Az elsőre pusztán publicisztikai fordulatnak látszó mondat a valóság és az ún. „nép” elmélyült ismeretéről tanúskodó megállapításnak bizonyul, húsba vágóan aktuálisnak nemcsak Szlovákiában, hanem Közép- és Kelet-Európában is. Mondhatni, a regény egész cselekménye felfogható e mondat igazolásaként: a politikai ismeretek hiányának kulcsszerepe van a „nép” manipulálhatóságában, fanatizálhatóságában.
Anička emlékei
A regény cselekményének középpontjában a 20. századi szlovák történelem máig vitákat kiváltó időszakának történései állnak: az I. Csehszlovák Köztársaság szétverésétől a Hitler hathatós támogatásával 1939. március 14-én kikiáltott Jozef Tiso plébános-elnök vezette önálló Szlovák Állam fennállásán át a Szlovák Nemzeti Felkelés német leveréséig. Egy Trencsén megyei kisváros, Bánovce nad Bebravou (magyarul Bán) a helyszín, ahol Tisót, a városkában évtizedekig plébánosként szolgáló „Monsignorét” nagy tisztelet övezi. Ebben a mikrovilágban kísérhetjük figyelemmel, hogyan lesz a nacionalista jelszavakból a másságot nem tűrő gyilkos ideológia, hogyan szivárognak be az eleinte ártatlannak tűnő, majd fokozatosan egyre leplezetlenebbül agresszív és kirekesztő eszmék a közösség életébe, és hogyan gyűrnek maguk alá minden korábbi erkölcsi mértéket. Azt a folyamatot látjuk, ahogyan a verbális agresszió a kiszemelt csoport elleni fizikai erőszakba csap át. S ezzel párhuzamosan egy ellentétes irányú folyamat is kibontakozik: a „szép, lelkesítő” szavaknak eleinte hitelt adó, „elektrizáló” hatásuk alá kerülő női elbeszélő-főhős fokozatos öntudatra ébredésének folyamata egy stilizált oral history-szerű visszaemlékező elbeszélés keretében, amely a fikció és a tények keverésével a kortárs történelmi regények kedvelt poétikai eljárását veti be.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
