Mindennapi drámánkat - Kiss Noémi: Ikeranya

  • Radics Viktória
  • 2013. július 16.

Könyv

Felüti a fejét még ma is a gyanú, hogy tényleg van-e női irodalom - mivel a "másik fél" jelző nélkül is jól elvan. Erről Heidegger Leibniztől eredő, híres kérdése jut eszembe: "Miért van egyáltalán a létező, nem pedig inkább a semmi?" Igaz, a magától értetődőre is rá kell kérdezni olykor. A női kézírás, női hang a való életben azonnal felismerhető. Kiss Noémi kézjegye is összetéveszthetetlenül nőies, de nemcsak a magától értetődően női témák miatt - szülés, anyaság, mindennapi élet a koraszülött ikercsecsemőkkel -, hanem az írásmód révén is.

false

Ez az írásmód pezsgetőn érzéki, ebben a könyvében a szó testi értelmében erotikus - nem sokat lehet szublimálni, mikor ikerbabákat táplál, cipel, nekik, a kis szenteknek fej az asszony, és kétóránként asszonyállattá változik át. A száj, a mell, a gyomor, az ülep, az angyaltalpacskák, melyek még nem fogtak talajt - mind relief-szerűen kidomborodnak ebben a csöppet sem zavartalanul triáluniós, hanem nagyon is drámai, zaklatott világban. Megelevenednek a testnedvek (lásd a Tej című kisprózát), és ebből humor is meg sírás is fakad. (Sírás, nevetés, holnap lesz a temetés - a gyerekmondóka szerint is.) Az ikeranya a koraszülött picinyekkel, nem túlzás, élet-halál mezsgyéjén billeg. Egyébként minden friss anya ismeri ezeket az izgalmakat és érzelmeket, metafizikai bombákat, az érzelmek széles skáláját az iszonyatos félelemtől és dühtől a boldogságig - csak épp az erről való beszéd általában megmarad a gratuláló képeslapok szintjén. Mert az anyák nem merik elmondani, a babalátogatók nem bírnák meghallgatni, az írók pedig nem tudják megírni.

Kiss Noémi meg tudta írni. Nála az a lényeg, hogy minden mondatban történik, történjék valami, néha erőltetetten, máskor azonban az élmény és a nyelv erejénél fogva. Kiss Noéminek izmos, expresszionista, szeszélyes stílusa van, nála a nyelv szinte rugdalózik. Ez a stiláris elevenség létesíti ezeket a minden emberfiát érintő témákat a magyar irodalomban - mert anyaságról és babaságról írni még nem írtak ilyen megrázón és játékos, könnyed őszinteséggel mifelénk. Igen, tabudöntögetőn - a női irodalomhoz hozzátartozik ez az (oly sokáig bedunsztolt) indulat, Kiss Noémi pedig merész írónő. Aki az életre szóló traumákat - hiszen ha nemzeni nem is, de szülni és születni traumatikus - sem kerüli meg, miközben szabad humorával, derűjével megáldva legtöbbnyire kikerüli a patetikus buktatókat.

Egy kritikusi problémám van a könyvvel: a spontaneitás, ami éltető ereje itt a stílusnak, nemritkán kirúg a hámból, s ez a fegyelmezettség, a kontrolláltság, a lírai logika kárára megy. Ilyenkor hetrefülesnek érződik az elbeszélő, hányavetinek vagy modorosnak az elbeszélés; konkrét nyelvi sutaságok, "nyelvbotlások" a nyomai ezeknek a féktelen ugrándozásoknak. Azonban ember legyen a talpán, aki mindig képes egyszerre spontán, ösztönös és többirányúan koncentrált, szenvedélyes és szigorú lenni. Magam 8:7 arányban mértem föl a nagyszerű/elég jó és a kicsit hibás novellák arányát. Legjobbnak pedig a legkegyetlenebb darabot találtam, a Dac címűt, mely az anya halálával játszik. "Hogy csinálták, anyám? Hogy jutottak át? Véreztek? Ordítottak? Nyögtek? Szorították a fogukat. Karmolták a függönyt? Halkan, csak úgy csináltak, mintha? Hányszor? Kinek, mért hazudtak?" Halál és születés összefordul, s ebből a néhány idézett sorból is látszódnak Kiss Noémi írásművészetének kritikus pontjai.

Az írónő gyakran borotvaélen táncol, pont ez teszi oly izgalmassá a prózáját. A Dacban bukkan fel a "biopapucs" szó, nem tudom, ez neologizmus-e vagy sem, de úgy vélem, Kiss Noémi biopapucsban járja a táncot, üdvösen nagy hangsúlyt helyez a biológiai, testi létezés mikroviharzásaira, amelyeket szemléltetni is képes, nem mással, a nyelv testével. Halálra táncoltatott lány? Ez egyszer a lány a megmondhatója, a női lét határhelyzeteiben. "Ki kéne tolnom a gyereket, de nem megy, elakadt, és ez nagyon fáj, nem is fáj, üt, ver, öl, túl van mindenen, hasít és csuklok tőle, folyik a takony az orromból, alul lassan szétrepedek. Ez a szerelem." Erre kiáltottam fel magamban, hogy: ez az!

Magvető, 2013, 103 oldal, 1990 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.