Könyv

A Politikatörténeti Intézet Ady-konferenciája természetesen Ady politikai ihletéséről kívánt szólni, és természetesen részben aktualizáló céllal. Már csak azért is, mert az olvasás maga eleve és mindig aktualizálás, és minden reményei szerint a nemzet közösségéhez szóló nyilvános beszéd: politika.

Talán csak földhözragadtságból, de nem igazán kedvelem a félfikciós történeteket. Addig legalábbis, amíg túl nem jutnak azon a ponton, ahonnan kezdve már nem azt vizslatom kényszeresen, hogy az események közül melyik a kitalált, mennyi a történetben a dokumentálható igazság. Márpedig ebben a - Végel meghatározása szerint - "városregényben" különösen izgalmas vagy inkább nyomasztó ez a kérdés, hiszen főhőse, Újvidék viselt dolgairól, a negyvenes években lezajlott öldöklésekről és viszontöldöklésekről tényszerűen is tud egyet és mást az utókor.

Nyáry Krisztián irodalmi szerelmeskönyvei meglepően sikeresek, a most megjelent második kötet pedig vihart is kavart: Kölcsey posztumusz coming outjától hangos a sajtó. A szerzőt és Margócsy István irodalomtörténészt ültettük egy asztalhoz, hogy tisztábban lássunk.

A feminista ikon, számos különös sci-fi és Az arany jegyzetfüzet szerzője 94 éves volt. 2007-ben kapott Nobel-díjat - akkori portrécikkünkkel emlékezünk rá.

A furcsa tankönyvszag ellenére tűnnek nélkülözhetetlennek, újramondandónak Németh György könyvének azok a szöveghelyei, ahol a Kádár-korszak mentalitásáról, életszínvonal-politikájáról, tabui és alkui leltáráról van szó, mert a leckét a magyar társadalom mindeddig és folyton átlapozta.

Nehéz elhinni, de tény: rendszeresen megjelenő, kizárólag magyar alkotók műveit bemutató képregény-antológia mind ez idáig nem létezett. A korábban a Narancs hasábjain is méltatott Random megfelelt ugyan a kritériumok többségének, de nyomtatásban nem adták ki, ráadásul mindössze három számot ért meg.

Hét éve nem jelentkezett új verseskötettel Térey János (már ha nem számítjuk, hogy az első kötetét tavalyelőtt újraírta és publikálta), így a Moll megjelenése mindenképpen eseményszámba megy - már-már függetlenül attól, mi is van benne.

Kevesen ismerhetik olyan behatóan a friss Nobel-díjas kanadai író életművét minálunk, mint négy kötetének magyar hangja, Mesterházi Mónika költő és műfordító.

Asszonyok, lányok élete; Egy jóravaló nő szerelme; Szeret, nem szeret - Kilenc történet; Csend, vétkek, szenvedély; Mennyi boldogság! - ez az öt kötet olvasható magyarul (Borbás Mária és Mesterházi Mónika jóvoltából) a 2013-as irodalmi Nobel-díjas Alice Munro, az idén nyolcvankét éves kanadai írónő negyven-egynéhány éves munkásságából (1968-ban, harminchét éves korában, azaz már nem egészen fiatalon jelentette meg első prózakötetét, a Dance of the Happy Shades című elbeszéléskötetet - a cím Gluck Orpheusz és Eurüdikéjének betétjére, a Boldog lelkek táncára utal).

Tegnap 15 óra 19 perckor a Magyar Narancs munkatársa mikrofonját a szájához emelve szólásra emelkedett, és Stephen King válaszolt a kérdésére. A szóváltást szó szerint és exkluzív képgalériával közöljük.

A magyar krimivel nem az a baj, hogy nincs, hanem hogy mindenáron lenni akar. Négy szerző három friss regénye jelent meg az idei könyvhétre, melyekben a szakértelmet jobbára csak a lelkesedés pótolja.

Spanyol nyelvű, de nem spanyol írónak, Borges örökösének vallja magát. Néhány hete jelent meg magyarul jórészt a spanyol polgárháború végnapjaiban játszódó, komoly nemzetközi sikert aratott regénye, a Szalamiszi katonák.

Felhúzzuk a fehér cérnakesztyűt, kézbe vesszük a szétszabdalt, szögekkel kivert, üres vagy jelekkel telecsúfolt könyveket, és máris feltárulnak előttünk egy alig ismert művészeti ág finom kis titkai.

Egy irodalmár és egy építész-épületkritikus araszol végig mondatról mondatra kortárs és közelmúltbeli magyar szépirodalmi szövegeken. Kétfelől vizsgálják, kétfelé szedik ízekre az ábrázolásmódot, a nyelvi szerkezeteket, a tartalom és a kifejezés mélyrétegeit, hogy feltárják: hogyan beszél itt és most az irodalom az épített térről.