a háborús állapot: önkifejezési forma,
ugyanúgy, mint Pilinszkynek a KZ-láger vagy József Attilának a proletariátus: "A sírkeresztek, a szörny-megszokások, / Ahogy az ember szíve reszket, / Nem is reszket, keletire nyugati átok / Nyílt, ahogy a bombák hullni kezdtek." Ebben a kötetben egyébként maga József Attila is kifejezési eszközzé válik egy vers - a József Attila feltámad - erejéig. Ahogy a romantikában történt: az egyre kevésbé élhető világ mindig feltámaszt valami régit, halottat.
Míg az eddigi köteteiben megjelenő mikrorealizmus célja a részletek szakrális felmutatása-felemelése volt, addig ez az új szociográfiai hűség önironikus védekezés a mindent elárasztó "világszemét" ellen: "így térek vissza a költészet pagonyába, / Hogy nem szent, annyi szent - / De nem vezet tovább világi dagonyába". Ehhez az alapálláshoz vadromantikus hang tartozik, ahogy ez a Vadromantikus szociodalok című ciklusban olvasható: "Vakszerelmi bánatoknak / ösvény útját mit tudom! / Hogy mely isten tolla forgat, / abban sem gondolkozom", vagy egy másik versből idézve: "Már nem is látszik esélye, / áthordódik, mint valami rom. / Díjakért munkanélküli-segélyre ... támaszkodhatom". Így kerül egymás mellé a látszólag egymást kizáró két fogalom: az érzelmi túlfűtöttséggel járó vadromantika és a tárgyilagosságra törekvő szociográfia.
A Tandori-féle vadromantika először a Vagy majdnem az című, elsősorban dalokat tartalmazó kötetben jelentkezett. Nem csoda - hiszen a dal a romantika egyik legjellemzőbb műneme. A dalforma ezt követően a Járóbetegben megjelenő egzisztenciálkritikus darabokban volt tetten érhető: itt a dal eddig használt heinei változatát felváltotta egy Poe-n és Blake-en iskolázott erőteljes hangvétel. Az Aztán készben még ezt a Blake-hatást visszhangozza A csillag-bánat: "...de a lélek: / ál-hő, befelé elforró se-képzet / nem a semmi, a minden, a kevés, / a sok van - ez csak: Minden Tévedés." És a Nem ért szart se című is: "... tévképzetei // oly Semminek, mely semmit se teremtő, / és ne áltasd magad, hogy volt Teremtő".
De a Dal meg a cécó Tandori dalkorszakában újabb fejezetet nyit:
a dal daltalanodik
"A dal mint legrövidebb út két pont közt" gondolatát Tandori ebben a versben úgy módosítja, hogy az út két végén már nemcsak egy-egy pont áll, a közlő és a befogadó, hanem a közlő maga is bizonyos hasadtságot mutat: két hangon, és két formában beszél: "Dal meg cécó lendületének / most fanyarabbjai jönnek elő, / ríme nem is lesz itt, hogy >>az ének A dal úgy daltalanodik, hogy megváltozik a tétje: már nem az egyén és egy külső pont közötti összekötő út szerepét tölti be - az út belsővé válik. Ezzel a fordulattal egy időben a régen oly sokat csavargó Tandori életében az utazások a valóságban is megritkultak: "... átfordultak a tájak, / és a legszűkebb kör maradt csupán, / és a fordulások oly tájba álltak, / hogy nem utazom ezután." (A természetről), és belsővé váltak, álombélivé: "A mindenségit, és tovább! Aludni / ficamtalan, megkettőzetlenül" (Belső utazások).
