"Minek beszélni a süketeknek?" - interjú Salman Rushdie-val

Könyv

Legjobb műve - a kritikai konszenzus szerint - Az éjfél gyermekei, a leghevesebb vitákat a Sátáni versek váltotta ki. Megírásáért Khomeini ajatollah a halálos ítélettel felérő fatvával sújtotta, s több millió dolláros vérdíjat tűzött ki a fejére. A rejtekhelyeken töltött, álnéven leélt évekről, az állandó rendőri őrizetről, az irodalmi, politikai, magánéleti fejleményekről Joseph Anton című memoárjában számol be igen részletesen. A világhírű író e-mailen válaszolt kérdéseinkre.

Magyar Narancs: Nem kevés éllel jelentette ki, hogy az üldöztetésnek kitett művész a legkevésbé épp erről, az üldöztetéséről szeret nyilatkozni. Ugyanakkor a saját bőrén tapasztalhatta, hogy épp az üldöztetése, a fatvaévek tapasztalatai izgatták-izgatják a médiát. Noha ön elég profi nyilatkozó, mi volt a legidegesítőbb a fatvát firtató kérdések közt?

Salman Rushdie: Amitől a leginkább falra másztam, ami minden mást überelt, mégis állandóan nekem szegezték, az az volt, hogy: Rushdie úr, ha előre tudta volna, mi zúdul a nyakába, akkor is megírja a Sátáni verseket? A válaszom minden esetben az volt, hogy igen, akkor is megírtam volna.

MN: És mi volt az a kérdés, amit nagyon várt, de sosem érkezett meg?

SR: Minthogy író vagyok, csak vártam és vártam az írásaim után érdeklődő kérdéseket, de hiába vártam, azokban az időkben ilyen kérdéseket nemigen kaptam.

false

MN: A memoárja tele van hírességekkel való találkozások, partik, összejövetelek megörökítésével. Híres barátokra tett szert, ott állt Bono mellett a Wembley stadionban és így tovább, de amiről egy rajongó lelkesedésével számol be, az egy íróvacsora, amit a híres rejtőzködővel, Thomas Pynchonnal költött el - igaz, mint írja, barátság (bár ön szerette volna) nem lett a dologból. Létezik egy The Antagonist című befejezetlen regénye is, amelyet Pynchon bűvöletében írt. Milyen volt a vacsora, és mennyire Pynchon-utánzat a The Antagonist?

SR: Boldog voltam, hogy találkozhattam vele. Pynchon hozta a formáját, a megtévesztésig olyan volt, mint amilyennek a róla szóló legendák sejtetni engedik. Amondó vagyok, legyünk hűek Pynchon szelleméhez, és tekintsünk el a részletektől, egy Pynchonnal elköltött vacsora így lesz igazán pynchoni. Ami pedig a The Antagonist című regényemet illeti, már-már a nevetségesség határát súrolta, akkora volt a Pynchon-mániám. Hogy mást ne mondjak, apró versecskékkel szórtam tele a szöveget.

MN: Brit írókollégái közül Harold Pinter volt az, aki a legtöbbet tette önért a fatvaévek alatt, míg John Le Carré intézte ön ellen a leghevesebb kirohanásokat. Mi volt Pinter legnagyobb tette és Le Carré legelvetemültebb húzása?

SR: Harold rengeteget tett értem, mind nyilvánosan, mind privátilag. ' volt például, aki kapcsolatot teremtett köztem és Václav Havel között. És ő volt az, aki kiállt, és előadta helyettem az In Good Faith című előadásomat (Rushdie Khomeini halála után írt, 1990-ben megjelent esszéje - a szerk.), amikor azt a rendőrség nem engedélyezte nekem. Kevés a hely, hogy Harold minden jócselekedetét felsoroljam. Ami pedig Le Carré-t illeti, ez egy régi, lezárt történet. Nem akarok újrakezdeni egy vitát, amit egyszer már lerendeztünk egymás közt.

MN: Günter Grass is kiállt önért a nehéz időkben. Nem olyan régen viszont Grass került bajba, nagy volt a felzúdulás az Izraelt kritizáló versei miatt. Mit szól a versekhez és a botrányhoz?

SR: Ez ügyben már mindent elmondtam, amit el akartam mondani. Szólásszabadság van, Grassnak joga van azt mondani, amit csak akar, másoknak meg joguk van kritizálni őt.

MN: A memoárjában van egy vicces anekdota, hogy hogyan próbálta Carrie Fisher összehozni önt Meg Ryannel, de Ryan és ön nem nagyon találták a közös hangot; a hollywoodi színésznő az indiai gurukról áradozott, ön viszont elég szkeptikusan nyilatkozott a témában. Meg is kapta, hogy cinikus. Valóban annak tartja magát?

SR: Az indiai gurukban és a gyógyító erejükben nem hiszek. És ebből a hitetlenségemből nem engedek. De nem csak az indiai gurukban nem hiszek; a máshol élőkben sem.

MN: Úgy volt, hogy Will Ferrell vígjátékában, a Taplógázban egy Nascar-pilótát fog alakítani, s ugyancsak szó volt róla, hogy Gabriel García Márquez regényt ír az életéről. Egyikből sem lett semmi.

SR: Nagyon is szerettem volna Nascar-pilótaként villogni, de annak kifejezetten örülök, hogy nem lettem regényhős egy Márquez-regényben. Örülök, hogy elállt a megírásomtól.

MN: Don DeLillo, Elmore Leonard, Joseph Heller, F. Scott Fitzgerald - ők is reklámszövegíróként kezdték, akárcsak ön. Mit köszönhet önnek a reklámvilág?

SR: A Fresh Cream Cake sütemények "Naughty but nice" (csintalan, de finom) szlogenjét köszönheti nekem, és a buborékos Aero csokoládék "Adorabubble" kampánya is a nevemhez fűződik.

MN: Abban a valószínűtlen helyzetben, ha egy asztalnál találná magát egy vallási fanatikussal, elképzelhetőnek tartja, hogy beszélgetésbe elegyedjenek? Egyáltalán, lehet bármit is mondani egy fanatikusnak?

SR: Nem, nincs mit mondani. Minek beszélni a süketeknek? Bolondság lenne.

MN: Ámosz Oz arról mesélt nekünk ("A háborúban nem volt zene", Magyar Narancs, 2010. április 29. ), hogy gyerekként ő maga is egy kis fanatikuspalánta volt, s ezt csak később sikerült levetkőznie. Érezte magán valaha is a fanatizmus nyomait?

SR: Soha nem éreztem ilyet.

 

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

Kamukéró

A lakástámogatási program a Fidesz-kormányok nagy találmánya. Ha az embereknek nincs pénzük lakást venni, akkor adjunk nekik támogatott hitelt – nagyjából ez a minta huszonöt éve.

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.

Nemtelen helyzetben

Egy hónapja éhségsztrájkol a vizsgálati fogságban Budapesten a német szélsőbaloldali aktivista, Maja T. A német média kifogásolja az ellene folyó eljárás és fogva tartásának körülményeit.