Mindennapi drámánkat - Kiss Noémi: Ikeranya

  • Radics Viktória
  • 2013. július 16.

Könyv

Felüti a fejét még ma is a gyanú, hogy tényleg van-e női irodalom - mivel a "másik fél" jelző nélkül is jól elvan. Erről Heidegger Leibniztől eredő, híres kérdése jut eszembe: "Miért van egyáltalán a létező, nem pedig inkább a semmi?" Igaz, a magától értetődőre is rá kell kérdezni olykor. A női kézírás, női hang a való életben azonnal felismerhető. Kiss Noémi kézjegye is összetéveszthetetlenül nőies, de nemcsak a magától értetődően női témák miatt - szülés, anyaság, mindennapi élet a koraszülött ikercsecsemőkkel -, hanem az írásmód révén is.

false

Ez az írásmód pezsgetőn érzéki, ebben a könyvében a szó testi értelmében erotikus - nem sokat lehet szublimálni, mikor ikerbabákat táplál, cipel, nekik, a kis szenteknek fej az asszony, és kétóránként asszonyállattá változik át. A száj, a mell, a gyomor, az ülep, az angyaltalpacskák, melyek még nem fogtak talajt - mind relief-szerűen kidomborodnak ebben a csöppet sem zavartalanul triáluniós, hanem nagyon is drámai, zaklatott világban. Megelevenednek a testnedvek (lásd a Tej című kisprózát), és ebből humor is meg sírás is fakad. (Sírás, nevetés, holnap lesz a temetés - a gyerekmondóka szerint is.) Az ikeranya a koraszülött picinyekkel, nem túlzás, élet-halál mezsgyéjén billeg. Egyébként minden friss anya ismeri ezeket az izgalmakat és érzelmeket, metafizikai bombákat, az érzelmek széles skáláját az iszonyatos félelemtől és dühtől a boldogságig - csak épp az erről való beszéd általában megmarad a gratuláló képeslapok szintjén. Mert az anyák nem merik elmondani, a babalátogatók nem bírnák meghallgatni, az írók pedig nem tudják megírni.

Kiss Noémi meg tudta írni. Nála az a lényeg, hogy minden mondatban történik, történjék valami, néha erőltetetten, máskor azonban az élmény és a nyelv erejénél fogva. Kiss Noéminek izmos, expresszionista, szeszélyes stílusa van, nála a nyelv szinte rugdalózik. Ez a stiláris elevenség létesíti ezeket a minden emberfiát érintő témákat a magyar irodalomban - mert anyaságról és babaságról írni még nem írtak ilyen megrázón és játékos, könnyed őszinteséggel mifelénk. Igen, tabudöntögetőn - a női irodalomhoz hozzátartozik ez az (oly sokáig bedunsztolt) indulat, Kiss Noémi pedig merész írónő. Aki az életre szóló traumákat - hiszen ha nemzeni nem is, de szülni és születni traumatikus - sem kerüli meg, miközben szabad humorával, derűjével megáldva legtöbbnyire kikerüli a patetikus buktatókat.

Egy kritikusi problémám van a könyvvel: a spontaneitás, ami éltető ereje itt a stílusnak, nemritkán kirúg a hámból, s ez a fegyelmezettség, a kontrolláltság, a lírai logika kárára megy. Ilyenkor hetrefülesnek érződik az elbeszélő, hányavetinek vagy modorosnak az elbeszélés; konkrét nyelvi sutaságok, "nyelvbotlások" a nyomai ezeknek a féktelen ugrándozásoknak. Azonban ember legyen a talpán, aki mindig képes egyszerre spontán, ösztönös és többirányúan koncentrált, szenvedélyes és szigorú lenni. Magam 8:7 arányban mértem föl a nagyszerű/elég jó és a kicsit hibás novellák arányát. Legjobbnak pedig a legkegyetlenebb darabot találtam, a Dac címűt, mely az anya halálával játszik. "Hogy csinálták, anyám? Hogy jutottak át? Véreztek? Ordítottak? Nyögtek? Szorították a fogukat. Karmolták a függönyt? Halkan, csak úgy csináltak, mintha? Hányszor? Kinek, mért hazudtak?" Halál és születés összefordul, s ebből a néhány idézett sorból is látszódnak Kiss Noémi írásművészetének kritikus pontjai.

Az írónő gyakran borotvaélen táncol, pont ez teszi oly izgalmassá a prózáját. A Dacban bukkan fel a "biopapucs" szó, nem tudom, ez neologizmus-e vagy sem, de úgy vélem, Kiss Noémi biopapucsban járja a táncot, üdvösen nagy hangsúlyt helyez a biológiai, testi létezés mikroviharzásaira, amelyeket szemléltetni is képes, nem mással, a nyelv testével. Halálra táncoltatott lány? Ez egyszer a lány a megmondhatója, a női lét határhelyzeteiben. "Ki kéne tolnom a gyereket, de nem megy, elakadt, és ez nagyon fáj, nem is fáj, üt, ver, öl, túl van mindenen, hasít és csuklok tőle, folyik a takony az orromból, alul lassan szétrepedek. Ez a szerelem." Erre kiáltottam fel magamban, hogy: ez az!

Magvető, 2013, 103 oldal, 1990 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.