Könyv

Ez itt nem Cannes, mi pedig közönségként köztudottan tartózkodunk a zajosabb tetszésnyilvánításoktól,

Ahogy öregszem, egyre többet öntözöm a növényeinket. Túl sokat sem szabad. Az a haláluk (lehet). Nyilván: nekem is a halálom lenne az. (Amikor már annyira öreg és beteg vagyok, hogy túl-túl-túl sokat öntözöm a növényeinket.)

Kockázat nélkül nincs jó terv, üzlet, kapcsolat, egyáltalán semmi sincs kockázat nélkül. Ez ma már több mint elfogadott gondolat, szinte lerágott csont. Annak ellenére, hogy számtalan borzalmas kísérlet történt a kockázat eltüntetésére mind az egyén, mind a közösség életéből. Ezek a kísérletek majd mindig politikai jellegűek voltak, és mindannyiszor diktatúra formájában jelentkeztek, hosszú távon pedig bebizonyosodott, hogy működésképtelenek és embertelenek.

Semelyik J. A.-kötetemben nem találom "a hősiség eloldalog", "a csöndbe térnek a balog... szenvedélyek", meg hogy "ésmerténúgyis meghalok", lásd fentebb.

Ez az első teljes tanév, amelynek új struktúrában futott neki a magyar felsőoktatás. A tavalyi nagy helyezkedés után létrejöttek a legalábbis papíron összevont intézmények. Ám az átalakulás szakadatlanul zajlik tovább, s ennek egyik fő terepe az akkreditáció: az a folyamat, melynek során a minél több hallgató felvételében érdekelt egyetemek és főiskolák hivatalosan elismertetik vonzónak szánt képzési kínálatukat. Vagy nem.

(kb. Pilinszky, a bekeretezett most pontos)

Hónapokkal ezelőtt még véres fejezéssorozatról beszéltek, mára már szinte teljesen biztos, hogy a Schiffer János alpolgármester által beharangozott "több mint igazgatóváltás, kevesebb mint struktúraváltás" elmarad. Bár a városháza teljesítette ígéretét, miszerint egy időpontban pályáztatja meg a fővárosi tulajdonban lévő tizenkét színház igazgatói székét, a tender előtti héten már senki nem remél történelmet író millenniumi generációváltást. Ha két-három igazgatót menesztenek (amit persze nem így neveznek majd), máris komoly kompromisszumokat és konfliktusokat vállal az önkormányzat. Nincs olyan ember, aki a nevét és arcát adná a struktúraváltáshoz.

Parádézás szándékával több igény is befutott a fővárosi önkormányzathoz. Hanem míg az elutasítottak, így például a Free magazin, a berlini születésű és kimondottan technós Love Parade meghonosítására törekedtek, az engedélyt nyert Sziget Kulturális Szervezőiroda egy olyan nyárbúcsúztató karnevál tervével futott be, amely inkább a főváros kulturális életének reprezentálására törekedett. Koreográfia gyanánt a berlini modellből a kamionos felvonulás átöröklődött ugyan, de korántsem csak az elektronikus zenéről szólt: a felvonulásra éppúgy meghívást kaptak a klubok (Bahnhof, E-klub, SOTE Klub, Banán Klub), mint a különféle médiumok (Tilos Rádió, Danubius, Magyar Narancs, Index, Wanted, Juventus Rádió, Zanzibár, Roxi Rádió, TV 2) vagy lemezkiadók (I&I Records, Warner Music, Bahia Music). És így tovább, a tervezett húszhoz képest pillanatokon belül megduplázódott létszámban. Az útlezárással, forgalomeltereléssel stb. kapcsolatos engedélyek megszerzése után, májusban kezdődött meg a szervezkedés. Kamionokat a Transkamiontól, hangszigetelt aggregátorokat Hollandiából lehetett bérelni, az In-Kal hatszáz biztonsági őrrel ügyelt az "eseménytelenségre" - nagyjából eme költségeket hányva-vetve alakult ki a Budapest Parádé harmincmillió forintos büdzséje. A két jelentős szponzor, elsősorban a Fanta, másodsorban a Pannon Praktikum támogatását megnyerve, nullszaldó körül zárt a rendezvény, s ez hagyományteremtő alapvetésként igen kecsegtető. (A Pepsi-Cola a Szigettel való közös ügyek ellenére inkább kimaradt ebből a buliból, a Fanta azonban "magára ismert" a "Haverok. Buli. Fanta." szlogenje jegyében.) Az est folyamán Demszky Gábor főpolgármester és kísérete a bungee jumping kosarában magasra hágva, mintegy 150-200 ezer parádézóra tekinthetett le, akár ugrálhatott is volna örömében.

