Ködösen süt le az őszi nap sugára Jászárokszálláson a középiskolára. A diákok még órán, az üres tanteremben karfiolszag bimbózik. Ragasztjuk a földre a színpadot, vagyis a szőnyeget, de aztán kiderül, hogy otthon maradt a krumpli, úgyhogy a rendező meg a tudósító kimegy a helyi vegyesboltba. A Budapest Bábszínház és a Füge Produkció Kivi című ifjúsági előadását kísértük el egy vidéki tanterembe, hogy betöltse célját, és a színészek tizenhét-tizennyolc éves diákoktól karnyújtásnyira beszéljenek a színház nyelvén a hajléktalanságról, a nincstelenségről meg arról, hogy mije lehet mégis az embernek, amikor semmilyen tulajdona sincs. És hogy az előadást kísérő színház-pedagógiai foglalkozás kinyisson egy új világot a színházat csak függönnyel, színpaddal és bársonyhuzatos székkel azonosító gyerekek számára.
Tanárnevelés
És ez így megy egész évben: 2013 márciusától 2014 februárjáig tíz vidéki oktatási intézményben - óvodától gimnáziumig - hatvan független színházi előadást és negyven színházi szakkört tartanak, nyáron pedig ötnapos tábort rendeztek napi három különböző színházi programmal, teljes ellátással és utaztatással kilencven vidéki diáknak. Mindezt a "nézők" számára teljesen ingyen. A hátrányos és nem hátrányos helyzetű diákok találkoznak a színházzal, a hányatott sorsú független színtársulatoknak van munkájuk és ennyivel több fizetésük, és akkor az elvontabb hatásokról még nem is beszéltünk.
Mindezt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség TÁMOP 3.2.13 - 12/1 kódszámú, "Kulturális intézmények részvétele a tanórán kívüli nevelési feladatok ellátásában" nevű pályázata és az ott nyertes Füge produkciós iroda teszi lehetővé. A 8,5 milliárd forint összköltségvetésű pályázaton az egyes jelentkezők 5 és 30 millió forint közötti összegre pályázhatnak. A Füge olyan társulatok tantermi előadásait juttatja el a lehetőséggel általuk megkeresett oktatási intézményekbe, mint a Krétakör, a Szputnyik, a Nézőművészeti Kft., a Steps On Stage vagy a Füge és a Budapest Bábszínház közös Kivije. A programmal utaznak a két hazai színházi nevelési csoport, a Kerekasztal és a Káva előadásai, Pass Andrea pedig színészekkel tart a nagyobbaknak játékos, nyitottságra ösztönző, pályaorientációs szakköröket.
"Az iskolaigazgatók eleinte nemigen bíztak a sikerben és a független előadásokkal megvalósítható pedagógiai programban. De úgy tűnik, nemcsak a diákokat, a tanárokat is neveljük: már ők is várják, hogy újra menjünk hozzájuk - mondja Perjési Éva, a Füge munkatársa, a pályázat koordinátora. - A gyerekek eleinte általában távolságtartóak, mert nem tudják, mit akarunk velük csinálni, de pár előadás és foglalkozás után teljesen kinyílnak; leomlanak a gátak, és mernek kommunikálni. Különösen a hátrányos helyzetű diákok, akik számára érdekes, hogy valaki kíváncsi a véleményükre, mert máshol senki sem az; nagyon hálásak azért, hogy nem léteznek rossz válaszok. De megyünk olyan iskolákba is, ahol a gyerekek megengedhetnék maguknak, hogy színházba menjenek; ezeken a helyeken olyan problémákkal foglalkozunk, amelyek nekik is fontosak. Sokszor ők még frusztráltabbak is, mint a hátrányos helyzetűek."
"Ma már a legtöbbeknek nincs pénzük arra, hogy színházba menjenek, pedig régebben egy színházi bérlettel kéthavonta egyszer erre volt lehetőségük. Sokaknak már egy pár száz forintos utazás sem fér bele a legközelebbi színházig. Az, hogy a diákok előadásokat nézhetnek és foglalkozásokon vehetnek részt, az egész programnak mégis csak a felszínét jelenti - véli Majkutné Tóth Emma, a Jászárokszállási Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola igazgatója. - Az alternatív társulatok tökéletesen alkalmasak arra, hogy az örök érvényű értékekről már abban a virtuális környezetben gondolkodjanak és beszéljenek, amely ismerősen körülveszi a gyerekeket. Azt a fajta érzékenységet, amit az ilyen előadások tudnak fejleszteni a diákokban, máshonnan nem is lehet megszerezni. Márpedig ez, vagy hogy véleménykifejtésre ösztönzik őket, nagyon jól jöhet, akár egy jegyet is javíthat az új típusú érettségiben."
