Könyv

Mademoiselle S. szenvedélye – levelek egy szeretőhöz

  • - urfi -
  • 2016. október 15.

Könyv

A könyv legalábbis gyanús keletkezéstörténete szerint egy francia diplomata valami pincében rátalált egy halom levélre, amelyeket egy előkelő párizsi hölgy írt egy férfinak, és jórészt kettejük egyre perverzebb szeretkezéseinek szabad szájú leírásából állnak. Ezekből válogatott ki a becsületes megtaláló egy adagot, és sem a könyvet először közreadó Gallimard, sem a külföldi kiadók nem kérdőjelezik meg a levelek eredetét, még csak nem is sejtetnek semmi turpisságot. A magyar kiadás végén is olvasható egy létező galéria grafológiai szakvéleménye és néhány befotózott kézírásos oldal. Mindazonáltal a francia irodalomban komoly hagyománya van a fiktív levélregényeknek, gondoljunk csak a Portugál levelek című könyvre, amelyet egy 17. századi francia vicomte írt, de a mai napig a kitalált bejai apáca, Mariana Alcoforado neve alatt jelenik meg szerte a világban.

Mindez azért kulcsfontosságú, mert a szöveg nem áll meg a saját lábán. Az egyszerre érzelgős és brutális nyelv találkozása a szado-mazo szexszel eleinte mozgalmas olvasmányt ígér, de mint minden pornográfia, ez is lelombozóan gyorsan unalomba fullad. Ha azonban elfogadjuk, hogy a leveleket egy száz éve élt nő írta, akkor olvasás közben lehet nemi szerepekről, a szexualitás módozatairól és nyelvéről elmélkedni. De a kordokumentumként értelmezés még mindig nem teszi elviselhetővé a szemünk előtt 200 oldalon át, hervadhatatlan monotonitással lóbált ostorokat, igazi és műpéniszeket.

Szerkesztette és a bevezetőt írta: Jean-Yves Berthault. Fordította: Seláf Levente. Tarandus, 2016, 214 oldal, 2990 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.