Az egy központú dal, látjuk, Tandorinál többszólamúvá válik, maga is, akár a vers beszélője: széthullik. Nem kíván megfelelni annak a túlesztétizált kerekségelvnek és szépségeszménynek, mely irodalmunkban kizárólagosságra törekszik. Tandori töredékessége ("Törmelékek a vershez: / ...szeretet / iránt / hat bors ökör / kiránt. / ... szemem könnyekbe´ kitör), és érdes fogalmazásmódja ("Tör a francot. / ... Tényleg a rohadt kurva életbe. // Csöndesedjünk le - ebbe.") ennek az irodalomszemléletnek a provokációja. Mintha Tandori tovább menne azon az úton, amelynek felén József Attila megállt. József Attila zaklatott, egzisztenciálkritikus mondanivalójához Nyugat utáni, csiszolt, esztétizáló formát használt. Vele szemben Tandori a meghökkentő tartalomhoz meghökkentő formát is talál. Sőt még ennél is tovább megy:
meri vállalni a széthullást
Tandori a romantika töredékesség- és torzószeretetét ad absurdum viszi. Tandori filozófiája szerint ugyanis a széthullás az egyetlen cselekvés, amit az ember becsületesen, őszintén csinálhat.
A félreütés, e széthullás-filozófia legautentikusabb költői kifejezőeszköze is változáson megy át. Szép Ernő Magányos éjszakai csavargás című verse nyomán írt Társas nappali kiakadásban a félreütés hagyományos használatára találhat példát az olvasó, ahol a meghagyott félreütésnek versépítő szerepe lesz. A már említett Dal meg cécó befejező soraiban ellenben a félreütés elveszti költőiségét, Tandori nem akarja megmenteni - mint tőle megszoktuk - attól, hogy szövegrombolássá változzék, hanem "Lássuk Uramisten, mire megyünk ketten!" felkiáltással maga is besegít: "olyan roncs a bokád, de orvoshoz nem mentél vele, / mert a franc nem adja az idejét, mit tudom és hány... / és hüö-fbö-hbö flüö-pp-latty." Nem hagyható figyelmen kívül, hogy Tandori ezeknek a verseknek az írásával párhuzamosan hagyományos, tehát: fikciós prózán dolgozott. Érdemes egy pillantást vetni a Ködös Iker prózakötet elbeszéléseinek túlszerkesztettségére: mintha ezzel a szigorú kompozícióval is hangsúlyozni akarná a történet fikcionalitását, kitaláltságát - a valóságos széthulltsággal szemben.
"Mondom, amire szólni kezdek, elmegy a kedvem, / Ez ma a legfőbb formaelv", olvashatjuk a Kálnoky talponállóban. Ez az ars poeticaszerű kijelentés Tandori legújabb kötetére és pályaszakaszára egyaránt jellemző. Ha visszatekintünk a Tandori-életműre, egyfajta dialektikára lehetünk figyelmesek: az első két verseskötet mintha a cage-i "nincs mit mondanom, és ezt mondom, és ez a költészet" szellemében íródott volna; a középső korszakot a részletekbe vetett hit jellemezte; a harmadik, jelenlegi korszakot pedig ennek a hitnek az elvesztése, és erről
a vesztés utáni állapotról való beszéd
uralja. Ez az állapot már nem az a - mára klasszicizálódott - posztmodern állapot, amit a közelmúlt irodalmában a "történetmondás nehézségei" fémjeleztek. Tandorinál nem az jelent nehézséget, hogy valami elmondható-e - nála a probléma sokkal alapvetőbb: az, hogy semmi sincs sehogyan. Ezt az elméleti állítást a gyakorlat, vagyis a Nem túl meggyőző tényállás... című vers is alátámasztja: "... semmi sincs sehogy. / Az se, amit az előbb két versben elmondtam, / nincs úgy, vagyis visszavonom..."
Az Aztán kész címet a befejezés gesztusaként értelmezhetnénk, afféle lezáró-összegző kötetként forgathatná az olvasó, ha nem tudnánk, hogy az ismételt befejezés Tandori kedvelt eszköze. A cím szerint már eleve utószónak szánt köteten belül is Négy "Utó"-t, valamint egy Bef. 4., Bef. 5. című verset találunk. Tandori az ismételt befejezésekkel olyan köztes időt teremt, ami legpontosabban egy Pilinszky-verscímmel, a Félmúlttal jellemezhető.
Ez a könyv Tandori legfontosabb kötetei közül való - egyszerre adja az eddigi pálya szintézisét és az életműben elkövetkező változások lehetséges irányát. Az Aztán készt író Tandori vágya, hogy túl legyen végre a cím első felén, az aztánon, és elmondhassa végre az egész életről, művészetről: kész.
Acsai Roland
Palatinus, 2001, 191 oldal, 1400 Ft
