Igaz, a legtöbb vers névadója egy-egy hírneves scary movie, de ha a címeket letakarnánk, csak ritkán jutna eszünkbe a megadott film. Az érdemdús Sikoly-széria mindegyik darabja megverseltetik, de amikor azt olvassuk: "minden maszkkal több vagyok, épp csak azt felejtem, ami bennem kevés" - nos, az nem a Sikoly 3-ról szól, hiába idézi annak emblematikus motívumát.
A szövegek tehát reflexiók egy stílusra és egy jelenségre, nem pedig részei azoknak. A nézőpont változik: van, hogy a filmek világán belül, a filmből nézünk, máskor a filmet nézzük, de a legjobban mégiscsak az látszik, aki a filmet nézi. Nem szélesvásznú borzalmakat, hanem a "háztartási horror" mindennapjait látjuk. "Az arcot nem csak csempe roncsolhatja szét, vagy kádszél", és egy átlagos este lehet ijesztőbb, mint a láncfűrészes gyilkos. Minden ismétlés szomorú, ez juthat eszünkbe, ami ugyanúgy igaz a horror önismétlő hőzöngésére, mint bármelyikünk hétköznapjaira. "Az ismétlés nem tesz hozzá semmihez, de észben tartja a feledést."
A címében programadó A zsánerköltészet megújítása (2) lábjegyzetei külön ciklust alkotnak, amelynek darabjai a főverset "magyarázzák", de önmagukban is megállnak, miközben a jegyzetekhez is jegyzetek társulnak - így legalább háromféle olvasási módot tesznek lehetővé. Kár, hogy sokszor ez a három együtt sem olyan érdekes, mint a kötet többi része. Mert ott is vannak üresjáratok, pár gyenge poén, erőltetett zárlat - de az egész végül összeáll valamivé. Jól szerkesztett, szórakoztató és lehangoló, vagány verseskötetté.
Kalligram, 2010, 138 oldal, 1990 Ft
**** alá
