Magyar Narancs: Minden rajongó tudja, hogy az Usagi Yojimbo képregények világát többek között Kuroszava filmjei ihlették. Osztja azt az általánosan elfogadott nézetet, hogy a moziszamurájok sorában Mifune Tosirónál nincs nagyobb?
Stan Sakai: Nekem ő testesíti meg az igazi szamurájt. Így fest, ilyennek kell lennie egy szamurájnak. Féltve őrzöm Mifune autogramját, a műtermem falának dísze. De nem csak Kuroszava filmjei ihlették az Usagi Yojimbo világát; nagy hatással volt rám Inagaki Szamuráj-trilógiája is, szintén Mifunével. Inagaki filmjei ismertettek meg Muszasi Mijamoto alakjával, és ő lett a nyúl szamurájom legfőbb ihletője.
Híres szamuráj volt a 17. század első feléből. Igazi újítónak mondanám, ő tette népszerűvé a vívást két karddal. Emellett művész is volt és filozófus. Kötekedő, bunyós nehézfiúként kezdte, legendás kardforgató vált belőle. A kardban nem csupán a fegyvert, hanem a szamurájlét spirituális természetét látta. Az élete vége felé egy barlangban élt remeteként, szeretem úgy mondani, hogy filozófusként. A harcművészeti stratégiák, a fegyelem tartoztak a kedvenc témái közé. Az ő mitikussá vált alakjáról mintáztam az én Usagimat.
| ||
MN: Ön hogy áll a kétkardos vívással?
SS: Nem értek a kardforgatáshoz, sosem kendóztam, de kardot azért tartok otthon, Az utolsó szamuráj című Tom Cruise-film kellékese Usagi-rajongó, s nekem ajándékozta a filmben használt fegyverek egyikét.
MN: Usaginak lelkes rajongótábora van, de főleg a nyugati világban. Japán nem volt bevehető a nyúl szamurájjal?
SS: Nem tudok olyan esetről, hogy valamely egy az egyben lefordított nyugati képregény sikert aratott volna Japánban. Nyugati karakterek persze léteznek a japán piacon, de nem az eredeti formájukban – ezeket a japán olvasóközönség igényeihez igazítják.
MN: A Hulk japán verziója például mennyiben tér el az amerikaitól?
SS: A nyugati figurák új történeteket és új rajzokat kapnak. Más karaktereket és más tempót. A szereplőket a manga hagyományaihoz igazítják, a tempóból pedig visszavesznek. Egy japán képregényben könnyen előfordulhat, hogy valaki akár 10 oldalon át iszogat egy csésze kávét. A saját szememmel láttam olyan oldalakat, ahol az egyik szereplő cukrot tesz a kávéjába, aztán tejet, és szépen kevergeti.
Ez ment oldalakon át, majd folytatódott a cselekmény nem kávékevergetős része. A nyugati képregények történetmesélési technikája rendkívül felületesnek tűnik egy japán olvasó szemében. Egy nyugati képregényben jó, ha egy kis képkocka jut a kávézásnak. Az Usagi-képregények fejezetei 24 oldalasak, de Japánban ez nem hossz, ott sokkal hosszabbak a képregények.
MN: Míg Japán nem tette magáévá Usagit, egyes amerikai egyetemeken az ön képregényeit használják az oktatásban a 17. századi Japán megismertetéséhez. Gondolom, nem a sorozat sci-fi leágazását, a Space Usagit tanítják…
SS: Semmiképp sem azokat. A japán történelmet és kultúrát taglaló amerikai szöveggyűjteményekben bukkan fel referenciaként Usagi. Főleg amikor a Fűvágó kard, a Kuszanagi-no-Curugi története kerül elő. A legenda szerint a kardot az istenek adományozták Japán népének, és a Genpei-háború során veszett el a tengeren. Az én Usagi-történetem a japán szigetek megteremtésével kezdődik, a kard megtalálásával (egy nyolcfejű sárkány farkában), majd elvesztésével folytatódik, és így jutunk el Usagi dilemmájáig.
