyilván belefér. De a holokausztábrázolás művészi hiteléhez (és ezzel esztétikai rangjához!) eszerint valami több kell, nevezetesen a nem fiktív, a valódi igazság. Itt az etika pecsétjét ütik az esztétikai jelenségekre, és ez fölöttébb aggasztó. Még siralmasabb a sztori, ha belegondolunk, hogy Kosinski éppen azt tagadta meg Wieselnek, ami más tematika esetében éppenséggel művészi erejének bizonyítéka lenne, az erős regényírói fantázia ugyanis ebben a speciális esetben inkább bűn volt: csak akkor értékes a mű, ha nem fikció, azaz nem művészet, azaz ha dokumentum, legyen bár mégoly művészileg nagyszerű alakban. Megfordul az irodalom teremtésének és befogadásának hagyományos szereposztása: a regényírás éltető eleme, a fikció, a mesélés elvettetik, és helyébe a mindennapi élet valódisága lép. Az elbeszélésben minél kevésbé mese a mese, annál nagyobb a mű esztétikai hitele, rangja. És a közeg büntetett: amikor kiderült, hogy Kosinski metaforikus értelemben "nem volt Auschwitzban", akkor ünnepelt könyvét szemétdombra vetették, magát a szerzőt hazugnak bélyegezték, aki aztán az elvárások rendje és módja szerint öngyilkos is lett, mint oly sok holokauszt-túlélő író: Primo Levi, Tadeusz Borowski, Jean Améry.

A közeg egyébként is kitüntetett szerepet vitt ebben a történetben. A Kosinski-eset paradigmatikus példája Howard S. Becker híres könyve (Art Worlds, 1982) alapvetésének, miszerint minden mű kollektív termék, a művészeti világok teremtménye, az egyéni kreativitás és a társadalmi ágensek közös alkotása. Mindennél világosabb ez a mai amerikai művészeti világok számára. Kosinski New York-i bukásának nem az volt az első oka, hogy plagizált a Being There című regényében, nem is az, hogy nem angolul írt (ahogy azt csalárd módon beállította, miközben fordítókkal dolgozott), még kevésbé az, hogy a sajátjának adta ki mások naplófeljegyzéseit - mindez a posztmodern világállapot művészeti világaiban még az alkotói teremtés része lehet. A büntetést a magánjellegű holokauszthazugságért kapta, ami a holokauszttagadás vagy "Auschwitz-Lüge" egy speciális változataként interpretálódott. De Kosinski nem hazudott, vagy csak annyiban, hogy regényt próbált írni. A máskor tökéletesen legitim "hazugság" most illegitim lett.

A fent vázolt, talán nem éppen jelentéktelen dilemmákat és egyebeket (például azt, hogy Kosinski talán a romantikus életművészet egy kései megvalósítója volt) azonban nem sikerült megírnia Glowackinak, feltehetően ez csak periferikusan fordult meg a fejében. Könyve éppen olyan, mint amit Kosinski szemére vet: "jó érzékkel tapintotta ki az amerikai könyvpiac fogyasztói igényét a holokauszt és a pornográf képzelet párosítására."

Fordította Tempfli Péter. Európa, 2012, 292 oldal, 2900 Ft

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.