Könyv

Egy banánköztársaság bukása

Mario Vargas Llosa: Vad idők

Kritika

Banánköztársaság – ezt a szót jobbára csak átvitt értelemben használjuk az eltorzult gazdasági-társadalmi berendezkedésű, nagyhatalmi érdekek hálójában vergődő országocskákra, alig gondolva azokra a kicsiny közép-amerikai államokra, amelyek tényleg szinte kizárólag a banánexportjukból tartják fenn magukat.

Vargas Llosa új regénye az egyik ilyen igazi banánköztársaság, Guatemala kérészéletű demokratikus kísérletének kegyetlen eltiprásáról szól. A fikció és a valóság határán mozgó, súlyos politikai üzenetet hordozó könyv az 1950-es években játszódik – számos utalással a jelenkor nemzetközi viszonyaira.

A regény mottója Winston Churchilltől való: „Hetvenkilenc éves koromig soha nem hallottam erről a Guatemala nevű nyavalyás helyről.” A magyar olvasó alighanem hasonló előítélettel veszi kézbe a könyvet. Az első benyomás ez: sosem látott, sosem hallott helyszíneken megjegyezhetetlen nevű latin-amerikai politikusok, intrikusok, katonák, kémek és kegyencnők kavarognak áttekinthetetlenül bonyolult viszonyokban. Idővel aztán – ahogy ez a nagy epikus alkotásokban lenni szokott – magunk is egyre biztosabban mozgunk Közép-Amerika távoli térségeiben. A több szálon futó, sokszereplős, időfelbontásos regényfolyam magával ragad.

 

Politikának álcázott bűnözés

Dióhéjban a lényeg ez: Guatemalát kezdetben az észak-amerikai United Fruit Company irányította. A „Gyümölcsbolt” gúnynevű, hírhedt kereskedelmi társaság egyetlen fillér adót sem fizetett Közép-Amerikában, ahol nemcsak banánt termeltetett, hanem földeket, földbirtokosokat, minisztereket és államelnököket is megvett. A lakosság 70 százaléka nincstelen, írástudatlan, félpogány indián volt. A II. világháború után azonban – amikor az egész világ változóban volt – Guatemala demokratikus érzelmű elnökei úgy képzelték, hogy náluk is elérkezett a modernizáció ideje. Az 1945-ben hatalomra került, zavarosan idealista Juan José Arévalo és utódja, az 1950-ben beiktatott Jacobo Árbenz elnök tétova próbálkozásokat tettek arra, hogy felszámolják a feudalizmust, és hazájukat liberális, kapitalista demokráciává alakítsák át. Árbenz földhöz juttatta a nélkülöző tömegeket, és az is fölmerült benne, hogy a „Gyümölcsbolt” akár némi adót is fizethetne, miként azt az Egyesült Államokban az összes vállalat teszi.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.