Könyv

Glamour, holocaust, fiction, non-fiction

Janusz Glowacki: Good night, Jerzy

  • Bán Zoltán András
  • 2012.06.17 13:05

Könyv

A harminc éve New Yorkban élő és mindenekelőtt ebben a közegben híressé lett szerző lengyelül és mindenekelőtt lengyeleknek írta regényét, ám a formálás, az alapérzület tökéletesen amerikai, szinte hollywoodi. A "hogyan írjunk intellektuálisan mélyen szántó, de alapvetően mégis bestsellerlistás regényt?" kérdésre adott választ már régen megtalálták errefelé (és mostanában nálunk is alkalmazzák):

úgy, mintha a regény már eleve félig forgatókönyv lenne - a nem közvetlenül filmre adaptálható regény legfeljebb "irodalom" ebben a közegben, és ilyet ma már senki nem fogyaszt (olvasásról már régen nincs szó). Ráadásul már a kiinduló helyzete is ebbe a halmazba esik: a bevallottan nem fiktív elbeszélő, azaz Glowacki színdarabot - ez később akadálytalanul változik át filmforgatókönyvvé - akar írni elhunyt főhőséről, a bevallottan nem fiktív kollégájáról, Jerzy Kosinskiról. A forgatókönyv formája megkíméli a regényírót, ugyanis nem kell bíbelődnie sok mindennel: a cselekmény belső logikájának hiányait könnyedén elháríthatja a flash back technikával, az úgynevezett jellemábrázolás megmarad a színészeknek - kijön egy sztár, és ezzel minden el van intézve -, miliőrajz fölösleges, elég végigpásztázni az éjszakai New Yorkon. Így a szerzőnek voltaképpen egyedül a helyzeteket és a párbeszédeket kell "igényesen", azaz olajozottan fogyaszthatóan megalkotnia. Két jó benyögés, és kész a jelenet magva. Ha mindez egy exkluzív kocsmában történik, lehetőleg nem sokkal záróra előtt vagy netán egy roppant highly protected party közegében, akkor még egyszerűbb a dolog. És ha már semmi nem jut a szerző eszébe, egy megfelelő ponton elhelyezett, lehetőleg szaftos erotikus álom (szakszavakkal: interracial, mature, submisson, animal) azonnal mentőövet kínál - a fogyasztónak is. El kell ismerni, Glowacki megtanulta a leckét, fel is mondja vesszőhibák nélkül; a cselekmény jól pereg, a jelenetek rövidek, soha nem lépik túl az 5-6 oldalas terjedelmet; álmok, KGB-CIA, holokauszt, szex, orosz-ukrán-fehérorosz szajhák (hamuszőke, ferde szem, miniszoknya, tízcentis sarkú, combig érő csizma), zsidó intellektuelek, ügynökök, rendezők, Forman, Woody Allen, kokain. Efféle tizenkettő egy tucat giccsel nem is kellene foglalkozni, ha a téma nem vetne fel

csiklandós esztétikai-etikai kérdéseket

Az ÉS-ben közölt remek interjújában (Mit gondol a plágiumról?, 2012. május 4.) a szerző ekként mutatja be hőse karrierjét: "Eredeti nevén Józef Lewinkopf - akinek apja vette fel a Kosinski nevet a vészkorszak idején, amikor egy lengyel katolikus parasztcsalád bújtatta őket - 1957-ben állami ösztöndíjjal jutott ki az Egyesült Államokba." Mindezen biográfiai tényeket (és másokat is) Kosinski később meghamisította életrajzában. De nem is ez volt a főbűn, teszi hozzá Glowacki, hanem elképesztő karrierjének - A festett madár című regénye ott volt a legesélyesebb Nobel-jelöltek között - megalapozása. A könyvről még megjelenés előtt recenziót kértek Elli Wieseltől, a jeles holokauszt-szakelemtől. Wiesel igen tartózkodó cikket írt, ezt megtudva Kosinski felkereste még a kritika publikálása előtt, és "meggyőzte róla, hogy ne fikcióként olvassa regényét, ez az ő gyerekkori hányattatásainak hiteles leírása, Wiesel erre összetépte a kész recenziót, és írt egy meleg hangú újat". Ami aztán döntően hatott a regény eszelős sikerére.

