Mert egyszer csak kitört a háború. A háború, amely mindent elvett tőle. Reggel még békésen reggelizett a szüleivel és testvérével az otthonában. Korábban az iskolában a vulkánokról tanult, rajzolt és énekelt, most mennydörgő hangokat hallott, füst és tűz zúdult rá. Aztán porig rombolták a városát. Egyedül, rongyosan és vértől mocskosan menekült, futott, mezőkön, hegyeken, országutakon vágott át, hidegben és sárban, utazott teherautó hátuljában, buszon, majd lyukas mentőcsónakban. Valahol partra ért, és egy menekülttáborban találta magát. Megpróbálta kiűzni magából a háborút, de újabb bolyongásai során az ajtók becsukódtak előtte, az emberek elfordultak tőle, az iskolában meg közölték, nincs hely a számára. A történet arra a szégyenletes esetre reflektál, amikor 2016-ban az Egyesült Királyság kormánya megtagadta 3 ezer kísérő nélkül érkezett menekült gyerek menedékkérelmét. Ám ez a történet mégis a jóindulat és a segíteni vágyás erejét mutatja meg, ugyanakkor a 2015-ös menekültválság ilyen elővezetéséből nem tudunk nem a mostani háborúra asszociálni. Szép és szomorú mese, kifejező, érzékeny illusztrációkkal.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
