A svéd gyerekversstílus ezúttal prózában köszön vissza, de sajnos anélkül imitálja a negyven évvel ezelőtti Ami a szívedet nyomja versantológia skandináv költőinek hangját, hogy importálná a humort, az eredetiséget, a játékos szellemet és az érzelmes őszinteséget.
A kis szövegek egy iskolás kislány hétköznapjaiba engednek bepillantást, akivel tulajdonképpen nem történik semmi, de erről nagyon részletesen beszámol. Az illusztrációkból kiderül, hogy az iskolában DVD-ket cserélgető városi kislány folyton pöttyös parasztszoknyában jár, sőt köténykéje is van, meg kék csillagszeme és pirospozsgás arca. Az anakronizmusnál viszont még zavaróbb, hogy sem egységes filozófiai világképe, sem lírai mélységei nincsenek a szövegnek, és a beleerőszakolt szójátékok is inkább bájolgásként hatnak a nyelvi cukiságok szorításában (minden oldalra jut egy babóca, papuska, kövecske, bárányka).
De nemcsak hétköznapi semmiségekről olvashatunk, hanem megerősítést kapnak a sztereotip, régimódi társadalmi nemi szerepek is. Megtudjuk, hogy anyu szegény jobban járna, ha több karja lenne, mert folyton mos-főz-takarít, apu pedig a munkából hazaérve mindig gondterhelt - de ha kell, hősként megmenti a család nő tagjait a pókoktól és egyéb veszélyektől. Megtanuljuk: "a család úgy keletkezik, hogy egy lány és egy fiú megismerkedik, és egymásba szeretnek". A számos heteronormatív példa azt bizonygatja: kizárólag a vér szerinti apa-anya-gyerek felállás számít családnak. Ezzel azért a tisztelgő gesztussal beidézett Ami a szívedet nyomja szerzői sem értettek volna egyet a hetvenes években, de ma az ilyen kirekesztő családdefiníció egyenesen kínos.
Illusztráció: Békés Rozi. Cerkabella, 2012, 72 oldal, 2500 Ft
