Gyakran és sokat (Elekes Zsuzsanna: Alkohol és társadalom)

  • Kelemen Gábor
  • 2005.05.26 00:00

Könyv

A magyar társadalomban az alkoholkérdés három alkalommal kapott igazi közfigyelmet.
Először az 1848/49-es szabadságharc elvesztését követően, a sörrel koccintás tilalmának nemzeti fogadalommá válásaként. (A 150 évre vállalt gesztus nem rendítette meg az oszt-rák söripart.) A 20. század elején a szerveződő magyar ipari munkásság képes volt erőteljes alkoholellenes propagandát kifejteni. Az amerikai prohibíció csődje után azonban az alkoholtilalom hívei többé már sehol nem számíthattak komolyabb támogatottságra. Ez olyannyira így van, hogy - az illegális drogokkal, a pszichiátriai szerekkel, a doppinghatású anyagokkal és a dohánnyal szemben - az alkohollal kapcsolatban mindmáig nincsenek nemzetközi egyezmények. Az alkohol és alkoholizmus kérdése a rendszerváltást megelőzően kapott harmadszor és utoljára jelentősebb társadalmi figyelmet.

Dacára annak, hogy a gond a rendszerváltás után egyre nőtt, a politikai érdeklődés mindjobban csökkent. Úgy tűnik, az alkohol olyan általános zsibbasztó, feszültségoldó és gondűző szer, mely - a fájdalom forrását elrejtve - képes elaltatni a saját fogyasztásból adódó aggodalmakat. Elekes Zsuzsa a társadalmi feszültségek "vihar egy pohár borban" típusú levezetési módját elemezve, a "mi az, ami fáj" helyének megmutatásával megpróbál tiszta vizet önteni a borospohárba.

Az Európai Unió országai között Magyarországon a legrosszabb a népegészségügyi helyzet. Hazánk az alkoholfüggőségben és az alkoholfogyasztásból eredő májbetegségben meghaltak arányát tekintve a második helyet foglalja el a "világranglistán". (Az előbbiben Litvánia, az utóbbi terén Moldávia előz meg minket.) Mivel jó néhány országban isznak többet, mint mi, ugyanakkor az ebből adódó halálozás kisebb, a szeszfogyasztás mértéke önmagában nem magyarázza a rossz halálozási mutatókat. Elekes széles körű nemzetközi ismeretanyagot asszimiláló, azt a saját problémalátásával kiegészített műve arról győz meg, hogy a fogyasztás szintje mellett a helyzetért az ivási kultúra és a kormányok egyaránt felelősek.

A jelenségek értelmét, jelentését kereső etnográfusok különbséget tesznek az északi "száraz" és a mediterrán "engedékeny" alkoholfogyasztási stílus közt. A száraz kultúrában élők - akár a régi vikingek - ritkábban isznak, de akkor sokat. (Így maradtak ivási szokásaikban pogányok a civilizált északiak.) A szerző vizsgálatai szerint Magyarországon mindkét hagyomány él, s mindkettőnek a rossz oldala. A magyarok mediterrán módon gyakran isznak, s az északi mintát követve egyszerre nagy mennyiséget. Ráadásul, ami még rosszabb, tömény alkohol formájában egy szuszra fogyasztjuk el a nagy mennyiségű ital zömét.

Az emberek többféle okból fogyasztanak alkoholt. Elekes kutatásai azt mutatják, hogy a férfiak háromnegyede, a nőknek pedig a fele véli úgy, hogy nyitottabban viselkedik, könnyebben kommunikál az alkoholfogyasztás eredményeképpen. Ám aki csak akkor tud bekapcsolódni a társaságba, ha iszik, az nem társasági ivó. Elekes kiemelten foglalkozik a serdülőkori alkoholizálás témakörével. A serdülőkorban követett és elsajátított minták az egész életre kihatnak. (Nem véletlenül veszik célba a reklámok ezt a korosztályt.) A serdülők esetében az alkoholizálás és az egyéb tudatmódosító szerek használata a felnőtté válás folyamatának lelassításával, az átmenet fékezésével, a felelősséggel járó tevékenységekből történő kivonódással hosszabbíthatja meg a serdülőkort. A tiltott szerek használata és az alkoholfogyasztás az 1990-es években a középiskolások körében évről évre növekedett. Mindamellett a veszély ismerete, a kockázat tudatosítása önmagában nem eredményezi a magatartás helytelenítését. Az iskolai alkoholfelvilágosító programok hatástalanok.

Különbség van az anyagi igények és a lélek szükségletei között. A szegénység önmagában nem vezet alkoholizmushoz - állapítja meg a szerző. Az alkoholizálással nem annyira a tényleges anyagi helyzet mutat összefüggést, hanem az emberek megfosztottságérzése, szubjektív vélekedésük saját anyagi lehetőségeikről. Ugyanakkor a szegények egy sajátos rétege, az iszákosnak és alkoholistának minősítettek csoportja a társadalmi elő-ítéletek és kirekesztés legfőbb célpontja. Jó oka van tehát a talpra állni akaró alkoholistának arra, hogy az anonim alkoholisták csoportjában keressen támaszt.

Elekes az alkoholfogyasztással kapcsolatos társadalmi károk számbavételén túl megpróbál magyarázatot adni arra, hogy miképpen némultak el az alkoholizmus visszaszorításáért és az alkoholfogyasztásból eredő károk mérsékléséért kiáltó hangok. A rendszerváltás előtti ellenzék az akkori kommunista politikai vezetésen kérte számon a mértéktelen alkoholfogyasztás terjedését. A rendszerváltás után a régi ellenzékiek közül sokan az új Országgyűlés és a kormány tagjaivá váltak. Mivel az alkoholfogyasztás és az alkoholizmus tovább nőtt, a politikusoknak immár az vált érdekévé, hogy a kérdést ne társadalmi problémaként, hanem csupán betegségként értelmezzék. (Ehhez hozzátehetjük, hogy az alkoholfogyasztás visszaszorításának programja sehol a világon, ahol képviseleti demokrácia van, nem hozza, hanem viszi a szavazatokat.) A rendszerváltó országok közös vonása az, hogy az alkoholból származó jelentős adóbevétel miatt az alkoholpolitikát alárendelik a gazdaságnak - írja a szerző. Az alkoholipar privatizálása után a tőkebefektetés itt nagyobb volt, mint bárhol máshol a gazdaságban.

A politikusoknak akkor is dönteniük kell, ha a döntéshez nem áll rendelkezésre elegendő információ, bizonyíték. Az alkoholfogyasztás kárainak tekintetében, amint ez Elekes Zsuzsa könyvéből is látható, nincs hiány tudományos bizonyítékokban. Ugyanakkor a politikának megvan a maga alkímiája. Igaz, a politikusok nem képesek a vizet borrá változtatni, ám arra igen, hogy - a vízzel hígítás egy fokán túl szeszként már nem létező folyadék mintájára - érdekpolitikai szempontokkal addig vizezzék fel a kutatási eredményeket, míg elvész belőlük a szakmai tartalom. Elekes Zsuzsanna nem hígít, hanem desztillál - talán emiatt nem került a kötet könyvesbolti forgalomba.

Országos Addiktológiai Intézet, 2004, 215 oldal, ár nélkül

Neked ajánljuk