Könyv

Kevés érdekesebb és tanulságosabb dolog van az irodalom életében, mint mikor az alkotó, legyen a szakmája szép- vagy szakirodalom, nekilát, hogy reflexíve térképezze fel saját munkájának terepét, s annak meghatározására törjön: hogyan is kellene űznie neki vagy társainak vagy az anonim irodalmi életnek (vagy esetleg magának az irodalom világszellemének) azt, ami már amúgy is űzetik. Gondoljunk csak József Attila szép önironikus megfogalmazására: "Költő vagyok - mit érdekelne engem a költészet maga?" - mire csak bátortalanul kérdezhetnők: hát vajon még mi érdekelhetné a költőt? S ha valakit kritikusnak teremtett az isten (Bán Zoltán Andrásról bizonyára kijelenthetjük: ő ilyen teremtménye a világnak), akkor miért ne rajzolhatna meg éppen ő, a mai irodalomkritika egyik legöntörvényűbb és legönfejűbb figurája egy olyan koordináta-rendszert, melyben, úgy véli, mindenki elfér (ő maga is! - bár saját tényleges és virtuális pozíciójáról szemérmesen [?] hallgat), mely mindenkire érvényes (volt), s mely mindenkinek, aki kritikaírásra adta valaha fejét, meghatározza mozgásterét és választási lehetőségeit. Bán e könyvében (konkrétan: könyvének bevezető és címadó írásában) impozánsan merész és nagyszabású koordináta-rendszerrel találkozunk - ritka élességgel határoztatik meg és íratik körül annak a szocializmusnak nevezett korszaknak az irodalmi élete, melyben mindannyian szocializálódtunk (hiába a tiltakozás: még a mai fiatalok is!), s melynek - szerinte - a kritikaírás lett volna a demiurgosza. Ha van demiurgosz, akkor a démonnak kell, hogy legyen megszemélyesítője is: legyen tehát főítész. Bán hihetetlenül éles elmével és rokonszenvesen kellő rosszhiszemű ravaszsággal e tételre építi fel nagyszabású leírását, melyben mindenki, aki szerepet vállalt a kádárizmus irodalmában (no, maradjunk realisták: majdnem mindenki) megkapja a maga beosztását: mihez képest és hogyan helyezkedett is.

1999-ben a Corvina Kiadó adta ki Japán kulturális lexikon című művét, nemrég pedig az Európa Kiadó gondozásában megjelent, Basó Macuo 333 haikuját tartalmazó, rendkívül alapos jegyzetekkel ellátott kötetet fordította magyarra (kiegészítve Tandori Dezső 1982-es fordításaival). A haiku (egy öt, egy hét, majd újra egy öt szótagos sorból álló rövid vers) műfajáról, történetéről, értelmezéséről és fordításáról kérdeztük.

Írt a Nyugatba, de nem tartozott a generációs beltagok közé. Alkalmi bedolgozója volt a magas irodalmi fővonalnak, de nem is ért volna rá többre: ott volt a forgatókönyv- és a sportújságírás, a Fradi-drukkerség és kedvelt könnyű műfaja, a ponyvával rokon lektűr; az utóbbinak volt Aszlányi Károly az egyik legszellemesebb, a maga idejében híres és híresen könnyűkezű művelője. Bőven mért aforizmái és szatirikus vénája Karinthyval és Rejtővel rokonítják, történetmesélő léhasága kora (a harmincas évek) nagybani ponyvamunkásaival.

A "vén kujon" 1973-ban megjelent novellagyűjteményének alcíme (Stories of the Buried Life) hiányzik ugyan a most megjelent magyar kiadásból, de mint minden Bukowski-mű elé, ide is "természetesen" odaérthető. Ugyanis a szövegek maguk mondják ki, hogy szerzőnk összes írása a nyomorúságos, kisszerű, eltemetett élet(ek)ről szól, mely(ek)nek szereplői megalázott, szerencsétlen alakok, akik bár tisztában vannak helyzetükkel, olykor mégis olcsó és kicsinyes illúziókba, afféle élethazugságokba merülnek.

A norvégok hírhedt zenészevők - ennyit mindenképpen megtanultunk róluk. De mit tudunk a fjordok népének kortárs irodalmáról? Dermesztően keveset.

