Könyv

E monumentális alternatív történelmi vízió a részben japán és koreai származású, Hawaiion felnőtt, jelenleg New Yorkban élő írónő második magyarul megjelent regénye. (Az első Egy kis élet címmel 2017-ben, a Maxim Kiadónál jött ki.) A disztópiák, az apokaliptikus regények és/vagy a queer irodalom kedvelőinek nagy öröm a könyv, de a szélesebb olvasóközönségnek is fájdalmasan aktuális témákról beszél. A rasszizmus, a vagyoni egyenlőtlenségek, a kisebbségek jogfosztottsága mellett a gyarmatosítás hatásai, a klímaválság, a migráció vagy éppen a járványkezelés mind-mind fontos kérdése a műnek.

Az év végén jelent meg Pilinszky János saját kezűleg – afféle kalligrafikus műremekként – leírt verseinek fakszimile kiadása, amelyhez annak idején maga a költő válogatta ki a műveket. A kézirat közreadójával beszélgettünk a kötetről.

Az I. világháború alatt és után brutális infláció sújtotta Közép-Európát. Hogyan birkóztak meg az emberek az elszabaduló árakkal, az áruhiánnyal, az árstoppal? A súlyos válság hétköznapjairól Kosztolányi, Karel Čapek, Hašek, Stefan Zweig és más klasszikusok korabeli tudósításait olvastuk el. Abszurd és tragikomikus történetek következnek, sok részeg bajorral.

„Képtelen vagyok szavakba önteni annak a fekete lyuknak a látványát, amely egykor az otthonom volt”, olvassuk egy ismeretlen kislány történetében.

A Bizony immár a harmadik verseskötete Peer Krisztiánnak a nagy újrakezdése óta (2002 és 2017 között nem adott ki könyvet).

„Jó ember maga, Anton Pavlovics” – fordult Tolsztoj Csehovhoz, és hozzátette: „De a darabjai mégiscsak rosszak! Ha egy részeg felcser fekszik a díványon, és odakint esik az eső, ez magánál már dráma, Sztanyiszlavszkij szerint meg hangulat.” 

„Bár népünk politikai temperamentuma meglehetősen erős, mélyebb politikai ismeretekkel – hozzánk hasonlóan – nem rendelkezik.” Ezzel a Tomáš Garrigue Masaryktól, az I. Csehszlovák Köz­társaság elnökétől származó mottóval indul az utóbbi évek egyik legjobb szlovák regénye.

Nem lehet megúszni. Ha valakit sokszor és sokan kérdeznek ugyanarról, nem beszélve arról, ha még saját magát is érdekli önmaga személye, és erről számtalan esszében beszámol, és még ha meg is írja az önéletrajzát, és a szélesebb nyilvánosságot továbbra is lankadatlanul izgatja a személye és műve, viszont ő nem szívesen ismétli önmagát, de hallgatni sem akar, hiszen nyilvános megszólalásai fontos keretet és viszonyítási pontokat adnak a műveihez, akkor ez az illető, legyen bármilyen szemérmes, minden megszólalásával kénytelen lesz egyre többet föltárni önmagából.

Eleinte nem értettem, mi olyan vonzó ebben a versben, mármint a szépségén túl. Hogy hogyan és mitől is olyan jó.

Nagyszabású mű. Az elmúlt pár évtized színházi kritikusainak drámája (vagy szánalmas komédiája). A szerző, hogy megértse és (ön)kritikával illethesse ennek a történelmi drámának a dramaturgiáját, kénytelen feltárni a merev uralmi rendszerek hatalomtechnikai működésének formáit, dinamikáját. Eközben, mint ahogy a színész is, valójában önmaga megismerésére törekszik. Herczog Noémi e kötetben, ha úgy tetszik, a kritikus önfeltárulkozására tesz kísérletet.

Könyvet nemcsak olvasni jó, hanem venni, örökölni, birtokolni is. De hogyan tároljuk őket, mennyit és meddig, és hogyan szabaduljunk meg tőlük? És mit árul el a házi könyvtár a gazdájáról? Összegyűjtöttünk pár személyes történetet.