A 6. Velencei Nemzetközi Építészeti Kiállítás pavilonjai közül kettőt alakítottak át egy az egyhez léptékű maketté. Az egyik a japán. Az odavezető útszakaszt sárga mellényes, sisakos, vészjelző zászlókat lengető automata figurák szegélyezik. Az ajtón belépve a kobei földrengés által lerombolt házban találjuk magunkat. Törmelékhegyeken (állítólag egyenesen a helyszínről származnak) mászunk keresztül, a romok alól előtörő, jajkiáltásokból, utasításokból és híradásokból összeálló radiofonikus hanggejzírek felé. Egy kultúra, egy közösség, amelyiket maga alá temetett önmaga, vagy a természet? A másik kiállításmakett, a magyar, mindennek épp az ellenkezője. A Semmi művészetének pavilon nagyságú építészeti modellje a "klasszikus" avantgárd piros, fekete és fehér színeivel, a falak hatalmas ferde négyzeteivel, a kivehetetlen kuszaságban felfelé törő gerendák között a semmibe vezető lépcsőjével vonz magához. A küszöbön pedig valamennyien kapunk - testsúlyunk és magasságunk alapján - egy-egy zenei hangot, s így egyéniségünket beleadva máris közösen építjük fel és töltjük ki az akusztikus teret. A két pavilon összetartozik, mint egy ellentmondás két oldala: a pusztulás elementaritásával szemben a létrehozás teljesen naiv utópizmusa. Vagy mint egy ironikus üzenet keserű és optimálisabb vetületei: a világ talán legfejlettebb modern építészetével rendelkező országa törmelékkel és egymásra halmozott gerendákkal jelenik meg, míg a másik helyen ugyanezekből a gerendákból Semmi címszóval újjáépítik a Valamit. De lehetnek akár egy drámai üzenet két oldala is: amit idáig felépítettünk, az pusztulásra ítéltetett, sugallják a japánok, amit pedig most felépítünk, azt mi magunk fogjuk lebontani, mondják a magyarok. Hiszen a Semmi építészetét többek között azért nevezik így, mert mindössze egy kiállítás idejére szól, és csak a komputerben, a tervasztalon vagy az építész álmaiban marad fenn. Így együtt a két nemzeti pavilon Az építész mint szeizmográf alcímet viselő seregszemle központi témájának, egész problematikájának jó összefoglalója.