A fénymásoló és a meeting room közti zóna kedvelt tartózkodási helye a zeitgeist megzenésítőinek. Játszódott itt már szatíra és horror, film, könyv és vízibalett - a márkaérzékeny vállalati törtetőbe már annyian beletörölték a lábukat, hogy - hacsak elő nem kerül hamarosan egy kétfejű yuppie - új bőröket nehéz lehúzni e jól fizetett jelenségről.

1. Tóth Krisztina: Magas labda (Magvető) - 131 pont 2. Darvasi László: Virágzabálók (Magvető) - 125 pont 3. Kemény István: Kedves Ismeretlen (Magvető) - 116 pont 4. Csaplár Vilmos: Hitler lánya (Kalligram) - 65 pont 5. Horváth Viktor: Török tükör (Jelenkor) - 59 pont 6. Kukorelly Endre: Ezer és 3, avagy a nőkben rejlő szív (Kalligram) - 58 pont 7. Kántor Péter: Megtanulni élni (Magvető) - 53 pont 8. Kovács András Ferenc: Sötét tus, néma tinta (Magvető) - 45 pont 9. Krusovszky Dénes: Elromlani milyen (Kalligram) - 40 pont 10. Gerevich András: Barátok (Kalligram) - 31 pont 11. Ortutay Gyula: Napló I. 1938-54 (Alexandra) - 25 pont Szavazóink: Ambrus Judit, Bárány Tibor, Báthori Csaba, Bedecs László, Benedek Anna, Bodor Béla, Bojtár Endre, Csáki Márton, Elek Tibor, Faragó Kornélia, Gács Anna, Halmai Tamás, Horváth Györgyi, Jenei László, Kálmán C.

Azt mondja, rétegíró. A réteg viszont sokfélét olvashat tőle: novellát, tárcát, regényt. A Trapitit nemcsak a gyerekek szerették, a Könnymutatványosok legendáját leginkább a varázsos történetért bárki, aki olvasta. A legutóbbi nagyregény, a Virágzabálók meg nagyot készül szólni, erre határozott jelek mutatnak: Darvasi László könyve alatt "recseg-ropog az asztal".

Volt Nobel-díjra felterjesztett írófejedelem, Európa-szerte ünnepelt színpadi szerző és örökös díszelnök, ám sokan már életében őskövületnek ítélték, s halálát mindössze rövid hír tudatta a hazai közönséggel. Noha maga Mikszáth szánta utódjául, s tán nem is csak az Adria Biztosító Társulat igazgatótanácsi tagságában.

Idén jelent meg harmadik regénye, az Utolsó kentaur című "társadalmi lektűr". Előző regényéért (Kommunista Monte Cristo) nemrég megkapta az Európai Unió irodalmi díját. Az irodalmi életről, történetek és tanulság viszonyáról, a groteszk magyar történelemről és a politikai radikalizmus nevű "szabadidős tevékenységről" kérdeztük.

Réges-régen, a messzi-messzi Galíciában, ha nem is mindig békésen, de mégiscsak egymás mellett éltek rutének, lengyelek, zsidók, románok, cigányok, huculok és bojkók. Martin Pollack nemrég magyarul is megjelent könyvében (Galícia - Utazás egy eltűnt világban) az 1900 körüli Galíciába, elsüllyedt vidékekre és elsüllyedt szerzők közé vezeti olvasóit. Az osztrák szerző írásban válaszolt kérdéseinkre.

Úgy tűnik, július a lesújtó gyász ideje Lengyelországban. Tavaly ilyenkor hunyt el autóbalesetben Bronislaw Geremek történészprofesszor, nemzetközi hírű politikus, a lengyel antikommunista ellenzék kiemelkedő tagja. Egyik barátja, Leszek Kolakowski így búcsúzott tőle: "Politikai és eszmei kérdésekben mindig ugyanazon az oldalon álltunk." Most, július 17-én éppen ülésezett a lengyel szejm, menetrend szerint a szavazási dömping volt soron, amikor az elnök megszakította a törvényhozói munkát: "Mindenkit kérek egy rövid csendes elmélkedésre vagy imára Leszek Kolakowskiért".