Könyv

Minden lebomlik

Rafael Pinedo: Plop

  • Svébis Bence
  • 2019. július 27.

Könyv

Na, így kell megírni a civilizáció pusztulását! Rafael Pinedo egyetlen elkészült regénye (másik két, tervezett könyve korai halála miatt befejezetlen maradt), a Casa de las Américas díjjal elismert, 2002-es Plop úgy festi fel a posztapokaliptikus világot, hogy még nyelvezete is a leépült kultúrát tükrözi.

Minden ornamentika nélkül, lényegre törően, tőmondatokban tudósít egy olyan korról, amikor már minden az enyészeté, az eső szinte folyamatosan zuhog, a föld sárrá mállik az emberhordák lába alatt, és minden a túlélésről szól. Ide érkezik, sőt, pottyan egyenesen a sárba egy csecsemő, a címszereplő Plop – nevét innen kapja, a latyakba toccsanó test hangja ez, születésének sanyarú körülményeit őrzi a hangutánzó szó –, akit magára hagy az anyja, mégis életben marad.

Üdvtörténetnek tűnik elsőre: világra jön egy szívós kis élet, s nem hagyja magát ebben az embertelen világban. És akinek semmi sem adatott, az mindent akar. A Plop több irányból is társadalomkritikus mű. Egyik rétege maga a világ, amit sikeresen elpusztítottunk, a másik egy vezető története: Plop felemelkedése és bukása. Azt a mechanizmust látjuk itt viszont, ami minden diktátort képes hatalomra juttatni, teljesen mindegy, hogy a jelenlegi, civilizáltnak tartott körülmények közt, vagy Pinedo disztópiájában, amikor az emberek már csak „használják” (szexuális értelemben) és „újrahasznosítják” (termelési értelemben) egymást. Nem sok különbség van a két berendezkedés közt, és ezt tökéletesen példázza Plop vezetővé válása: cselszövéssel, gyilkossággal jut előre, minden eszközt megragad, hogy eltakarítsa azokat, akik az útjában állnak. Türelmes és ravasz, kifigyeli mások szokásait, és arra épít, hogyan reagál az egyén és a közösség. Barátait, ellenségeit kihasználja, és aki egy kicsit is veszélyezteti a hatalmát, azt hamar „újrahasznosítják”: megnyúzzák, széttépik, húsát a disznóknak adják, csontjából furulyát faragnak. Bukását is ez okozza: a legnagyobb hatalom megszerzése után ugyanis nincs újabb cél, márpedig a cezaromániás ember mindig többet és többet akar. Plop végül nem tud mit kezdeni a vezető tisztséggel, csupán saját, kisszerű vágyait éli ki, lebontja a korábbi társadalmi berendezkedést és normákat, míg végül ő és a felügyeletére bízott nép is belefárad.
A diktátorok végnapjait saját fásultságuk hozza el.

A legijesztőbb talán az, hogy sem időben, sem térben nem tudunk tájékozódni a regényen belül. Nincs meghatározva, hogy melyik kontinensen, melyik országban járunk térdig a mindent elemésztő sárban, ahogy azt sem tudjuk, mikor játszódnak az események: holnap, két hét vagy évtizedek múlva. Egyes jóslatok szerint húsz-harminc év múlva már bekövetkezhet. Akinek van ideje, olvassa el addig a Plopot!

Fordította: Izsó Zita. FISZ–Kalligram, 2019, 200 oldal, 2990 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit.