Könyv

Kitalált ellenfél

Veszprémy László Bernát: Gyilkos irodák. A magyar közigazgatás, a német megszállás és a holokauszt

  • Karsai László
  • 2019. december 14.

Könyv

A történész-publicista első könyvének fő célja, hogy bemutassa a magyar közigazgatás holokausztban játszott szerepét.

Magát „tabudöntögető”, a „szekértáborok felett álló” történészként jellemzi, ez munkahelyei ismeretében meglepő állítás. A Szombat után egy évig dolgozott a Veritas Történetkutató Intézetben. Ma a Milton Friedman Egyetem Zsidó Történeti Intézetében tudományos segédmunkatárs, a Századvég Csoporthoz tartozó Migrációkutató Intézetben munkatárs, a neokohn.hu főszerkesztő-helyettese. Sorra írja a cikkeket, tanulmányokat, recenziókat, főleg a ma már az Orbán-kormány promotálta, nyomtatásban is olvasható Mandinerben. Írt Izrael és a Dél-afrikai Köztársaság kapcsolatairól, Szabó Dezső antiszemitizmusáról és még számos más témáról.

Veszprémy történészként nem tudja, hogyan kell a levéltári jelzeteket megadni. A „Yad Vashemben másolt iratok” című lábjegyzetei már egy szakdolgozatban is megmosolyogtatók lennének. Ennyi erővel írhatta volna azt is, hogy: „Budapesten másolt iratok”. Könyvében néha olyan álnaiv kérdéseket fogalmaz meg, mint hogy tekinthető-e Magyarország teljesen szuverén országnak a német megszállás után. Nyilvánvalóan nem. Ám az sem igaz, amit Schmidt Mária és Szakály Sándor állít, hogy semmi mozgástere, felelőssége ne lett volna Horthy Miklós kormányzónak, a magyar politikai elitnek a holokausztban.

Veszprémy kitalált magának egy ellenfelet: a valamennyi magyart, főleg valamennyi magyar közhivatalnokot gyilkos antiszemita indulatoktól eltelt embernek rágalmazó történészt. Ilyesmit a komoly történészek közül az elmúlt fél évszázadban senki nem mondott. Azt viszont nem elemzi, mit jelentett az 1938-tól kiadott 21 zsidótörvény és a hozzájuk kapcsolódó több száz rendelet végrehajtása. Ekkor szokták meg a közhivatalnokok is, hogy Magyarországon van „zsidókérdés”, a zsidókkal foglalkozni kell, el lehet venni iparengedélyüket, földjüket. Ki lehet zárni őket a felsőoktatásból, azt is el lehet bocsátani állami állásból, akinek csak a hozzátartozói között vannak távoli, régóta kikeresztelkedett rokonai. Bele lehet szólni abba, hogy kivel létesít szexuális kapcsolatot. Veszprémy úgy tesz, mintha ő lenne az első, aki rájött, hogy a hivatalnokoknak, sőt a csendőröknek is volt „mozgásterük”, voltak, akik személyes kockázatot vállalva 1944-ben megpróbáltak segíteni zsidó embertársaiknak. Róluk az elmúlt évtizedekben már sokat, sokan írtak R. L. Brahamtől Csősz Lászlón és Frojimovics Kingán át Molnár Juditig.

Veszprémy fő törekvése, hogy mindenütt, ahol lehet, és ott is, ahol nem, ellenállókat, ellenállást találjon. Amikor tömeges civil és hivatalnoki ellenállásról, sőt, partizánmozgalomról, fegyveres ellenállásról fabulázik, akkor a legrosszabb rákosista-kora kádárista „történetírás” hagyományait próbálja felújítani. Időnként tesz megjegyzéseket Horthy és államapparátusa, erőszakszervei történelmi felelősségéről a holokausztban. Ezeket a Veritasnál lehet, hogy majd fejcsóválva olvassák, de ebben a könyvben a sok embermentő és hős ellenállóról szóló történet között csak a történelmi valóság előtt tett tiszteletköröknek hatnak.

A gettórendelet megszegőinek, ellenállóknak nevezi azokat a polgármestereket, akik nem szerveztek fallal, kerítéssel körülvett gettót. Ezzel szemben nem volt olyan rendelet, amely zárt gettó létesítésére kötelezte volna a 10 ezer főnél nagyobb városok első embereit. Azt állítja, hogy a helyi hatóságoknak 1944-ben nehéz volt megállapítani, hogy a megkereszteltek közül ki minősül zsidónak. Nem tudja, hogy az 1938:XV., az 1939:IV., illetve az 1941:XV. tc. kiket minősített zsidónak. Többek között az 1919. augusztus 1. után keresztény vallásra áttérteket. A különféle jogcímeken mentesítettekről, pl. első világháborús hősök gyermekeiről néha nehéz lehetett eldönteni, hogy deportálják-e őket.

Szerinte Adolf Eichmann szerepe a magyarországi holokausztban csak a gettósítási terv megfogalmazásából és két vidéki – a kistarcsai és a sárvári – internálótáborból egy-egy vonatszerelvény elindításából állt. Eichmannról nem árulja el, hogy a Birodalmi Biztonsági Főhivatal IV. (Gestapo) B-4 (zsidóügyi) osztályá­nak vezetője volt. Pályafutása során először települt ki teljes „zsidótlanító” különítményével egy országba, hogy a helyszínen szervezze a deportálásokat. Nem közvetlenül adott parancsokat a közigazgatás vagy az erőszakszervek vezetőinek, hanem szoros szakmai, sőt, baráti kapcsolatot épített ki Endre László belügyi államtitkárral. Sondereinsatzkommandója olyan fontos szerepet játszott a magyar holokausztban, hogy Edmund Veesenmayer teljhatalmú birodalmi megbízott egy összekötőt nevezett ki ehhez a „hivatalhoz”. Veesenmayer egyik jelentése szerint a magyar Belügyminisztériummal „bizalomteljes” volt az „együttműködése”. Többször tárgyalt Kasztner Rezső cionista vezetővel, majd a nyilas hatalomátvétel után Vajna Gábor belügyminiszterrel is.

Veszprémy szerint a Sztójay-kormány tagjai közül Antal István, Jurcsek Béla, Reményi-Schneller Lajos és Szász Lajos az előző, a Kállay Miklós vezette kormánynak is tagja volt. Jurcsek viszont csak a Sztójay-kormányban lett földművelésügyi miniszter. Csatay Lajos nem volt „új” honvédelmi miniszter, már 1943 nyarától ezt a posztot töltötte be. A nyilas puccs után nem „visszavonult”, hanem letartóztatták, és a fogságban lett öngyilkos. Csatáry László, a kassai gettó parancsnoka nem csendőrtiszt, hanem rendőr-segédfogalmazó volt.

Néha egész bekezdések kerülték el a szerző figyelmét egy-egy dokumentumban. A 6163/
1944 BM res. (rezervált) rendeletet, amely az ország zsidóktól való „megtisztításáról”, a gyűjtőtáborok megszervezéséről szólt, állításával ellentétben nem publikálták, viszont a rendőröket és csendőröket megemlítik ebben a rendeletben.

Veszprémy rosszul elemzi a jól ismert forrásokat is. Erre jó példa az 1944-es kárpátaljai deportálások előtörténete. Téved: nem volt német követelés a kárpátaljai zsidóság deportálására. Április 1-jén csak a kassai városi SS-parancsnok, egy őrnagy fordult azzal a kéréssel – és nem követeléssel – a helyi csendőrparancsnoksághoz, hogy a vidéki zsidókat telepítsék át Munkácsra, Ungvárra és Beregszászra. Tölgyessy Győző, a VIII. (kassai) csendőrkerület parancsnoka támogatta a kérést, nála lelkesebb csak a Jaross Andor vezette Belügy­minisztérium volt, ám a katonai illetékesek megvétózták az ötletet. A túlbuzgó SS-őrnagy kérését azzal tették ad acta, hogy először meg kell szerezni a magyar hadsereg-parancsnokság és a budapesti német központi parancsnokság hozzájárulását egy ilyen akcióhoz. Mindez a szakirodalomból 28 éve ismert.

Amatörizmusára jellemző, hogy a kassai polgármestert – mivel a városán át haladtak a deportáló vonatok – a magyar holokauszt egyik fő felelősének nevezi. Ezzel az erővel a szolnoki, miskolci és eperjesi polgármestert is megvádolhatta volna, arról nem beszélve, hogy a deportáló vonatokhoz egy polgármesternek semmi köze sem volt. Téved, a nyilas uralom idején nem csak „munkatábor vagy sorozás” járt az embermentésért: számos zsidómentőt meggyilkoltak a nyilasok.

Igaza van Veszprémynek abban, hogy egyébhez is érteni kellene, mint „a hisztizéshez”. Igaza van abban is, hogy tudni kell „értéket előállítani”. Értéket viszont állások halmozásával nem, csak éveken át tartó, alapos levéltári kutatómunkával és a szakirodalom tanulmányozásával lehet „előállítani”. Ezek hiányában kitűzött célját, a magyar közigazgatás holokausztban játszott szerepének feldolgozását nem sikerült elérnie.

Jaffa Kiadó, 2019, 278 oldal, 3490 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.