Magyar Narancs: A tavaly őszi Margó fesztiválon mutattátok be Mély levegő című, azóta négy kiadást megért regényedet, az idei őszi fesztiválon elnyerted vele a legjobb első prózakötetes szerzőnek járó Margó-díjat. A könyv közben a Libri-díj rövid listájára is felkerült, megjelent a második kiadása, és nemrég arról lehetett olvasni, hogy filmsorozat készülhet belőle. Miközben művészettörténész vagy, a Szépművészeti Múzeumban dolgozol. Milyen várakozások voltak az írói bemutatkozás előtt?
Halász Rita: Kívülről érkeztem az irodalomba, nem íróként éltem eddig, a környezetem sem íróként tartott számon, de úgy tűnik, hogy megtaláltam itt a helyemet. Nem is feltétlenül a regény megjelenése volt a belépő, hanem elsősorban az, hogy első körben elő mertem lépni az írásaimmal egy szűkebb közeg számára. Nyolc éve foglalkozom aktívan az írással. Bekerültem néhány éve Kukorelly Endre írószemináriumába, ahol nagyon sokat tanultam, és ahol egy olyan kör fogadott, akik azóta már maguk is kötettel bíró szerzőkké váltak. Bakos Gyöngyi, Harag Anita, Piros Vera tartoznak ide többek között. Közben részt vettem a József Attila Kör szemináriumain is, illetve a Független Mentorhálózatban Bencsik Orsolyával dolgoztam együtt. Ezeken a szűrőkön át jutottam a kívülálló helyzetéből egyre beljebb. A sok közösen elvégzett munka rengeteget jelentett.
MN: Ilyenkor még mindig felmerül az a kissé anakronisztikus kérdés, hogy tanítható-e az írás, lehet-e a szépirodalomra műhelymunkaszerűen felkészülni. Nyugat-Európában vagy Amerikában ez már magától értetődik, de épp a ti példátok mutatja, hogy nálunk is milyen hatékonyan működik ez a dolog.
HR: A taníthatóságról vagy tanulhatóságról sokszor eszembe jutott, hogy ha táncolni akarok, elmegyek egy tánctanárhoz, ha rajzolni szeretnék, egy rajziskolába iratkozok be, az írással miért lenne ez másképpen? Az én első írásaim is hemzsegtek a kezdő írók tipikus hibáitól. És ahhoz, hogy ezeket felismerjem és ki tudjam javítani, nagyon hasznos volt, hogy alaposan és szigorúan átbeszéltük a kérdéses pontokat. Kukorelly Endre szemináriumain elsősorban nem a dramaturgiáról vagy a cselekmény bonyolításáról beszéltünk, hanem a nyelvre, a mondatra koncentráltunk, és ez borzasztó hasznos tapasztalat volt. A szöveghez való hozzáállást tanultuk meg. Ráadásul együtt beszélgettünk prózaírók és versírók, és sokszor a versírók által felvetett problémák végiggondolása segített prózaírói kérdésekben is.
MN: A regényed tematikája ezektől a foglalkozásoktól függetlenül alakult ki?
HR: Igen, ezek a Vera-történetek, amelyekből összeállt a Mély levegő regényanyaga, már a szemináriumok előtt motoszkáltak bennem. Csak épp a megfelelő hangot nem találtam hozzájuk – és ebben jelentett sokat a közös munka. A szemináriumok hatására félre is tettem négy évre a regénytervet, hogy előbb megtanuljak egy jó mondatot, bekezdést, párbeszédet írni. És amikor éreztem, hogy megtaláltam a hangot, akkor vettem elő a témát ismét.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
