Móricz vagy a Trónok harca? – Mesebeszéd 2. gyerekirodalmi szimpózium

  • Orosz Ildikó
  • 2014.04.13 17:30

Könyv

Kell-e az Egri csillagok, jöhet-e az Alkonyat a suliban? Mit örökítenek át a tanárok? Hogy készül a gyerekirodalmi szakértő? Keresik a válaszokat.

A második Mesebeszéd szimpóziumot az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának oldalában lévő Pipitér bisztróban tartották. Szekeres Nikoletta, a rendezvény szervezője felidézte, hogy az első Mesebeszédet 2011-ben rendezte a Fiatal Írók Szövetsége, melyet egy azonos című gyerekirodalmi beszélgetéssorozat követett. Mi történt az elmúlt három évben? – erre keresték a választ a meghívottak három etapban.

X faktoros könyvek

Lesz-e belőle kötelező?

Lesz-e belőle kötelező?

 

Örökzöld téma: hogyan, miért kellene frissíteni a kötelező olvasmányok listáját? A „Fájdalmasan kötelezők: A kőszívű ember fiai és/vagy az Éhezők viadala?” című szekciót Benedek Anna, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa vezette. Kissé messziről indultunk (mi az irodalomtanítás célja?, a kreativitásra vagy az irodalmi műveltségre kell-e fókuszálni?), ami szép pedagógusi hitvallásokat eredményezett, ám kevés időt hagyott a konkrét művekre. Bacsó Péter, az Eötvös gimnázium magyartanára, Gombos Péter, a Magyar Olvasástársaság képviselője, Hartai László filmestanár és Varga Betti gyerekirodalmár, magyartanár egyetértett abban, hogy az irodalomnak nem tesz jót, hogy – Fűzfa Balázzsal szólva – „tantárgyiasult”, vagyis megtanulható, számon kérhető adatok tárháza lett, ugyanakkor az irodalomtörténet mértékkel adagolva segítheti a művek megértését.

Hartai meggyőződése, hogy a filmtanításhoz hasonlóan sokkal több kreatív, a gyerekeket aktivizáló feladatra lenne szükség az irodalomórán, ám erre ma legfeljebb a fakultációkon jut idő. Kötelező – vagy újabb, kellemesebb szóval közös – olvasmányokra feltétlenül szükség van, ám nyitni kellene az ifjúság körében népszerű könyvek felé, még akkor is, ha azok nem feltétlenül remekművek. Ha egy könyv „elég jó”, akkor már lehet és érdemes vele foglalkozni. Jó lenne elfelejteni a Légy jó mindhaláligot, amelyet Móricz sem szánt gyerekkönyvnek, és bár nem előírt tananyag, mégis sokan választják megszokásból. A mai gyerekek is szeretik A Pál utcai fiúkat és az Ábelt („utóbbit nem értjük, úgy látszik, a könyveknél is létezik X faktor”, állapította meg Varga Betti), megosztó az Egri csillagok. Nem kell minden osztályban, mindenkor ugyanazt tanítani, de a gyerekek és a tanár is érezze magáénak a választást – erre állítólag az új NAT is hagy lehetőséget. Bár a jelenlévők rendszeresen olvastatnak kortárs műveket, ezúttal csak néhány cím hangzott el: Időfutár, A kőmajmok háza, Egy képzeletbeli barát naplója, Min mester inasa, Trónok harca, Alkonyat, Semmi.

A gyerekirodalmi szakértő születése

Kis szakértő

Kis szakértő

 

A Pompor Zoltán vezette második szekció („A gyerekirodalom nagy one-stepje: intézményesülés előtt a gyerekirodalom”) főszereplője a Károlin ősztől induló „gyerekirodalmi szakértő” szakirányú továbbképzés volt. Hermann Zoltán nem titkolta, hogy éppen a Mesebeszéd sorozat adta az ötletet a két féléves, bölcsész- vagy pedagógusdiplomával felvehető program kialakításához. Thimár Attila, a Pázmány oktatója szerint a rivális Károli jó érzékkel, elsőként ismert fel egy létező igényt és piaci rést, ami különösen fontos ma, amikor az egyetemek a fennmaradásért küzdenek. Szerinte 1990 óta nem született hazánkban valamirevaló közép- és felsőoktatási koncepció; az átlag magyar iskolában már az is nagy szó, ha sikerül egy órát különösebb atrocitás nélkül túlélni, a felsőoktatásban pedig generációváltásra van szükség, mert az előző rendszerben szocializálódott intézményvezetők többsége számára idegen a felsőoktatás piaci szemlélete. Merényi Hajnalka, az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának oktatója elmondta, hogy náluk van ugyan gyerekirodalmi speciálkurzus, ám a kortárs művek a való világban sokszor már a gyakorló tanítás alatt elvéreznek a „régi, jól beváltakkal” szemben. Visy Beatrix irodalomtörténész megerősíti, hogy a fiatal tanárok többsége saját rossz emlékei dacára is továbbörökíti az utált műveket az új generációkra.

János, a telhetetlen hörcsög

Csak a kemény mag vett részt az utolsó, „Kívül trendi, belül trendi, mi az?” szekció ülésén, ahol Szekeres Nikoletta moderálásával kritikusok beszélgettek. Lovász Andrea, a Bárka Online Papírhajó gyerekirodalmi rovatának szerkesztője magasra helyezi a mércét: „okosabb”, a gyerek- és a felnőttirodalom határát elmosó műveket vár, „olyat, amit Nádas Péter is elolvasna”. Jó példaként említi Dániel András Kicsibácsi és Kicsinénijét. Sok a silány és a közepes mű, ezzel Keresztesi József is egyetért, aki – a maga számára is meglepő módon – 2011-es ÉS-beli Janikovszky-jegyzete okán rendszeres vendége a gyerekirodalmi rendezvényeknek. Újabb „arc” viszont Szathmáry István illusztrátor, kulturális újságíró, aki szerint a külföldiből fordított gyerekirodalom gyakran vérszegény, és szükség volna hazai társadalmi szempontból érdekes művekre. Mint mondja, a napilapoknál és az online sajtóban kultúrával címlapra kerülni jóformán lehetetlen („majd ha Kerényi Imre reppel a Mika Tivadarban, vagy Zuschlag megírja János, a telhetetlen hörcsög című mesekönyvét”).

A gyerekkönyvkritika minden igyekezet ellenére gyerekcipőben jár, a szakma kicsi, nincs független bírálat, hiszen jóformán mindenki érintett a kiadásban. Tóth Patrícia kritikusnak olyan rossz tapasztalatai voltak a túlérzékeny hazai szereplőkkel, hogy ma már inkább csak külföldieket recenzál. A meglepően aktív közönség számos felvetése közül csupán egyet idézünk: úgy tűnik, egyre áthidalhatatlanabb szakadék tátong a szűk rétegeket elérő minőségi, „magas” gyerekirodalom és a szigorú ítészek által fanyalogva fogadott vagy teljességgel negligált népszerű könyvek közt.

Pedig az első szekcióban mintha arról lett volna szó, hogy az olvasás megszerettetésének, az olvasóvá nevelésnek része kell legyen az „elég jó” bestseller is.

Neked ajánljuk

Európa járnak az oroszok oltásért

  • narancs.hu

Kevés helyre utazhatnak Szputnyikkal, úgyhogy mást szeretnének kapni. Áprilisban még fordítva volt: sokan az EU-ból mentek Oroszországba oltatni, amíg az Unióban kevés volt vakcina.