A jeles közgazdászprofesszor a hetvenes évek óta tanít politikai gazdaságtant a Harvardon. Az eredetileg 2005-ben megjelent Jólét és erkölcsösség eddigi munkáinak és gondolatainak terjedelmes összefoglalója - olvasmányos, alapos, sűrűn lábjegyzetelt, a maga nemében szórakoztató és igen tanulságos munka, mely perfekt fordításban kerül a magyar olvasók kezébe.
Friedman már könyve első, kulcsjelentőségű fejezetében kifejti alaptézisét: a jólét növekedése, a javak gyarapodása nem hagyja érintetlenül a magán- és közerkölcsöket sem, és a fejlődés okozta károk még mindig eltörpülnek azon hasznok mellett, melyeket a növekedésnek köszönhetünk. (A szerző egyik kiszólásában öntudatosan magára is veszi a munkájával kapcsolatos kritikát: ilyen optimista művet csak egy amerikai tud írni.)
Gondolatmenetében az államok sorsát két ördögi kör, afféle pozitív vagy negatív visszacsatolás elvén alapuló stimuláció vezérli. Ezek közül a demokrácia és a növekedés kölcsönösen erősítő hatása sajnos relatíve gyengébb - rendre erősebb az a logika, mely alapján a demokratikus szabadságjogok hiánya egyben a gazdasági növekedés akadályává válik, az ebből következő stagnálás pedig tovább gyöngíti a társadalomban a toleranciát és a demokráciát. Megannyi szerző (leginkább persze Max Weber) nyomán állítja: a pozitív visszacsatolás és egyben a növekedés individuális szintjének kulcsa az, ha a személyes magatartás bizonyos (gazdaságilag is előnyös) vonásai egyben morális rangra emelkednek.
A puding próbája az evés - márpedig szerzőnk lenyűgöző tárgyi tudással összerakott históriai, gazdaságtörténeti tablóképpel igyekszik alátámasztani hipotézisét. Természetesen hazai pályán kezdi a prosperitás, a társadalmi modernizáció, faji, nemi, vallási emancipáció, a politikai szabadságjogok kiteljesedése és a joguralom ereje közti - általa vélelmezetten szoros - kapcsolat verifikációját. Kimutatja, miként adtak módot a nagy növekedési periódusok társadalmi reformokra, s mint segítették (ami még fontosabb) a progresszió, a jogkiterjesztés, az egyenlőtlenség elleni harc iránt kedvező közérzület kifejlődését. A tárgyat nem ismerők számára meglepő módon emeli ki az amerikai história azon periódusait, amikor jelentős tömegek követelték s tűrték el a joguralom háttérbe szorítását (elég csak a tömeges méretet öltő lincselésekre és törvényhozói jóváhagyásukra gondolni), a minden törvényen túllépő elnyomást, vagy végső esetben represszív jogszabályok megszületését (mint például a feketék választójogát és más polgári jogait korlátozó ún. Jim Crow-törvényeket). S bár Friedman megpróbálja redukcionista módon a gazdasági fejlődés lelassulására és a társadalmi érvényesülés lehetőségeinek beszűkülésére visszavezetni például a fekete-/zsidó-, bevándorló-, s főként katolikusellenes Ku-Klux-Klan húszas években aratott, mai szemmel nézve elképesztő sikereit, az indulatok iránya és ereje azért még magában is magyarázatra szorulna. Ugyanakkor persze elismerésre méltó az az elegancia, ahogy ebben a kontextusban elhelyezi F. Scott Fitzgerald vagy Upton Sinclair társadalomkritikus regényeit vagy T. S. Eliot költészetét. Persze külön fejezetben elemzi a Nagy Depressziót, amely abban a tekintetben is különleges, hogy hatásai Amerikában éppen ellentétesek a Friedman-hipotézisben megfogalmazottakkal: ekkor a válság a szerző szerint is inkább növelte a kezdeményezések és a mobilitás iránti elkötelezettséget.
Mintegy kontrasztként gondosan végigviszi a fontosabb európai országok (Nagy-Britannia, Franciaország, Németország) huszadik századi sorsának analízisét is: rendre azt a faktort kutatja, hogyan hatott a jólét növekedése, a gazdasági fejlődés a politikai és privát moralitás fejlődésére (amelyben jó evolucionistaként vakon hisz), no és a közéleti, társadalmi, politikai reformok sikerére. Jótékonyan, naná!
Az Egyesült Királyság modern kori politikatörténetében éles szemmel fedezi fel a neuralgikus pontokat, s mind a szüfrazsettmozgalom erőszakos letörése, mind az időről időre itt is fellángoló antiszemitizmus mögött megtalálja a gazdasági válságot mint általános motiváló erőt, amit alkalomról alkalomra változó tényezők befolyásolnak. A megértést kétségtelenül segíti, hogy az egyes államok pozitív és negatív válaszreakcióit sikerül frappáns mátrixtáblákba rendezni - igaz, ezek állításai néha zavarba ejtőek (nehezen értelmezhető, miként lehet párhuzamba állítani Kohl késői korszakát mondjuk a német kora harmincas évekkel).
A fejlődő országokba tett fejezetnyi kirándulása is tartogat meglepetéseket, jó és rossz értelemben egyaránt. Miközben némely axiómája kétségtelenül igazolódik, más konkrét esetekben adós marad a meggyőző genetikus történeti magyarázattal. Miközben például szinte visszafogottan fogalmaz a XX. századi argentin történelem sokszor véres drámájáról, modellje nem igazán magyarázza az ország alapvetően tragikus sorsát - akkor már inkább hagyatkoznánk a Nobel-díjas Naipaul szenvedélyesen szubjektív elemzésére (Eva Perón visszatér).
Friedman természetesen tökéletesen immúnis korunk fejlődés- és globalizációkritikus mozgalmaival szemben - ők szerinte csupán Rousseau és Marx összemixelt hagyományát folytatják. Érvelése szerint eddig minden alarmista, malthusianus predikció tévesnek bizonyult (maga Malthus is visszavonta ominózus kijelentéseit). A szegénység - minden ezzel ellentétes értelmű percepció dacára - jelentősen visszaszorult a világban, még a harminc évvel ezelőtti állapothoz képest is, a katonai konfliktusok hevessége pedig (Irak ide, Afganisztán oda) összességében lanyhult az elmúlt évtizedben (ennek tartósságára azért nem vennénk mérget). A töretlen gazdasági fejlődés politikai, társadalmi emancipációban kifejeződő, áldásos hatását pedig hamarosan tanulmányozhatjuk Kínában - már ha tényleg igaz az írás a falon.
Fordította: Szári Péter. Napvilág, 2010, 685 oldal, 4500 Ft
