| ||
Az már eleve figyelemre méltó, ha a legnépszerűbb meseírónk összehajol minden idők legjobb női sakkozójával, és a két Judit, Berg és Polgár elénk tesz egy ifjúsági sakkregényt. Kaland, izgalom, bölcselkedés és sakkfeladványok, ilyen még tényleg nincs a rohamosan táguló gyerekkönyv-univerzumban. Pedig sakkozni ma már sokkal coolabb, mint húsz-harminc éve, és ez részben épp a versenyzésből hátrébb lépő, a játék népszerűsítése felé forduló Polgár lányoknak köszönhető. Írtak már könyvet Tandorival közösen (kritikánk róla itt olvasható), iskolai oktatási programokban vesznek részt, és megafesztiválokon örömsakkoznak.
Az alaphelyzet legalább olyan ősi, mint maga a játék: Alma kiskamasz lány, aki egy hétköznap délután, három másik sráccal együtt átkerül egy ismeretlen világba. Rá kell jönniük e különös dimenzió működési elveire, meg kell fejteniük a talányait, és ki kell jutniuk belőle. Míg a felnőttek körében virágkorát éli a szabadulószobák és szerepjátékok műfaja, addig egy mai gyerek számára továbbra is a kétnapos osztálykirándulás jelenti a csapatépítés netovábbját – ehhez képest Dharma úr birodalmában életveszélybe kerülni, kiállni az együttműködés, a bátorság és a leleményesség próbáját, maga a gyönyörűség.
Bár a csapatból csak Anna sakkozik, a többiek képességeire is szükség van. A feladványokat az egylépéses mattoktól a trükkösebbekig Polgár Zsófi készítette, míg az utolsó nagy csata Judit Anand elleni, 1999-es győzelmét képezi le. Ezzel együtt az élményhez és az olvasáshoz egyáltalán nincs szükség sakktudásra – határozottabb szerkesztésre viszont lett volna. Bár a szándék az „életben semmi sem fekete vagy fehér” üzenet közvetítésére respektálható, ám a regényvégi fordulat mégis kissé kényszeredetten hat. Az első könyves Bernát Barbara fametszetszerű, dinamikus textúrájú illusztrációi bátran mernek tisztán fekete-fehérek lenni, amik határozottan vonzóvá teszik a könyvet.
| ||
Ehhez képest azt hihetnénk, hogy Rumini-ügyben nincs új a nap alatt: minden furmányos kaland megvolt, a tengereket ától cettig bejárta a Szélkirálynő, és a varázskütyük terén sem várható újítás. Voltaképp így is van, a Rumini a Fényvizeken szám szerint a hetedik kötet, amelyben kevés személyi és tárgyi meglepetés ér – a műfaji játéknak köszönhetően mégis az egyik legszórakoztatóbb kötetet vehetjük kézbe. Berg Judit sikerszerzőként fontosnak tartja, hogy a gyerekeket bevezesse a különböző műfajokba: írt már dráma és napló formájú Ruminit (lásd a vele készült interjúnkat), most pedig egy levélregényben tereli össze eddigi szereplőit.
Miközben a régi egérarcok Sajtos Rozitól Szkander Bobon át Balikóig keresztül-kasul leveleznek egymással, kibontakoznak a megelőző kötetekből úgymond „kimaradt” részek és néhány új epizód. Az akcióról a reflexióra helyeződik a hangsúly, a többféleképp elmesélt kalandok nem csupán a valóság sokféle értelmezhetőségére, de a kortárs kommentkultúrára is reflektálnak, habár itt nem elektronikus, hanem hagyományos sirály- és palackpostás mailek repkednek.
A leveleket pandúrsági jegyzőkönyvek és újságcikkek egészítik ki, melyekben az 5–12 évesek számára befogadható módon érintjük a szövegromlás, a szövegek szándékos manipulálása, sőt a médiaetika kérdéseit is. Miután Egérváros szurikátamegszállása után az Egérvárosi Hírmondó bejelenti névváltozását Szurikáta Szócsőre, komolyan azt várjuk, hogy a pockok mindjárt elefántléptékű stadiont avatnak. Kapunk némi csillagászati továbbképzést a nap járásáról, régi és új parabogarak, fabatkák, prizmanók és hangpiócák sürögnek – a „hivatalos” Rumini-illusztrátor, Kálmán Anna rajzaival. Az egyetlen, olvasói szempontból kifogásolható eljárás, hogy ehhez a könyvhöz – az eddigiekkel ellentétben – feltétlenül ismerni kell a megelőző hatot.
Alma – A sötét birodalom, Ecovit, 2013, 269 oldal, 3360 Ft; Rumini a Fényvizeken, Pagony, 2013, 317 oldal, 2990 Ft
