Könyv

Majdnem őszikék

Peer Krisztián: Bizony

Kritika

A Bizony immár a harmadik verseskötete Peer Krisztiánnak a nagy újrakezdése óta (2002 és 2017 között nem adott ki könyvet).

A 42 főleg a szerelmi gyászköltészet miatt vált emlékezetessé, aztán a Nem a sajátod a tapogatódzó továbblépés lehetőségeit kereste, az új könyv pedig tartja az irányt, csak épp egy furcsa fordulattal: a beszélő megfordul, és háttal megy előre. Ezt a váltást már a kétoldalnyi mottók egyik fele is megelőlegezi (főleg a Tandori-idézet: „Háttal megyek, csak az kerül / elém, amit már elhagyok”), a másik fele pedig kijelöli a kötet központi önmetaforáját, a bölényt (más néven bisont, innen a cím). Önmitizálás a javából, de Peerre mindig is jellemző volt a jó értelemben vett gátlástalanság, amelyből most sincs hiány: a frivolitás, a költői magabiztosság („Négyből hármat bármikor lehoz a Jelenkor”), a költőtársak skrupulusoktól mentes emlegetése vagy éppen a kényességre való fittyet hányás („Van ez a közös furcsaság / a NER-ben és a Kozmoszban”) ismét csak alapvetés.

A mottók kirajzolta két motívumból fakadnak a Bizony fő témái: a gyerekkor, a családi emlékek, a költői indulás mellett a kiöregedés, a domesztikálódás, a rezervátumként felfogott kert. Mindez továbbra is az alanyi költészet részeként, ami már Peer önjellemzése szerint is kiment a divatból („Kevesen maradtunk, / akik még mernek E/1-ben”). Nagyon is jó, hogy van, aki még csinál ilyet, a bőrét vásárra vivő költő önmegjelenítése mégiscsak a költészet egyik klasszikus és maradandó formája. A beszélő, aki látványosan azonosítható Peer Krisztiánnal, határhelyzetből szólal meg: túl van a felén, bőven van mire visszatekintenie, és tapasztalatai birtokában valamit már meg is kellene tudnia fogalmazni („Mert mondani kéne az életről valamit. / A fiataloknak”).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.