Ünnepnapok: Millecentes regény

  • Bori Erzsébet
  • 1996. augusztus 29.

Könyv

Bori Erzsébet

Mesének is szép, hogyan vált Budapest ötven év alatt koszos sárfészekből világvárossá. A reformkorban kezdődött, nagy emberek merész álmaival és gáláns gesztusaival. Az ezredforduló előtt tetőzött az építkezések lázrohama, a Kis- és Nagykörút, a Kossuth Lajos utca megvolt már egészében, és nagyjából úgy is nézett ki, mint ma. Az Alagút, Lánchíd, Sugár (Andrássy) út tengely lezárásaként a Hősök tere és a Városliget megkapta mostani fazonját, bár a Szépművészeti, a szobrok és bérpaloták egy része csak később került a helyére. Itt tartották viszont a világkiállítást, tavasztól őszig zajlottak a díszes processziók, királyi vizitek, avatások és felszentelések. Egy virágzó ország ünnepelte a honfoglalás ezredik évfordulóját.

Most van az ezerszázadik. A Népszabadság publicistái szerint honfoglalást ünnepelni snassz, kultúrnemzet ilyet nem csinál. Szabó Miklós történész más véleményen van, és úgy sejtem, vele tartunk mi, nép is. Örülünk, hogy ide hoztak minket. Fene bánja, hogy a millennium évét végül historikusok és művezetők szakmai konszenzusa határozta meg 1896-ban, szép példájaként a nemzeti összefogásnak.

Nagy idők voltak, na, és ki emlékszik már arra, hogy a világkiállítás nem váltotta be a hozzá fűzött gazdasági reményeket, elmaradtak a nyugati vendégek, és a veszteség még az ország fejlődését is megakasztotta pár évre. Túléltük.

Túléltünk aztán mást is, két világháborút, a Monarchia felbomlását, Trianont, szocializmust. Ezek sem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket (már amelyikhez, már aki). Valahogy csak elértünk a millecentenáriumig, és megint egyszer lázas építkezés kezdődött a régi dicsőség színhelyén, a Hősök terén. Mint ama boldog időkben, a nagy álmodók és ügyes kezűek munkája nyomán gombaként nőttek ki a földből az új építmények; nem éppen múzeumok, színházak, kórházak vagy közhivatalok, még csak nem is bankok vagy lakóházak, hanem színpad, videókivetítő, sátrak és bódék. Volt itt minden, mi népet boldoggá tehet, sör, bor, pálinka, hurka, kolbász (mustárral), hamburger, fagyi, lufi és törökméz. Vattacukorhegyek. A lacikonyha-felelős egy füst alatt a kultúrprogramot is összeállította, külön az urbánusoknak, külön a népieseknek, a magyar pop-, rock-, cigány-, nép- és tánczene színe-virága adta egymásnak a mikrofont. Igazán nagyszabású hakni volt, elvégre egyszer van millecentenárium az életben. Csak az ellenzék hörgött utána, hogy helóta egy kormány az, ami alatt a nemzet legnagyobb ünnepén azt lehet énekelni, hogy aszondja, Jég dupla viszkivel.

Van ebben némi igazság, de mit tehetünk, ha úgy alakult történelmileg, hogy augusztus 20-a egy agyonterhelt ünnep. Szent Istvánra egyként ráépül az egyház és az állam, van aztán aratóünnep új kenyérrel, ehhez passzol a népi vigalom meg a tűzijáték, nem szólva a mezei Istvánok intim névnapi leittasodásáról. Az idén mindezt még megfejelte a millecentenárium négynapos munkaszünettel, melyen mégis nyújtani kell valamit annak a dolgozónak. (Nyújtottak is: először fordult elő a legújabb kori magyar történelemben, hogy nem lett előre ledolgozás, szombatból hétfő, péntekből vasárnap, hanem egy nagyúri mozdulattal odaadtak plusz egy napot.)

Persze voltak az országban, a fővárosban is másféle, méltóbb programok, és szép volt, mint mindig, a tűzijáték. A vigaszágon pedig nézhettük éjjel a Duna tévében, hogy azok ott, a határon túl, akik menet közben kicsöppentek a honfoglalás áldásaiból, hogyan ünnepelnek egy fillér állami támogatás nélkül. Szépen. Lehet irigykedni, elandalodni, de a legsötétebb butaság vagy tudatos népbutítás visszakövetelni azt az archaikus állapotot, amelyben még lehet szépen ünnepelni.

Itt és most a tömegrendezvények korát éljük, állítólag csak az éri meg. Százezer embernek dallani a Népstadionban, milliót vonzani a világkiállításra. Egy amúgy is kicsi országban, ahol a lakosok jó része nem fizetőképes, a pénzesek jó része meg épp abban látja a gazdagság értelmét, hogy kiszabaduljon általa a tömegből.

Lesz még egy kis lándzsarázás, egymásra mutogatás, a világkiállítás barátai még egyszer, utoljára felzokoghatják bánatukat.

De megvolt a millecentenárium, mára ezt is túléltük, holnapra el is felejtjük. Ez ért benne a legtöbbet.

Volt idő, amikor a nemzeti arisztokrácia még kötelességének érezte a nagylelkű adakozást, az úgynevezett nemzeti és úgynevezett nemzetietlen burzsoázia egymással versengett a hazafias gesztusokban. Most úgynevezett szponzorok meg úgynevezett vállalkozói szféra van, az egyik akkor ad, ha leszólnak neki, a másik akkor, ha dupla annyit hoz be rajta - koncesszióban, állami megrendelésben. A kivételt pedig nem tisztelet, hanem mocsok illeti ezen a tájon.

Vegyük úgy a mostani millecentenáriumot, mint a tervezett világkiállítás in vivo kísérleti modelljét. És örüljünk, hogy ennyivel megúsztuk.

Figyelmébe ajánljuk

„Boldog békeévek”

A több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállítás fókuszában a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika áll, a magyar művészetnek az az aranykora, amikor összhangba került a nyugati művészeti törekvésekkel, radikálisan modernizálva a kiegyezést követő évtizedek (fél)feudalista, konzervatív, a historizmus béklyóiba zárt világát.

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Séta a Holdon

A miniszterelnök május 9-i tihanyi beszédével akkora lehetőséget kínált fel Magyar Péternek a látványos politikai reagálásra, hogy az még a Holdról is látszott.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.

Egyszerű világpolgár, hídépítő

  • Mártonffy Marcell

Észak-amerikai pápára senki sem számított. Íratlan szabály volt – állítják bennfentesek –, hogy jezsuita és amerikai szóba sem jöhet. A szilárd alapelv egyik fele 2013-ban, másik fele 2025. május 8-án dőlt meg. A Chicago környékéről származó Robert Francis Prevost bíboros a megbízható szakértők listáján sem szerepelt a legesélyesebbek között. A fehér füst azonban meglepően hamar előgomolygott a Sixtus-kápolna ideiglenes kéményéből.