Mert nálam Usagi talál rá a legendás Fűvágóra, de nem tudja, hogy mitévő legyen. Adja oda valódi tulajdonosának, a császárnak, vagy inkább Japán valódi vezérének, a katonai diktátor sógunnak. Usagit a valós történelembe kellett ágyaznom, így született meg a sorozat egyik leghosszabb története, amiért megkaptam az Eisner-díjat, a legnagyobb amerikai képregényes elismerést.
MN: Azon túl, hogy a történelmet vagy a folklórt figyelembe kell vennie, végül is bármit megtehet Usagival, sosem osztozott mással a figurán.
SS: Én írom, én rajzolom, én birtoklom Usagit. Bármit megtehetek vele, teljes mértékben az én tulajdonom. Írtam detektívtörténetet, akciódús kalandsztorit, nem tartózkodtam a romantikától sem. Volt, hogy egy tradicionális japán teaszertartás részletes bemutatásának szenteltem egy történetet, de volt, hogy marslakók szállták meg a feudális Japánt.
| ||
Amikor videojáték- vagy tévés projektre odaadtam Usagit, az adott célcsoport igényei miatt mindig meg kellett valamit változtatni, de a képregényekbe nem szól bele senki. Teljhatalmam van, bármit megtehetek. Meg is ölhetem Usagit. És meg is öltem a Senso című részben, ám az, hogy valóban meg lett-e ölve, vita tárgyát képezi. Olyan szerződésem van a kiadókkal, hogy azt és úgy adják ki, amit és ahogy elküldök nekik. Nincs beleszólásuk sem a történetbe, sem a rajzokba.
MN: Ugyanakkor bérmunkákat is vállalt, Stan Lee keze alá is dolgozott.
SS: 25 éven át. Én rajzoltam a szövegeket a vasárnapi újságok pókemberes comic stripjéhez. Akkoriban Stan nem is írt mást, csak ezt. Egyszer csak a semmiből felhívott, hogy „halló, itt Stan Lee beszél, Stan Sakaijal szeretnék beszélni”. Gondolhatja, mit éreztem! Ez igazi bérmunka volt, mindent készen kaptam, annyi volt a dolgom, hogy beírjam a szöveget, megcsináljam a szövegbuborékokat és a keretezést. Ha a Marvel Los Angeles-i irodájában jártam, bármit is csinált éppen Stan, otthagyott csapot-papot a kedvemért.
Ha épp üzleti meetingen ült, exkuzálta magát, és onnan is meglógott, csak hogy szót válthassunk. Nagy szerencsém volt, mert személyesen is ismerhettem a hőseimet. Stan mellett volt szerencsém ismerni Jack Kirbyt is, a Marvel Univerzum nagyobbik felét ketten együtt hozták létre. De ismertem Moebiust és Snoopy atyját, Charles Schultzot is. Jodorowsky, aki szintén bírta Usagit, egyszer csak felhívott, hogy Los Angelesben van, menjünk vacsorázni. És ismerhettem a nagy Will Eisnert is, a The Spirit képregények alkotóját és az amerikai graphic novel hagyományainak letéteményesét. Nagy kedvencem tőle a To the Heart of the Storm, ami gyakorlatilag az önéletrajza képregényben elmesélve.
MN: Az ön életrajzában az szerepel, hogy harmadik generációs japán-amerikai. Pearl Harbor után több mint 100 ezer japán származású amerikai állampolgárt zártak internálótáborokba. Az ön családja is őriz ilyen történeteket?
SS: Apám Hawaiin nőtt fel második generációs japán-amerikaiként. A háborús években a hawaii kormánytisztviselők legtöbbje japán származású volt, a kormány nem engedhette meg magának, hogy megszabaduljon tőlük, az megbénította volna a hivatali működést, de akik Kaliforniában éltek, nem voltak ilyen szerencsések. A háború után apám az amerikai megszálló csapatokkal érkezett Japánba, itt ismerte meg az anyámat. A mostani feleségem családja azonban elszenvedője volt az internálásoknak, a szüleit, nagyszüleit, bár amerikai állampolgárok voltak, japán származásuk miatt Kaliforniában internálták.
