A leköszönő amerikai elnökfeleségek sorra megírják visszaemlékezéseiket. Laura Bush finoman föllebbentette a függönyt a Fehér Ház mindennapi működéséről, Hillary Clinton végigelemezte a világ helyzetét, a házassága buktatóit, és annak az útnak a kezdetét, ahogy feleségből politikussá lett. Michelle Obama is megírta a magáét, de ez egy csöppet sem hasonlít az előzőkhöz. Ahogyan ő maga sem az elődjeihez.
Könyve nem annak a nyolc évnek a történetéről szól, amit elnök férje mellett átélt. Inkább arról beszél, hogy a Chicago gettósodó részéről jövő, élénk eszű, munkásosztálybeli fekete lány hogyan építette föl a személyiségét, hogyan birkózott meg a feketéket illető „más mércével”, hogyan tudott kiemelkedni a zárt társadalmi keretből. Nem szór közhelyeket és nem hajlik a cukiskodásra, ahogyan ezt tapasztalhattuk már akkor is, amikor reflektorfényben élt. Egy szuperhatalom elnöke mellett is legelsősorban feleség és anya maradt, akinek fontos, hogy a gyerekei egészséges ételeket egyenek, normális kamaszkort éljenek és feketeként egyenlők lehessenek. Michelle Obama ezt a tempót vitte tovább: saját családja mellé egyszerűen örökbe fogadta az amerikaiakat.
Nem mond véleményt a politikusokról (Donald Trump azért kap néhány dühödt oldalvágást), nem szórakoztatja az olvasót intim pletykákkal, nem fáraszt jelszavakkal az amerikai nép méltóságáról, a demokrácia szentségéről.
Talán épp az a titka, hogy mindvégig, a legkeményebb kampányok idején is normális, egyszerű ember tudott maradni.
Fordította: Weisz Böbe, Andó Éva. HVG Könyvek, 2018, 440 oldal, 4900 Ft
