Könyv

Metanosztalgia

Szalay Zoltán–Parti Nagy Lajos: Azok a hatvanas, hetvenes évek

Könyv

„Nem történt az utolsó fél évszázadban olyan a magyar sajtófotóban, amiben ne lett volna benne” – mondta a 2017-ben elhunyt Szalay Zoltánról Kincses Károly fotótörténész, aki jelen kötet összeállításában is részt vett.

Szalay dolgozott a Magyar Hírlap, a Kurír, a Blikk fotórovatának vezetőjeként a 80-as 90-es években, sokáig volt fotóriporter a Tükör és az Új Tükör hetilapnál, 1958-tól harminc éven át volt a Rádió- és Televízióújság fotósa, de hosszú ideig dolgozott a Fővárosi Fotó Vállalat riporterosztályán is. Közben tanított több helyen, illetve ő volt az ötletgazdája 1983-ban az azóta is létező Magyar Sajtófotó Pályázat és Kiállításnak. Neve mégis jobbára csak a szakmai berkekben bukkant fel, ezért is örvendetes, hogy képeinek felhasználásával most egy olyan kiadvány látott napvilágot, amely a szélesebb közönséget is el tudja érni. Azt írja bevezetője végén László Ágnes, hogy az album célközönségébe beleszámították még azt a korosztályt is, amelyik „leginkább csak álhírekből értesülhet erről a korszakról”, nyilván a fiatalokra gondol, bár nem világos, hogy ők miért álhírekből értesülnek az elmúlt évtizedekről. Másfelől ha valóban a fiatalokhoz akartak szólni, akkor a címbe is foglalt nosztalgikus alaptónus nem feltétlenül számít célravezetőnek.

Szalay legnagyobb hatású sorozatai, amelyekből felbukkan itt is néhány kép, inkább az úgynevezett mélyvilág vagy rögvalóság ábrázolására törekedtek, és ennek rendje és módja szerint tiltólistára is kerültek a maguk keletkezési idejében.

Így most az is kérdéses, hogy miért éppen ezekre a képekre esett a szerkesztők választása. Ennek megválaszolására sem László Ágnes idézett elő-, sem Kincses Károly nyúlfarknyi utószava nem ad egyértelmű magyarázatot. Az utószó önmagában is kihagyott lehetőségnek tűnik, hiszen módot nyújtott volna a sajtófotózásban kevésbé otthonosan mozgó közönség számára is megírni röviden, miben áll Szalay jelentősége. Ehhez képest Kincses beérte egy zanzás és máshol már részleteiben megjelent életrajzocskával.

A címmel szemben akad a kötetben 50-es és 80-as évekbeli kép is, talán érdemes lett volna a rendszerváltás időszakának ikonikus Szalay-fotóit is bevenni a kötetbe. A keleti blokk vezetőinek találkozóján tétován egymással szemben álldogáló Ceauşescu és Kádár, a néhány évvel ezután a Dunába virágot dobó Göncz Árpád, vagy a Parlament előtt vidáman bringázó Orbán–Deutsch-duó mind olyan pillanatfelvételek, amelyek már a közös emlékezetünk részei. Kár, hogy nem volt számukra hely.

Mindezzel együtt, ami bekerült a könyvbe, az is elég erős anyag. Minden egyes képen ott van a szerző védjegye, a részletek iránti érzékenység, a mélység iránti fogékonyság, a sötét és világos tónusok mesteri kezelése. Szalay szemmagasságból nézte a dolgokat, de ha kellett, le is térdelt a témái elé. Az esendő alakokat esendő felvételekként tudta rögzíteni, nemcsak reprodukálta a témáit, de a képek minden egyes aspektusát az ábrázolásnak rendelte alá. Leghíresebb sorozatai közül több is megjelenik ebben a kötetben, látjuk a Kemencejavítókat 1968-ból, a Pusztaszabolcs és Budapest között oda-vissza utazó munkásokról szóló Ingázókat 1964-ből, vagy a Fizetésnap Miskolcon lezüllött melósait 1970-ből. Ezekből akár több kép is beleférhetett volna, de egy ilyen gazdag életmű esetében nyilván bárhogyan válogathatunk, mindig hiányozni fog valami. Az már más kérdés, mennyire volt szerencsés döntés a teljes anyagot a kissé közhelyes 8 óra munka, 8 óra nyugalom és 8 óra szórakozás mintázata szerint leosztani (illetve egy negyedik részbe azokat összegyűjteni, amelyek az előzőekbe nem fértek bele), és ezekkel a fejezetcímekkel ellátni. Hiszen volt azért néhány egyéb aspektusa a korabeli viszonyoknak, és nem biztos, hogy a kádári propaganda e keretrendszerének részben persze ironikus átvételével valóban közelebb kerülhetünk a kor lényegének megértéséhez.

Parti Nagy Lajos cím nélküli „képmelléírásai” természetesen utólag, már Szalay halála után, a könyv összeállításakor keletkeztek. Így különös módon sokszor bennük van a felvételek készítése óta eltelt idő számos felszabadító és elkeserítő momentuma is. Nem képleírások ezek, de nem is egészen függetlenek az egyes fotóktól. Van, amelyik inkább vers, van, amelyik inkább próza. Van, amelyik kommentár, van, amelyik szabad asszociáción alapuló művészi reflexió. És hát van, amelyik jobban sikerült, meg van, amelyik kevésbé, nem túl meglepő módon. Ahol valóban talál átjárót Parti Nagy a képhez, és a képen megjelenő múltbeli pillanathoz, ott váratlan kisülése lehet ennek a késleltetett közös munkának fotós és költő között. Általában a versszerűbb szövegek működnek jobban, a hagyományosabb képmagyarázó szövegek kevésbé. És van itt néhány vers, amely egészen kimagaslik a könyvből, és akár önmagában is, de persze még inkább fotópárjával, valóban valami olyat mond el a korszakról, ami másképpen nem lenne elmondható.

Parti Nagy szövegei képesek a szerkesztés esetlegességeit és a kiadói igyekezet nosztalgikus ügyetlenségeit ellensúlyozni, egyfajta metanosztalgia irányába átbillenteni a könyv anyagát. A két szerző rendhagyó közös munkája így valóban figyelemre méltó, egyedi kísérletnek nevezhető. Remélhetőleg azonban Szalay hagyatékából készül majd ennél elmélyültebb válogatás is.

Kossuth Kiadó, 2019, 144 oldal, 4990 Ft

 

Neked ajánljuk