Justin Torres igazi New York-i író benyomását kelti: ír-olasz anya, Puerto Ricó-i apa – és nagyon New York-i a regénye is. A város csak a háttérben felsejlő díszlet, de nem is kell belőle több, itt más a látószög: egészen közelről nézzük ezt a többé-kevésbé lecsúszott családot, az elvadult, kirobbanni készülő feszültséggel teli gyerekeket. A könyv tartalma tulajdonképpen nem is más, mint ez az állandó zűr és káosz, ahol nincs egy négyzetméter, nincs egy másodperc az egyedüllétre. Így senki nem tud semmit leülepíteni magában, minden kitör és robban. Ez nemcsak a gyerekekre vonatkozik, hanem a két, szinte még tinédzser szülőre is: a dolgok mintha nem is tudatosan csapódnának le bennük. Megtörténnek, és zsigeri tapasztalatokká válnak.
Mindezt nem kis részben a könyv nyelvezete teszi kézzelfoghatóvá, ez teremt meghitt, valóban állatiasan tapadós közelséget, ettől érezzük meg ennek a közegnek a zajait, hangjait, kissé ijesztő nyerseségét. A fordítót ez már önmagában is dicséri, az pedig kifejezetten örvendetes, hogy a fiatalos, szlenges stílust nem csapja agyon erőltetettség, jópofáskodás.
Persze ez az egyestés regény is tart valahová, nem csak a tocsogás van a nyomorban, a végkifejlet pedig nyomasztó, enyhén kínos, coming out lévén mégis felszabadító. Csak épp valahogyan előkészítetlen, előzmény nélküli a dicséretesen szűkszavú vallomás, nincs mögötte támogató belső történet. De talán nem is lehet, hiszen ebben a zaklatott szoroskodásban nincsen egyén, a család egyetlen éhes élőlényként lüktet, mindenki rész, szerv, testi funkció.
Annyira egyedi és erőteljes Justin Torres stílusa, hogy ő maga sem lehet önnön epigonja, ennek a regénynek nem lehet folytatása, bármennyire is jó ízlésre vall minden egyes mondata. Milyen kár, hogy a legvégén azt az egyoldalas álomszerű izét nem értettem!
Fordította Vághy László. Európa, 2014, 192 oldal, 2990 Ft
