Könyv

Levél anyámhoz

Ocean Vuong: Röpke pillanat csak földi ragyogásunk

Könyv

„Drága Apám, a minap egyszer megkérdezted, miért állítom azt, hogy félek Tőled” – kezdte apjának írott magánlevelét a huszonhat éves Franz Kafka 1919-ben; e levél végül irodalmi klasszikussá vált.

Nem magánlevél Ocean Vuong eredetileg 2019-ben megjelent regénye, a Röpke pillanat csak földi ragyogásunk, de levélszerűen épül fel. A 21. század elején így kezdi könyvét a huszonnyolc éves elbeszélő: „Kedves Anya, Azért írok, hogy elérjelek – még akkor is, ha minden leírt szavammal távolabb kerülök tőled.” A szülő és a gyermek közötti távolság problémája nem sokat változott az eltelt száz évben.

A Vietnamban született, de kétéves korától az Egyesült Államokban élő Vuong második könyve ez, az első egy talányos című (Night Sky with Exit Wounds) verseskötet volt 2016-ban, amellyel valósággal berobbant az amerikai irodalomba. Felsorolni is nehéz lenne, mennyi díjat gyűjtött be, ám a szakmai elismerésen túl az eladási listákon is meglehetősen sokáig szerepelt a vékonyka versgyűjtemény.

A szerzői életrajz műfaja bizonyos értelemben dominánssá is vált a legutóbbi évek prózájában – Knausgårdtól Ferrantén át Vuongig és Saeed Jonesig. (Utóbbi, Vuonggal egyidős szerző szintén nagyon sikeres első verseskötet után adta közre a maga életrajzi visszaemlékezéseit How We Fight for Our Lives: A Memoir címmel.) A szerző él, ha épp nem virul is, állítja tehát írónk – bár közben sűrűn hivatkozik (más témában) Roland Barthes-ra.

A Night Sky with Exit Wounds borítóján látható családi fotó pedig akár ennek a memoárregénynek is a címlapjára kerülhetett volna: két nő között egy kisfiú áll, félig kitakart arccal. A vietnami származás, a kisebbségi, bevándorló közegben töltött gyermekkor, a szerző saját neméhez való vonzódásának frusztráló-felszabadító megélése már a verseskötetnek is fontos eleme volt. Ahogy a képen, úgy a regényben is a gyerek, Kiskutya élete az anyja és nagyanyja közé feszül ki. A beceneve is gyerekkori maradvány, az egész regény során nem derül ki, mi a valódi neve. Ez némiképp retrográd, félszeg gesztus – Knausgård és mások már rég beleállnak a szerzői névbe is –, de azért Vuong tesz arról, hogy elegendő hiteles utalás szerepeljen a könyvben ahhoz, hogy a hőst mégis a szerzővel azonosíthassuk.

A könyv másik ambivalens gesztusa maga a levélforma: megszólítja az édesanyát (sőt, a regény ajánlása is neki szól), miközben gyakran hangoztatja, hogy az asszony soha nem fogja majd elolvasni, amit neki ír, egyfelől, mert nem tanult meg elég jól angolul, másfelől, és főleg azért, mert nem tud olvasni. Ám ennek sok jelentősége nincs: hiszen a könyv alapvetően nem az anyáról vagy az anya-fiú kapcsolatról mesél, hanem a szerzőről magáról. Vuong regénye amolyan „így jöttem” történet, amelynek az anya nem főszereplője, csupán egyik fontos hivatkozási pontja. Igaz, az anya nem egyszerű eset. Az angolul rosszul tudó, félvér (apja, mint kiderül, egy ismeretlen katona lehetett a fiatalon prostitúcióra kényszerülő nagymama saigoni kuncsaftjai közül), tehát mindenhol kívülálló, analfabéta manikűröst maga a fia nevezi többször szörnyetegnek. Mert Rose valóban szörnyen viselkedik a gyerekével, áttéve az ő vállára is a benne lévő összes traumát és frusztrációt, amelyek egy részét a saját anyjától kapta örökül. Vuong könyve szabadulási kísérlet: sikerül-e a fiúnak megszabadulnia a traumáktól, a háborús rémálmoktól, a kül- és a belvilág erőszakosságától, Vietnamtól és az alulnézetből figyelt Amerikától?

A nagyrészt gyermekkori emlékekből építkező, előre- és visszautalásokkal sűrűn átszőtt első fejezet után a második részben az elbeszélő első kamaszkori szerelmi és szexuális élményeinek eredünk nyomába. A hagyományos értelemben talán ez a legregényszerűbb része a műnek. Trevor, a szerető, illetve a kapcsolatuknak groteszk hátteret adó rurális Amerika szolgáltatják a regény legemlékezetesebb epizódjait. A harmadik rész nem is igen tudja ezt a fejezetet meghaladni. Némiképp kiszámíthatóan levonja a konzekvenciákat (lásd a regény címe), továbbá itt hozza mozgásba leginkább a prózaíró Vuong a költő Vuong eszköztárát – ez sem feltétlenül termékeny momentum. A poétikusan felhabosított prózamondatok túl gyakran fordulnak képzavarba vagy szépelgésbe (vö. „Anya, én mindeddig azt mondtam magamnak, hogy háborúból születtünk – de tévedtem. Szépségből születtünk.”) a túlfeszített metaforikusság pedig nem annyira a nyelv teherbíró képességére, mint inkább az elbeszélői pozíció és hang bizonytalanságaira hívja fel a figyelmet. Vuong nem szorong a giccstől, és ezt a kelleténél talán többször is nyomatékosítja. A magyar kiadás borítója is ezt az elemet domborítja ki, holott egészen biztosan nem a giccs a legüdvözlendőbb irány ebben az Y generációs identitásprózában.

Fordította: Varga Zsuzsanna. Európa Könyvkiadó, 2020, 368 oldal, 3799 Ft

Neked ajánljuk