Interjú

"Néha belehaltak"

Esze Dóra író

  • Kozár Alexandra
  • 2014. május 10.

Könyv

Regénye, a Tiszta Pierre a 14. századi kathar eretnekek világába kalauzol, miközben legmodernebb, 21. századi játszmáinkkal szembesít.

Magyar Narancs: Miért éppen egy minden tekintetben távoli, isten háta mögötti 14. századi falut választottál regényed fő helyszínéül? Egy elszánt kathar pásztor, Pierre Maury a Pireneusokban - mi lehet az ő sorsában átélhető a mai kor emberének?

Esze Dóra: Rengeteg a közös nevező. A Montaillou nevű falut egy Emmanuel LeRoy Ladurie nevű francia történész kutatta fel és adta vissza a világnak a hetvenes években, azelőtt a kutya sem tudott róla. Hatalmas monográfiáját tíz évvel ezelőtt egy könyvtárban adták a kezembe azzal, hogy amit Ladurie Montaillou-ja nem tud a középkorról, az nincs is. Szerintem éppen nem, mert Montaillou-nak az a lényege, hogy semmi tipikus középkorit nem hoz. Montaillou-t egyébként sokkal inkább regényfigurának érzem, mint színhelynek.

MN: Mi az, ami így megfogott benne?

ED: Montaillou fordítva ül a lovon. A katharok életmódja az ókorra hasonlít, a gondolkodásmódjuk azonban elképesztően modern. Hátborzongató tehetséggel nyúltak demokráciához és szabadsághoz. Nem ismerték a kereket, nem értették, mire való a pénz. Prímán működött az a jó kis cserekereskedelem, a faluban körbejárt összesen talán három fazék. Ám Montaillou már a 13. században mindkét irányban ismerte a társadalmi mobilitást, léteztek csonka családjaik, éltek itt szinglik, volt női öntudat, volt válás, voltak elkergetett férjek és hatalmas gyerekkultusz, ami még évszázadokon át színtiszta anakronizmus Európában. Akármikor megmondták a véleményüket a hatalomnak is, semmit nem adtak a merev tekintélyelvre, és közben ez nem jelentett, mert nem jelenthetett lazázást. Néha belehaltak, nem bánták.

MN: Azt gondoltam, az okcitán nyelvhez való viszonyod volt a vonzódás alapja, szép számmal akadnak ugyanis nyelvi okfejtések a regényben.

ED: Az okcitánnal még francia szakos koromban találkoztam, de akkor nem hagyott bennem mély nyomot. Most, írás közben néztem utána annyira, amennyire a net engedi, ez viszont nem teljesítmény. Muzeális tárgy számomra, de annak varázslatos.

MN: Minden szereplő valósan létezett az 1300-as évek elején?

ED: Igen. És a többi részben sem igen találtam ki semmit. A ma játszódó kenterbeveri mesék (ez a könyv alcíme - a szerk.) is mind megtörténtek. Többségükben nem velem, ilyen egy enyveskezű mesterség ez.

MN: Az olvasóban felvetődik, hogy az író szándéka egyfajta kísérletezés volt: hány stílus fér meg egy művön belül, meddig lehet tágítani a kifejezés spektrumát?

ED: Valószínűleg mindannyiunknak újra meg újra ki kell találnunk magunkat írás közben. A betétnovelláknál valóban nagy szükségem volt jól elkülönülő, más-más funkcióban működő tónusokra. Hogy finoman fejezzem ki magam, nem én vagyok a legügyesebb novellista, így hát rövid szövegekben ott segítek magamon, ahol tudok. Állandóan csalok, tulajdonképpen végig regénytechnikai megoldásokkal élek. Ha a beszédmód kisikít a szövegből, de közben valahogy rafináltan mégis azt juttatja célba, ami a szövegből kimarad, az nyilván megkönnyíti a helyzetemet. A könyv magát írta ilyenre, magát igazolta utólag. Mielőtt anya lettem, kizárólag regényt és újságcikket írtam, ám amikor a gyerekeim megszülettek, új műfaji kanyarokba csúsztam bele. Ezzel a kötettel tértem vissza ahhoz, amit a magam regényírói feladatairól gondolok.

MN: "Titok ezért nincs. Egy kathar nem tudja, mi a hazugság. Soha nem jutna eszébe valótlant állítani" - áll a könyv fülszövegében. A tisztaság, őszinteség kulcskérdése a regénynek.

ED: Ha az ember torkára lépnek, az ellenállásnál vagy a győzelemnél fontosabb, ha kiáll magáért olyankor is, amikor ez nem változtat a lényegen, ha végül veszít. Mindent felülír, hogy tükörbe tudsz nézni. Pierre Maury igaz ember, miközben ez egyáltalán nem érdekli. Tényleg csak egy névtelen pásztor, aki hétszáz évvel ezelőtt úgy ismerte a katalán legelőket, mint a tenyerét.

MN: Ellentétben a regény egy másik szálával, a glossy magazin szerkesztőségének világával, ahol alig hallasz egy igaz szót.

ED: Két glossynál dolgoztam életemben, az egyik nagyon felnőtt-társaság volt, a másik nagyon nem. Az egyik Woody-filmben hangzik el, hogy amiről nem tudunk, az nem fáj, csak megöl. De hát minden öl, ami hamis, legfeljebb cukrozva. Én nem bánnám, ha például a közösségi jelenlétünket egész pályásan elöntő álbölcsesség-áradatnak, sziruphömpölynek és irtóztató helyesírási bűnözésnek az lenne a summázata, hogy szuper, most akkor telítődtünk a mesterséges gyerekkor kipárnázott kényelmével, mától inkább menjünk szembe az árral. Ha ezt egy regénynyel képviselni tudom, az jó.

MN: Ha egy nőnek ekkora élete van, nyolcórás állása, két gyermeke és írói karrierje, az segít abban, hogy ne maradjon le önmagáról?

ED: Szerintem már mindannyian több tucat cikket olvastunk arról, hogy multitasking nem létezik, csak nagyon gyors váltogatás. Valójában nálam is ide-oda csúsznak a hangsúlyok a feladat szerint. A gyerekek kivétel, ők mindennél mérhetetlenül fontosabbak. De azért eléggé szerelmes vagyok az írásba is. Engem mindig arra neveltek, hogy a nehezebb utat válasszam, hogy ne féltsem, ne kíméljem magamat. Az egyik kisfiam a hét végén kiborult gyakorlás közben, de meg lehetett vele beszélni, hogy a hegedű a világ egyik legnehezebb hangszere, viszont minden, amire az életben szükségünk van, amitől várhatunk valamit, és amit jó nekünk szeretni: nehéz. Tanulni nehéz, írni nehéz, olvasni nehéz, focizni nehéz, énekelni nehéz, egymással szépen bánni nehéz. Minden nehéz, ami megéri.

Kritikánkat lásd a Visszhang rovatban!

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.