Szörényi Levente-Bródy János: Veled, Uram!

A franciáknál újra elérkezett az az áthatolhatatlan történelmi pillanat, ami a színházukat visszahelyezte az utcára. Ez időről időre - most éppen tíz éve - nagyon jól megy nekik. A kőszínházaktól elhúzódó, fáradt néptömegeknek itt igazán megadatik a populáris, önfeledt mulatság. A Montpellier-ben és Avignonban zajló két legrangosabb fesztivál, amelyek művészi színvonala megnyugtatóan magas, szinte elefántcsonttorony a Chalon sur Saone-i utcaszínházi fesztiválhoz képest. Engem persze ez utóbbira küldtek, bele az életnek a közepébe.

Ha jól számolom, már negyedszer történik meg, kedves olvasó, hogy van szerencsém beszámolhatni a szegedi Szabad Színházak Találkozójáról - ezúttal a tizedikről -, és hogy te erre nem emlékszel, hiszen két ilyen fesztivál között annyi minden történik veled (ősz, tél, tavasz, ki tudja, mi még), ebből nemcsak az következik, hogy a) szerintem rosszul élsz, és elveszel a felesleges részletekben (tél, tavasz stb.), hanem az is, hogy b) negyedszer beszámolót írni ugyanarról az eseményről még akkor is unalmas feladat, ha - jön végre a lényeg - maga a fesztivál csöppet sem az. Sőt. Jó. Tök jó.

Jáchym Topol a szerkesztő hátoldali jegyzete szerint a kortárs cseh irodalom szinte kultikus jelensége, ami önmagában véve is nagy kedvet csinál az olvasáshoz, elvégre a cseh irodalomról rögtön az jut az eszünkbe, hogy a csehek is szívesen ugrálnak a "kis nép - nagy irodalom" szlogenjével a zakójukon, ahogyan az összes kákáeurópai nép fiai is, leszámítva talán a vendeket és a szorbokat. Az efféle "kultikus jelenség" típusú felvezetés ugyanakkor rögtön el is ijeszt bennünket az olvasástól, mert Hasek, Skvorecky`, Hrabal, Kundera után el sem tudjuk képzelni, mit is jelenthet mindez: hogy a szerző menő pasas, a (cseh) irodalom Brad Pittje, aki a lagzijára egy milkát szór el, vagy hogy a regény milliós példányszámban fogyott el (de ezerben mindenképp), esetleg amiatt, mert a régi nagyok hagyományát folytatva ő is valamelyik prágai kocsmában emelgeti naphosszat a söröskriglit, és hamisítatlan beszélgetőember. Az Angyal elolvasása után viszont már nem nehéz kiókumlálnunk, hogy a "kultikus" kifejezés felhozása - teljesen téves módon - inkább a témára vonatkozik, a regény főhőse ugyanis régi drogos, s mint ilyen virtuális és valós "utazásokat" tesz a (")valóságban(").

Hogy mi a színház, és mi a színház ma, lassan végleg két külön témává válik. Az új kor, így jelen és jövő színháza egyre kisebb mértékben képvisel mutogatható, kirakatba helyezhető értéket, és ez nem tendencia, ez már állapot.