Hajléktalan gyümölcsök
Hogy a nagy szavak nem üres szólamok, elég hamar világossá válik a Kivi előadása során. Egészen meglepő, milyen könnyen oldódnak fel a diákok Neudold Júlia színházpedagógus és képzeletépítő szakember karmai közt. Az ötletes és hasznos bevezető foglalkozáson néhány játék könnyedén megérteti velük, miért nem kell színházterem a színházhoz: mert úgyis fejben születik meg minden, ami fontos - pláne a Kivi esetében, ahol Spiegl Annán és Bercsényi Péteren kívül minden szereplőt gyümölcsök és zöldségek alakítanak, a tűzijáték, a szél, a díszlet pedig a diákok által keltett, egy looperrel rögzített és egymásra játszott hangokból áll össze.
A két színész civilből indul, a nézőkkel beszélgetve válik Kivivé és Licsivé, egy olyan, hajléktalan gyerekekből és kamaszokból álló csoport tagjaivá, ahol mindenki gyümölcsnevet visel. De Neudold Júlia előbb még összeszedi, a diákok szerint mi kell a boldog élethez. Egészség, barátok, szeretet, hit - hangzanak a válaszok. Ezek a szavak kartonpapíron a falra ragasztva lógják végig az előadást; trükkösebb holmik, mint gondolnánk. Mert ha valaki véletlenül rájuk néz, alighanem eszébe jut, hogy a darab szereplőinek valamijük mégiscsak van. Pláne, hogy Jászárokszálláson a pénzt valahogy egyik gyerek sem diktálta táblára.
Kemény, de szép előadás a Kivi, prostitúcióval, lopással, szerelemmel és drogokkal, meg egy mesebeli happy enddel - aki elhiszi, elhiszi, aki nem, nem. Gáspár Ildikó rendezésének érzékenységét csak ötletessége múlja felül, Spiegl és Bercsényi pedig megkapó természetességgel létezik a színészség és az emberség közti állapotban a körben ülő gyerekek közt, gyümölcsökkel, zöldségekkel, száraz zsemlével és a szagos karfiollal a kezében - nézőként nem lehet nem velük haladni a történetben, nem vonódni be a Kivi világába.
Pedig nem könnyű így játszani. "Volt, hogy hatalmas nagyszínpadi tapasztalattal rendelkező színész annyira izgult az első tantermi előadása előtt, hogy előző éjszaka nem tudott aludni, csak arra gondolt, hogyan reagáljon, ha a gyerekek interakcióba kerülnek vele" - emlékszik vissza Perjési Éva. Spiegl Anna viszont átlátja a dolog előnyeit is: "Az osztályteremben kevésbé érzem magam színésznek, inkább egy embernek, aki elmesél egy történetet. És ez jó, jó érzés elmenni egy osztályterembe, és ott sokkolni le egy osztálynyi tizenévest, ahol nem számítanak rá: ha színházba jönnek, akkor kiöltöznek, úgy érzik, viselkedniük kell, elvonja a figyelmüket az új közeg, és nehezebb rávenni őket arra, hogy velünk játsszanak." A diákok közreműködése ugyanakkor segíti is a színészek munkáját, magyarázza Gáspár Ildikó, mert ezzel "a spontán és a látszólag spontán, de megrendezett reakciók egyneművé tudnak válni, és így a spontán reakciók nem tűnnek hibának. Vagyis az eleve beépített hibák megteremtik a hibázás lehetőségét: hogy hibázni lehet és természetes. Ez a nézőket is felszabadítja: ha a színészek hibázhatnak, nekik sem kell előírásszerű nézőként viselkedniük."
Az pedig, hogy az előadásból mi érinti meg a diákokat, teljesen változó a korosztály, a helyszín és társadalmi helyzet szerint. "Budapesten inkább azt mondják, hogy ez az egész valahol Oroszországban vagy még messzebb játszódik, nálunk ilyesmi nem létezik. Pedig minden aluljáróban ott vannak a kordonok, hogy tilos ott aludni. Azt hiszem, ilyesmiket azért segít észrevenni az előadás - fogalmaz Neudold Júlia. - Nem is kell, hogy mi mondjuk ki a tanulságokat, az egész úgyis csak akkor ér bármit, ha az előadás piszkálja őket belül, és te csak egy kicsit meglököd őket, hogy maguktól jöjjenek rá valamire."
"Azt hiszem, az ilyen előadásoktól nyitottabb leszek. Lehet, hogy nem érti meg mindenki, de akkor is fontosnak tartom, hogy kulturálódjunk" - summáz az osztály egyik leglelkesebb diáklánya. De nem csak ő érzi így: Gáspár Ildikó beszámol arról, hogy sokszor osztályfőnöki órán is a felvetett témákról beszélget az osztály, de levélben vagy Facebookon véleményeket is küldenek a diákok. "Mivel éves folyamatról van szó, tudjuk mérni az eredményeket: amikor újra találkozunk ugyanazzal az osztállyal, látszik rajtuk a változás, és az ízlésük is formálódik - ecseteli Perjési Éva. - Maguk kezdeményezik, hogy menjenek színházba, mert a mi előadásunkat élvezték, és másra is kíváncsiak lettek. De volt, hogy a tanárok elmondták: a gyerekek érdeklődőbbek lettek Shakespeare iránt a Krétakör hamlet.ws-e után, mert az előadás után leesett az álluk: ezt így is lehet?"
