Könyv

"Van Helmut Schmidt jellemében valami nehezen meghatározható, ami mindig meghatott. Egyfajta harciasság, amit semmi se lohaszt le, még az se, ha láthatólag kimeríti beszélgetőpartnereit, s ami arra készteti, hogy időről és fáradtságról tudomást se véve kifejtse érveit." Valéry Giscard d'Estaing, a hetvenes évek legendás francia-német tandemjének beltagja látott e szavakkal a stratégiailag előzékeny szövetséges ("Csak ön után, Valéry!") és barát portréjának megrajzolásához Hatalom és élet című visszaemlékezésében, hogy utóbb érzékletes epizódok sorával körvonalazza Helmut Schmidt markáns figuráját. Ha valaki ilyen történetekre kíváncsi, a francia státusférfiú könyvét forgassa, merthogy Schmidt németül 2008-ban, vagyis az egykori szocdem kancellár kilencvenedik életévében megjelentetett munkája híján van a bennfentes sztoriknak és a szórakoztató kulisszatitkoknak, ellenben valósággal olyan, amilyennek a fenti idézet a szerzőt jellemezte. Alapos, a stiláris szárazságig célratörő és világos, imponálóan koncentrált szöveg, amely az első nagybetűtől az utolsó pontig logikus rendben tárja elénk Schmidt politikusi tapasztalatainak mérlegét, a múltban szerzett ismeretekből, a még idejekorán vagy már csak utólag levont tanulságokból is rendre a jövőt - az egyesített Németország eljövendő döntéseit, az európai egységtörekvések buktatóit és a világpolitikai erőjátékok átrendeződését - fürkészve.

A jeles közgazdászprofesszor a hetvenes évek óta tanít politikai gazdaságtant a Harvardon. Az eredetileg 2005-ben megjelent Jólét és erkölcsösség eddigi munkáinak és gondolatainak terjedelmes összefoglalója - olvasmányos, alapos, sűrűn lábjegyzetelt, a maga nemében szórakoztató és igen tanulságos munka, mely perfekt fordításban kerül a magyar olvasók kezébe.

A tavaly elhunyt "antiszovjet" szerző talán az utolsó, aki idejétmúlt, ám roppant patetikus küldetést teljesített: "megírt" egy történelmi korszakot. Nem véletlenül mondták Akszjonov 1994-ben (nálunk 2002-ben) megjelent Moszkvai történetéről, hogy a "XX. század Háború és békéje": az 1200 oldalas, három az egyben családregény valóban tolsztoji aprólékossággal és elbeszélői módszerrel, ám a klaszszikustól harsányan elhatárolódva próbálta a sztálinizmus lényegét összefoglalni, a szerző briliáns elbeszélői képességének, jellemábrázolásának (és persze történelmi ismereteinek) köszönhetően "korszerűtlensége" ellenére is bravúrral.

Nem túl szerencsés kezdés amatőr fércművel indítani a Nobel-díjas írók sorozatát. Ahogy az sem lehet véletlen, hogy a kiterjedt irodalmi munkássággal rendelkező Churchillnek a Savrola maradt az egyetlen fikciós próbálkozása, amelyet igen fiatalon, huszonhárom éves korában írt, hogy aztán óva intsen mindenkit az elolvasásától. A nem éppen félénk és túlzottan szerénynek vagy bizonytalannak sem nevezhető szerző soha többé nem kalandozott a szépprózai vizeken. Mellesleg a Nobelt sem ezért a zsengéért kapta, hanem történeti munkáiért, elsősorban a második világháborúról írott hatkötetes öszszefoglalójáért, amelynek csak a rövidített változata olvasható magyarul. De hiánypótló lett volna valamely színes önéletrajzi művének megjelentetése is.

A Magyar Narancs irodalmi sikerlistája - világirodalom.

Öt év kihagyás után két kötete jelent meg nemrég: A csöndet úgy naplóképeket, a Kemény Istvánnal közös Amiről lehet kettejük baráti beszélgetéseit tartalmazza. Az újdonságok mellett az alkotó felelősségéről, a fikció és a valóság kapcsolatáról és az elborult aggyal írás veszélyeiről is beszélgettünk.

Most már biztos, hogy a múlt század végének egyik legjelentősebb amerikai prózaírója, az 1988-ban, ötvenéves korában, tüdőrákban meghalt Raymond Carver okkal hihette, amit a Csendes-óceánra néző sírkövére vésetett: "És megkaptad, / amit az élettől akartál, mégis? / Megkaptam. / És mit akartál? / Hogy elmondhassam, szeretnek, / hogy szeretve érezhessem magam a földön."

Volt a cselédnóták világforradalmára és magyar szocialista Heine, élces humorista és divatos színpadi szerző. Ma a legtöbben alighanem a Csárdáskirálynő és a Mágnás Miska révén ismerik a munkásságát, ámde súlyos tévedés lenne, ha ezért Gábor Andort szimpla operettkommunistának vagy netán afféle csiribiri írónak vélnénk.

Száz éve született, de mindössze 19 éve, 1991-ben halt meg. És mégis feltehető a kérdés: melyik dátum van messzebb tőlünk? Más megfogalmazásban: szellemi értelemben melyik a nagyobb szám, a száz vagy a tizenkilenc?

A nagyság egyik legfontosabb jegye, hogy nem veszi magát túlságosan komolyan. Magukra a nagy emberek is reflektálnak, de saját nagyságuk ténye hidegen hagyja őket, ezért a környezetükhöz fűződő viszonyukban nyoma sincs nagyságtudatnak. Mernek kicsinek és esendőnek mutatkozni, ezáltal megközelíthetőnek és szerethetőnek maradni, felvállalva a gyengeségeiket is. Nem mintha Angelusz Róbertnek, akiről ezeket a sorokat írom, túlságosan sok gyengeségéről tudnék. Számomra, egykori diákja számára Angelusz maga volt a testet öltött professzor-ideáltípus. Úgy képzeltem, valahogy így festhettek a múlt század elejének német történelem- és szociológiaprofesszorai, a klasszikus német filozófiai hagyományt modern társadalomtudománnyá formáló, fegyelmezetten elhivatott géniuszok.

Hogy ki volt ez a Vas, aki 100 éve született, az úgy-ahogy kiderül abból a hat vitrinből, melyek az OSZK kézirattárának olvasótermi folyosóján hirdetik a művész... mijét is? Legszívesebben azt mondanánk: hát azt, hogy aki szépet és jót akar magának, az sietve beszerzi a Nehéz szerelem című önéletrajzi regényt, melyről, ha egy kedves marslakónak kéne gyorsan reklámozni, mondjuk bátran, hogy a huszadik századi magyar prózairodalom egyik legszebb...

Kritika a Matthew Shardlake-sorozat első három kötetéről.

Németország újraegyesítésének előtörténetéhez hozzátartozik Magyarország nyugati határának a megnyitása is, amely keletnémetek ezrei számára tette lehetővé, hogy biztonságosan távozzanak Nyugatra, emellett pedig lendületet adott a Honecker-rezsimmel szembeni lázadásnak.

Németország, a háború után. "Annyi regényt ismerhettél meg, ahány emberrel sikerült a mindennapinál valamivel bizalmasabb, mélyebbre hatoló beszélgetésbe merülnöd.