VIDA GERGELY: HORROR KLASSZIKUSOK

  • - urfi -
  • 2011. február 17.

Könyv

"Lassú, szadista halálok, sok zoommal" - na, ilyesmire ne számítson senki, hiába indul ezzel a kissé ötlettelenül elkeresztelt kötet (bár a szellemes címadás eleddig nem vezetett sok jóra a költő pályáján: a Rokokó karaoke és a Sülttel hátrafelé még hagyján, de a Tinta-palintáért igazán kár volt). Nem horrorversekről van szó ugyanis.

Igaz, a legtöbb vers névadója egy-egy hírneves scary movie, de ha a címeket letakarnánk, csak ritkán jutna eszünkbe a megadott film. Az érdemdús Sikoly-széria mindegyik darabja megverseltetik, de amikor azt olvassuk: "minden maszkkal több vagyok, épp csak azt felejtem, ami bennem kevés" - nos, az nem a Sikoly 3-ról szól, hiába idézi annak emblematikus motívumát.

A szövegek tehát reflexiók egy stílusra és egy jelenségre, nem pedig részei azoknak. A nézőpont változik: van, hogy a filmek világán belül, a filmből nézünk, máskor a filmet nézzük, de a legjobban mégiscsak az látszik, aki a filmet nézi. Nem szélesvásznú borzalmakat, hanem a "háztartási horror" mindennapjait látjuk. "Az arcot nem csak csempe roncsolhatja szét, vagy kádszél", és egy átlagos este lehet ijesztőbb, mint a láncfűrészes gyilkos. Minden ismétlés szomorú, ez juthat eszünkbe, ami ugyanúgy igaz a horror önismétlő hőzöngésére, mint bármelyikünk hétköznapjaira. "Az ismétlés nem tesz hozzá semmihez, de észben tartja a feledést."

A címében programadó A zsánerköltészet megújítása (2) lábjegyzetei külön ciklust alkotnak, amelynek darabjai a főverset "magyarázzák", de önmagukban is megállnak, miközben a jegyzetekhez is jegyzetek társulnak - így legalább háromféle olvasási módot tesznek lehetővé. Kár, hogy sokszor ez a három együtt sem olyan érdekes, mint a kötet többi része. Mert ott is vannak üresjáratok, pár gyenge poén, erőltetett zárlat - de az egész végül összeáll valamivé. Jól szerkesztett, szórakoztató és lehangoló, vagány verseskötetté.

 

Kalligram, 2010, 138 oldal, 1990 Ft

**** alá

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.

„Bős–Nagymaros Panama csatorna” - így tiltakoztak a vízlépcső és a rendszer ellen 1988-ban

A Mű a rendszer jelképe lett. Aki az építkezés ellen tiltakozott, a rendszer ellen lépett fel – aki azt támogatta, a fennálló rendszert védte. Akkor a Fidesz is a környezetpusztító nagymarosi építkezés leállítását követelte. És most? Szerzőnk aktivistaként vett részt a bős–nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás­sorozatban. Írásában saját élményei alapján idézi fel az akkor történteket.