Abban nincs különösebb szenzáció, hogy a jövőre 50 éves Steven Saylor gyerekkorában annyit nézte a Ben Hurt és a Spartacust, hogy texasi létére az ókori Róma szerelmese, később kutatója és ismerője lett. Mifelénk sem teljesen ismeretlen ez, Szakály Ferenc például a török uralomra fokuszált történészségét egyszerűen az Egri csillagokra fogta. Az sem ismeretlen, ha a történész a szakirodalom írásán túlra is elmerészkedik - elég talán Lőrincz L. László Közép-Ázsia-mániájára és ide vágó krimijeire utalni. Mégis, Steven Saylor a Római vér megírásával olyasmit hozott, ami - legalábbis mifelénk - eddig ismeretlen volt. E kuriózum - feltehetően - üzletileg is bejött, hisz az Agave nemrég az amerikai író Gordianus-sorozatának hatodik regényét jelentette meg.
Hogy mit tett könyveibe az amerikai történész-regényíró, amit a Quo Vadis?-ban vagy Az emberiség ellenségeiben ne találnánk meg? Leegyszerűsítve: eltolta az arányokat a tények és a fikció között - az előbbiek javára. Mert míg Henryk Sienkiewicz és Mika Waltari abban voltak zseniálisak, ahogyan az említett regényekben a jelen vallási/erkölcsi/társadalmi kérdéseit és kételyeit csomagolták kétezer éves díszletbe, addig Saylor a legapróbb, többnyire
levéltárakból előbányászott
történelmi adatok hiteles (nem mára átírt értelmezéseinek) bemutatására is nagy hangsúlyt fektet. Sőt, néha már-már azt érezzük, hogy az ókori magánnyomozós krimi csak másodrangú alkotóelem. Persze a regényekben feldolgozott gyilkosságoknak is van valóságalapjuk - többnyire Cicero védőbeszédeiből bogarászta ki ezeket a texasi történész.
Saylor lassított filmeken megfigyelhető aprólékossággal tárja az olvasó elé az ókori világ központjának egyes kerületeit - a híres és közönséges épületeket, utcákat, piacokat és kocsmákat egyaránt. Az átlagos család mindennapi életébe éppúgy bepillantás nyerhető, mint a magas kerítések mögé zárkózó patríciuscsaládok elit hálószobatitkaiba. Az, hogy a történész által megjelenített világ mindezen mikroszkópiák ellenére izgalmasabb, fogyaszthatóbb és színesebb, mint a történelem szakon ma is e korszak kötelező irodalmának számító Ferenczy-Maróti- Hahn: Az ókori Róma című jegyzete, nagyrészt a történelmi morzsákból épített váz kötőanyagának, a tényekhez adagolt fikciónak köszönhető. Ezt "Gordianus, akit nyomozónak hívnak" figurája jelenti, aki olyannyira profin van beleoldva a tanult történelem menetébe, hogy az olvasónak elsőre fel sem tűnik: alakja összeférhetetlen a korral. Saylor könnyedén és a regények számának növekedésével egyre gördülékenyebben oldotta fel azt a paradoxont, hogy miközben a történelem lapjairól ismert ókori római nagyságokat - Cicero, Pompeius, Sulla, Caesar, Catilina stb. - és tetteiket tankönyvekbe illő hitelességgel ábrázolja, a történeteket mesélő Gordianus voltaképpen a 19. század végi klasszikus magánnyomozók szabad szellemisége és erkölcsi alapállása szerint él és dolgozik. A karnyújtásnyi közelségbe hozott római
birodalmi mindennapok,
az ókori római gondolkodás és mentalitás levegője olyannyira meggyőzőnek tűnik, hogy az olvasó többnyire átsiklik a tény felett: mindezt annak a Gordianusnak a szemén keresztül látja, akinek a szakmája is legalább 1840-50 évvel később, E. A. Poe Dupinje, valamint Vidocq és Pinkerton ténykedésével született csak meg.
A Gordianus-sorozat (melyből Saylor már a tizenegyediket írja) az ókori római köztársaság válságának nem túl bonyolult, de élvezetes krimibe csomózása. Sulla diktatúrájának végnapjaitól kisebb időbeli (és földrajzilag olykor Rómán kívüli, de az olasz csizmán belüli) ugrásokkal a nemrég megjelent Rubicon a Caesar és Pompeius közötti polgárháború kezdetéig jutott el. Gordianus, a csomók kibogozója már az első alkalommal tapasztalt profiként jelent meg, az akkori Philip Marlowe-féle kiégett agglegény figurából organikusan, családja létszámának növekedésével együtt fejlődve alakul át pater familiasszá. Öregedése ide vagy oda, munka közben rendre megvillantja Sherlock Holmes és Hercule Poirot nyomolvasói és kombinálóképességét.
Az első öt könyvre jellemző 350-400 oldalas történetekhez képest a legújabb történet "csak" 250 oldal lett, de ez a legjobban megírt Saylor-regény. Pusztán a Rubicont elolvasni azonban nem ajánlott, mert a végül mégiscsak bűnbe eső Nyomozó történetének igazi zamata csak az előző részek ismeretében élvezhető igazán. Arra is érdemes figyelni, hogy az egyes kalandok sorrendje csak jelentős veszteség árán cserélhető fel. A Gordianus- könyvek sorrendje (a magyar kiadás alapján): Római vér, A végzet fegyvere, Catilina rejtélye, Venus kezében, Gyilkosság a Via Appián, Rubicon.
