"Kisiklott életek" – Mesterházi Mónika Alice Munróról

Könyv

Kevesen ismerhetik olyan behatóan a friss Nobel-díjas kanadai író életművét minálunk, mint négy kötetének magyar hangja, Mesterházi Mónika költő és műfordító.

Magyar Narancs: Szegény írónőt lépten-nyomon lecsehovozzák. Van ebben valami igazság?

Mesterházi Mónika: Az sem kizárt, hogy maga Munro hivatkozott Csehovra valamikor, ahogy például gyakran emlegeti előképeként Katherine Mansfieldet is. Munrónál azért annyira nem kilátástalanok a helyzetek, vagy másképp kilátástalanok, mint Csehovnál. A szövegei is szikárabbak, Mansfieldhez képest pedig jóval kevésbé játékosak. De a kisiklott életek azért összekötik Csehovval. Munro rengeteg élethelyzetet körbejár, elsősorban női helyzeteket, de a legfőbb témája talán a magabiztos butaság önérvényesítő képessége. Ezt nagyon sok novellában ábrázolja. Ezzel szemben általában olyan valaki áll, aki sokkal érzékenyebb, árnyaltabban gondolkozik, ugyanakkor alulmarad ezzel az önérvényesítéssel szemben. Bár mégsem teljesen, mert a reflektálás képessége például megmarad.

MN: Munro mondta, hogy a kanadai írók jellemzően az őket körülvevő kis szigetekről írnak. Ahogy Mordecai Richler falujának Montreal számított, Munro Nyugat-Ontario írója. Mennyiben fedezhetők fel speciálisan kanadai vonások az írásaiban?

MM: Hát igen, a tájai nagyon is teresek. A legtöbb hőse - noha gyakran egyetemet végzett - valamilyen elszigetelt helyen él, vagy más szempontból kerül a társadalom peremére. Talán fontosabbak számukra a kapcsolatok, mert nincs belőlük nagyon sok. Ha a szereplők hosszan utaznak autón vagy vonaton, a tájakat, sőt az egyes fákat is gazdagon láttatja az ő szemükkel Munro. A Fa című novella hőse például, aki lelki és egzisztenciális bajokkal küzd, hosszan bolyong az erdőben, és mivel ő maga asztalos és erdész egy személyben, szinte mindent megtudunk a gyertyánokról, égerekről, bükkökről és így tovább. Szakmailag is abszolút pontos leírások ezek.

MN: Munrót kis kanadai fa- és növényhatározóként sem utolsó olvasni. Az Egy jóravaló nő szerelmében olyan szép szavak szerepelnek, mint a medvetalp, a vadbürök, a török fokhagyma, nem is beszélve a mocsári gólyahírről. A növények fordítása okozott nehézséget?

MM: Első lépésben meg kellett találnom a növény latin nevét, ha több faj is felmerült, akkor azonosítanom kellett, melyik él közülük Kanadának azon a részén, ahol a történet játszódik. És amikor ez megvolt, megpróbáltam magyarul megkeresni, persze nincs minden kanadai növényre magyar szavunk. Ilyenkor jöttek a botanikai könyvek meg a biológus ismerősök. Az oregoni tölgy például jól kitolt velem, mert a szövegben egy öreg oregoni példány szerepel. Így persze nem maradhatott; vén lett belőle.

MN: Nemrég Raymond Carver magyarul megjelent novellái kapcsán merült fel a szerkesztői beavatkozás kérdése: hírhedt eset, hogy Carver írásain a szerkesztő jelentősen változtatott, így ma már többféle változatban - az eredetiben és a szerkesztettben - is hozzáférhetők Carver novellái. Munro novelláinak hányféle verziója létezik?

MM: Munro nem minimalista, annál gazdagabb a stílusa, csak nagyon pontos. ' maga korrigálja az írásait. Lassan ír, és sokszor átírja a készülő szövegeket. A Cortes-sziget című novellában önironikusan jelenít meg egy írói ambíciókkal rendelkező fiatal nőt, akinek a kidobott fogalmazványait a házinéni kikukázza, és sehogyan sem érti, miért kell ugyanazt százszor leírni.

MN: Ezek szerint Munrónak van humora?

MM: Nagyon ritkán kerül a felszínre, de van. Finom humor az övé, de ott van a háttérben. Szerintem a nyelvi reflexióiban mindenütt érezni a humorát. A Szenvedély című történetben épp nyelvi játékot játszanak, és nagyon jellemző, mikor valaki képtelen ebben részt venni. A Szabad gyökök című novella sem mentes a humortól: a főszereplője, az írónőre egyébként nagyon hasonlító, megözvegyült és súlyos betegséggel küszködő asszony meggondolatlanságból ajtót nyit egy idegennek, és veszélybe kerül az élete. Elég bizarr helyzet; a halál árnyékában az életéért kell küzdenie.

MN: Ön szerint melyik az írónő legerősebb kötete?

MM: Az általam fordított négy közül szerintem az Egy jóravaló nő szerelme. A címadó novella irodalmilag is a legérdekesebb. Sokkal kísérletezőbb, mint Munro többi, ehhez képest jóval hagyományosabb szövege. Talán a legizgalmasabb része az, amikor egy mérgezésben szenvedő asszony félrebeszél, és ezt közvetíti harmadik személyben egy másik szereplő.

MN: Ha ez a legerősebb történet, melyik a leggyengébb?

MM: A nyolc történet közül az utolsó, az Anyám álma érintett meg a legkevésbé.

MN: Az itthon megjelent novellái közül melyiket válogatná be egy best of Munro kötetbe?

MM: Van egy nem olyan régi, válogatott novelláskötete, arra bátran lehet hagyatkozni. A magyarul megjelentekből biztos belevenném az Egy jóravaló nő szerelmét, a Cortes-szigetet, s ugyanebből a kötetből még a Bűzlik a pénztől címűt. A Csend, vétkek, szenvedély kötetből a Szökevényt és a Szenvedélyt választanám, és ugyanebből a válogatásból legyen a Vétkek is. A legutolsó kötetből, a Mennyi boldogság!-ból pedig leginkább a Dimenziók, a Szabad gyökök és a Fa című novellákat. Az önéletrajzi Asszonyok, lányok életéből pedig legyen az első, a nagybácsiról szóló történet.

Neked ajánljuk