Könyv

S közben elmúlik

Anton Pavlovics Csehov: A szerelemről és más történetek

Kritika

„Jó ember maga, Anton Pavlovics” – fordult Tolsztoj Csehovhoz, és hozzátette: „De a darabjai mégiscsak rosszak! Ha egy részeg felcser fekszik a díványon, és odakint esik az eső, ez magánál már dráma, Sztanyiszlavszkij szerint meg hangulat.” 

Ebben a csipkelődésben persze kimondatlanul benne volt az is, hogy Tolsztoj szerint, szemben a színdarabokkal, a Csehov-novellákban azért van valami. Mindenképp ezekre kellett gondolnia az idős mesternek, hiszen regényeket, verseket és feljelentéseket – saját bevallása szerint – Csehov nem írt. Arról viszont a Jasznaja Poljana-i próféta ritkán és csak nagy általánosságban beszélt, hogy mi az, amit Csehov prózájában szeretett.

Az sem tudható, hogy a tengernyi Csehov-novella közül miért éppen az a tizenhét elbeszélés ragadta meg most Morcsányi Gézát annyira, hogy Szőllősy Klára, Lányi Sarolta és mások klasszikus átültetései után újra lefordítsa, és kötetbe rendezze őket. Esztétikai vonatkozásban Morcsányi, akárcsak Tolsztoj, bizonytalanságban hagyja az olvasót – és ez rendben is van. A Ványa bácsiból tudjuk, hogy „mégis jobb a bizonytalanság, így mégis van valami remény…”

Az abszolút szabadság

Csehov vérbeli liberálisként mindig megadja az olvasónak az értelmezés szabadságát. Nem téved, aki azt mondja: nála soha nem történik semmi, az emberek csak ülnek, diskurálnak, teáznak, s közben szép csendben elmúlik az élet. De még inkább igaza van annak, aki úgy érzi, hogy leheletfinom szuggesztiók révén mégiscsak létrejön valamiféle konkrét, csehovi jelentés, ami a novellákban olykor megfoghatóbbnak, határozottabbnak tűnik, mint a drámákban. Tolsztoj így folytatta: „Tudja, Shakespeare-t sem szenvedhetem, de a maga darabjai még rosszabbak. Shakespeare mégiscsak galléron ragadja az embert, és egy bizonyos cél felé vezeti, nem engedi, hogy kitérőt tegyen. De hova jut az ember a maga hőseivel? A díványtól, amelyen heverésznek, a kamráig és vissza?” Ebben – leszámítva, hogy mégiscsak Shakespeare-hez mérte Csehovot Tolsztoj – az a lehetőség is ott rejlik, hogy a novellák viszont igenis „galléron ragadják” az olvasót, és viszik valami felé.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.