Sok van ebben a történetben. Valahogy így szólhatna a leegyszerűsített kérdés: mi lenne, ha kiderülne, hogy Tadeusz Borowski Auschwitz-történetei fikciók, a szerző soha nem járt ott, és csak kitalálta az egészet? Csorbítaná ez a művészi teljesítményét? Egyáltalán: ez esetben mi a hitelesség mértéke? Ha valaki 1956-ról ír regényt, noha akkor még nem is élt, az nyilván belefér. De a holokausztábrázolás művészi hiteléhez (és ezzel esztétikai rangjához!) eszerint valami több kell, nevezetesen a nem fiktív, a valódi igazság. Itt az etika pecsétjét ütik az esztétikai jelenségekre, és ez fölöttébb aggasztó. Még siralmasabb a sztori, ha belegondolunk, hogy Kosinski éppen azt tagadta meg Wieselnek, ami más tematika esetében éppenséggel művészi erejének bizonyítéka lenne, az erős regényírói fantázia ugyanis ebben a speciális esetben inkább bűn volt: csak akkor értékes a mű, ha nem fikció, azaz nem művészet, azaz ha dokumentum, legyen bár mégoly művészileg nagyszerű alakban. Megfordul az irodalom teremtésének és befogadásának hagyományos szereposztása: a regényírás éltető eleme, a fikció, a mesélés elvettetik, és helyébe a mindennapi élet valódisága lép. Az elbeszélésben minél kevésbé mese a mese, annál nagyobb a mű esztétikai hitele, rangja. És a közeg büntetett: amikor kiderült, hogy Kosinski metaforikus értelemben "nem volt Auschwitzban", akkor ünnepelt könyvét szemétdombra vetették, magát a szerzőt hazugnak bélyegezték, aki aztán az elvárások rendje és módja szerint öngyilkos is lett, mint oly sok holokauszt-túlélő író: Primo Levi, Tadeusz Borowski, Jean Améry.

A közeg egyébként is kitüntetett szerepet vitt ebben a történetben. A Kosinski-eset paradigmatikus példája Howard S. Becker híres könyve (Art Worlds, 1982) alapvetésének, miszerint minden mű kollektív termék, a művészeti világok teremtménye, az egyéni kreativitás és a társadalmi ágensek közös alkotása. Mindennél világosabb ez a mai amerikai művészeti világok számára. Kosinski New York-i bukásának nem az volt az első oka, hogy plagizált a Being There című regényében, nem is az, hogy nem angolul írt (ahogy azt csalárd módon beállította, miközben fordítókkal dolgozott), még kevésbé az, hogy a sajátjának adta ki mások naplófeljegyzéseit - mindez a posztmodern világállapot művészeti világaiban még az alkotói teremtés része lehet. A büntetést a magánjellegű holokauszthazugságért kapta, ami a holokauszttagadás vagy "Auschwitz-Lüge" egy speciális változataként interpretálódott. De Kosinski nem hazudott, vagy csak annyiban, hogy regényt próbált írni. A máskor tökéletesen legitim "hazugság" most illegitim lett.

A fent vázolt, talán nem éppen jelentéktelen dilemmákat és egyebeket (például azt, hogy Kosinski talán a romantikus életművészet egy kései megvalósítója volt) azonban nem sikerült megírnia Glowackinak, feltehetően ez csak periferikusan fordult meg a fejében. Könyve éppen olyan, mint amit Kosinski szemére vet: "jó érzékkel tapintotta ki az amerikai könyvpiac fogyasztói igényét a holokauszt és a pornográf képzelet párosítására."

Fordította Tempfli Péter. Európa, 2012, 292 oldal, 2900 Ft

Neked ajánljuk

"Orbán rendszere radikálisan ellenségelvű és megosztó"

  • Farkas Zsolt

"Az orbánizmus lényege az orbánizmus: vagy Orbán Viktor és jogállampárti magánhadserege, a Fidesz katonája vagy, zsoldosa, önkéntese, fanatikusa, szolgálója, kliense, rajongója (mintegy 2,5 millió szavazó Mo.-n), vagy ellensége, ellenzője, kritikusa, utálója, megvetője, vádlója vagy (legalább dupla annyi szavazóképes ember Mo.-n)."