Könyv

Justin Torres: Mi, állatok

  • - kyt -
  • 2015. április 6.

Könyv

Justin Torres igazi New York-i író benyomását kelti: ír-olasz anya, Puerto Ricó-i apa – és nagyon New York-i a regénye is. A város csak a háttérben felsejlő díszlet, de nem is kell belőle több, itt más a látószög: egészen közelről nézzük ezt a többé-kevésbé lecsúszott családot, az elvadult, kirobbanni készülő feszültséggel teli gyerekeket. A könyv tartalma tulajdonképpen nem is más, mint ez az állandó zűr és káosz, ahol nincs egy négyzetméter, nincs egy másodperc az egyedüllétre. Így senki nem tud semmit leülepíteni magában, minden kitör és robban. Ez nemcsak a gyerekekre vonatkozik, hanem a két, szinte még tinédzser szülőre is: a dolgok mintha nem is tudatosan csapódnának le bennük. Megtörténnek, és zsigeri tapasztalatokká válnak.

Mindezt nem kis részben a könyv nyelvezete teszi kézzelfoghatóvá, ez teremt meghitt, valóban állatiasan tapadós közelséget, ettől érezzük meg ennek a közegnek a zajait, hangjait, kissé ijesztő nyerseségét. A fordítót ez már önmagában is dicséri, az pedig kifejezetten örvendetes, hogy a fiatalos, szlenges stílust nem csapja agyon erőltetettség, jópofáskodás.

Persze ez az egyestés regény is tart valahová, nem csak a tocsogás van a nyomorban, a végkifejlet pedig nyomasztó, enyhén kínos, coming out lévén mégis felszabadító. Csak épp valahogyan előkészítetlen, előzmény nélküli a dicséretesen szűkszavú vallomás, nincs mögötte támogató belső történet. De talán nem is lehet, hiszen ebben a zaklatott szoroskodásban nincsen egyén, a család egyetlen éhes élőlényként lüktet, mindenki rész, szerv, testi funkció.

Annyira egyedi és erőteljes Justin Torres stílusa, hogy ő maga sem lehet önnön epigonja, ennek a regénynek nem lehet folytatása, bármennyire is jó ízlésre vall minden egyes mondata. Milyen kár, hogy a legvégén azt az egyoldalas álomszerű izét nem értettem!

 

Fordította Vághy László. Európa, 2014, 192 oldal, 2990 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.