Az is, aki egy sort nem olvasott tőle. Nem egyszerűen egy író, hanem jelenség. Hiszen a neve is több, mint szerzői név. Túlnőtt a viselőjén. Kafka – mitikus személy lett, éppúgy, mint az általa teremtett K. vagy Josef K., vagy Gregor Samsa, hogy csak a három legismertebbet említsem. Mégannyira tisztában vagyok vele, mégis nehéz elhinnem, hogy hús-vér ember írta A pert, A kastélyt vagy Az átváltozást. Úgy vagyok a hőseikkel, mint Gulliverrel, Robinsonnal vagy Frankensteinnel – hozzájuk sem szokás szerzőt társítani. Bolygók az európai kultúra egén – járják a saját pályájukat, emberi beavatkozás nélkül. Megannyi modern mitikus figura. Nem mindenkinek sikerült ilyet teremteni. Flaubert-nek, Thomas Mann-nak vagy Hemingway-nek például nem sikerült. Tolsztojnak sem. Goethének (Faust) vagy Beckettnek (Godot) majdnem. Nem azért, mintha az irodalmi rangjuk alacsonyabb lett volna. De nem törték át úgy az irodalom falát, mint Kafka (vagy Defoe, vagy Swift, vagy Mary Shelley).
Mitől tudtak mítoszt teremteni? Attól, hogy eltalálták az európai kultúra valamelyik ideggócát, és az azóta csillapíthatatlanul lüktet. Robinson: a modern európai ember, akit bárhová ejtsenek is le a földgolyón, mindenütt helytáll, racionálisan megszervezi az életét, ura lesz mindennek – beleértve a számára idegen kultúrákat is. Az instrumentális ész diadala. Gulliver: ha akarom, az egész világ eltörpül s az Én fölébe nő mindennek, de ha akarom, akkor minden óriásira nő, az Én pedig semmi lesz, egy porszem. Nincsen olyan, hogy „a” világ; én látom a világot olyannak, amilyen. Gulliver Kant kopernikuszi fordulatát hajtotta végre. Frankenstein: teremteni, egy isten segítsége nélkül, a technikába vetni minden bizalmat és hitet, hogy végül az egész teremtés egy rémálom legyen. A felvilágosodás dialektikája.
És Kafka? Miféle mítoszt hozott létre?
Lépésről lépésre
Röviden válaszolva: a világ, mégoly otthonosan mozogjunk is benne, fényévnyi távolságra van attól a világtól, amelyben lelkünk mélyén élni szeretnénk, és amihez képest itt minden idegen. Az írásaiban az ember várja, hogy megszülethessen – mert jelenlegi életében csupán emberre hasonlító átmeneti lénynek mondható, akit nem sok választ el a bogaraktól, majmoktól, egerektől vagy az élettelen tárgyaktól. Itt, ebben a világban még nem teljes ember, olyan, akár egy lárva.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
