Galícia köztudottan a Monarchia szegényháza volt, a lakosság elsősorban földművelésből élt, s mivel sem a helyi arisztokrácia, sem Bécs nem fektetett be a térségben, óriási volt az elmaradottság. Ezen még a galíciai olajmezők 19. század közepi feltárása sem változtatott sokat, hiszen a hasznot kivitték a tartományból.
Az óriási népességnövekedés – melynek során a 19. század második felében az összlakosság hatvan százalékkal, 4,5 millióról 7,3 millióra nőtt – csak fokozta az elnyomorodást. Sokak előtt csak a kivándorlás látszott kivezető útnak. Az 1880-as évek második felétől az első világháború kitöréséig tartó emigrációs hullámot önállóan is olvasható kis esszék formájában, sokféle forrás (korabeli hivatalos és személyes dokumentumok, levelek, peres iratok, szociológiai és történelmi munkák) bevonásával mutatja be a szerző, mintegy patchworkszerűen varrva egybe adatokat, családtörténeti, gazdaság- és társadalomtörténeti ismereteket, sajtóanyagokat, miközben egy-egy személyhez vagy történethez vissza-visszatér. A szövegeket (részben saját gyűjtésű) korabeli fotók és illusztrációk hozzák közelebb az olvasóhoz. A dokumentumok tükrében különböző nemzetiségű, különféle felekezetekhez tartozó férfiak és nők sorsa elevenedik meg.
Az amerikai álom, a „tányérmosóból milliárdos” típusú karrier ritka tünemény volt, az ügynökök a forgalom növelése érdekében hamis várakozásokat keltettek a kivándorlókban. A rögvalóság más volt: nehéz és rosszul fizetett fizikai munka, szűkös és egészségtelen lakáskörülmények jutnak az újonnan érkezetteknek osztályrészül. A nélkülözés prolongálódott, a megélhetés kínjai újratermelődtek a tengerentúlon is.
Ráadásul a letelepedni szándékozóknak nemcsak az új életkörülményekhez, az idegen nyelvhez és kultúrához kell asszimilálódniuk, de szembe kell nézniük az erősödő idegenellenességgel is. Miközben ugyanis a pennsylvaniai bányák és kohók, az acélvárosok a 19. század utolsó harmadától folyamatos felvevői voltak a szívós kelet-európai munkaerőnek, az amerikai szakszervezetek riadót fújtak a béreket letörő bevándorlók miatt. A hetvenes–nyolcvanas évekbeli munkásháborúkban nemcsak az acélmágnás Andrew Carnegie, hanem a galíciai paraszt is az amerikai munkás ellenfele lett. Ám a középosztály is féltette a pozícióit a kelet-európaiaktól arra hivatkozva, hogy a „barbár” bevándorlók veszélyt jelentenek az amerikai demokráciára és kultúrára. S a német kikötővárosokban feltorlódó kivándorlók miatt a helyiek is zúgolódtak, attól tartván, hogy azok Amerika helyett náluk akarnak majd letelepedni.
Bár az erőteljes áthallások egyáltalán nem véletlenszerűek, a könyv korántsem csak e párhuzamok és aktualitások miatt érdekes. Sokkal inkább azért, mert egy merőben újszerű nézőpontból is bemutatja a kivándorlás problematikáját, miáltal egészen más megvilágításba kerül a maga szerteágazó kontextusával, gazdasági, társadalmi és büntetőjogi összefüggéseivel együtt.
A kivándorlás ugyanis sokaknak óriási üzlet volt. Mivel azonban az üzlet jórészt a gazdaság szürke zónájában zajlott, a legtöbb esetben felvetődött a büntetőjogi felelősség kérdése. A csalástól a hamisításon és az erőszak legkülönbözőbb formáin át az embercsempészésig terjedt a kivándorlással kapcsolatos visszaélések sora. Csalás volt a címadó „amerikai császár” is: az ügynök felhúzott egy közönséges vekkert (a parasztok sosem láttak ilyen szerkezetet), és elhitette a delikvenssel, hogy magával az amerikai császárral lép kapcsolatba. A vekker ismételt megcsörgetése azt jelentette, hogy a „császár” engedélyezi a kivándorló letelepedését Amerika földjén.
A szegények legnagyobb vámszedői a hajóstársaságok, a HAPAG és a Norddeutscher Lloyd voltak. Számukra aranybánya volt a kivándorlási üzletág. Ügynökeik nem válogattak az eszközökben, nem riadtak vissza semmitől annak érdekében, hogy rábírják a parasztokat a felkínált szolgáltatások megvásárlására. Működésük a kivándorlók toborzásától, szállításától a hajó- és vonatjegyek eladásán át a reménybeli emigránsok határon átcsempészéséig és a legszükségesebb holmik beszerzéséig számos tevékenységet érintett. A hajójegyet a vasúti csomópontokban azzal az ígérettel adták el a parasztoknak, hogy az magában foglalja a szállást és a teljes ellátást is Hamburgban a hajó indulásáig. Odaérve aztán kiderült, hogy ez koránt sincs így, s újabb súlyos összegekkel kopasztották meg a kivándorlókat.
Bár elsősorban férfiak indultak útnak, nemritkán azzal a szándékkal, hogy később a családot is kiviszik magukkal, a szegénység és a kilátástalanság rengeteg fiatal lányt is érintett, virágzott a lánykereskedelem és a prostitúció. Kerítőnők és futtatók járták a galíciai falvakat, jól fizető munka ígéretével csalták el a csinos lányokat a családjuktól, hogy azután egyenesen Isztambul, Oroszország vagy éppen India bordélyaiba szállítsák őket. A galíciai, elsősorban zsidó lányok világszerte a bordélyházak fő utánpótlását adták, de voltak köztük szép számmal magyar, ukrán és ruszin parasztlányok is. A sok szomorúbbnál szomorúbb történetet olvasva leginkább az az örök érvényű igazság kínálkozik tanulságként, hogy a nyomor és a tudatlanság együtt mérhetetlen kiszolgáltatottsághoz vezet, amiből szinte lehetetlen kitörni.
Pollack nagy teret szentel az 1889–1890-ben Wadowicében zajló monstre per bemutatásának, ahol 66 vádlottat állítanak bíróság elé a kivándorlással kapcsolatos visszaélések miatt. A letartóztatott ügynökök legtöbbje zsidó, s ezt a tényt sok sajtóközlemény nem győzi hangsúlyozni, az ügy nemcsak Galíciában, de Bécsben és külföldön is figyelmet kelt, és bőséges tápot ad a zsidóellenes propagandának. A hierarchia csúcsán állók, köztük a HAPAG igazgatója meg a korrupt járási hivatalvezető persze megússzák a számonkérést. A perben végül 33 vádlottat ítélnek el, ők néhány hónaptól néhány évig terjedő börtönbüntetést kapnak. De sem maga a bírósági per, sem a kiszabott büntetések nem csökkentették a kivándorlás mértékét, és arról sincs tudomásunk, hogy az „üzletmenet” finomodott volna a feltárt visszaélések nyomán.
A kötet értékét az újszerű nézőpont és a tematikai sokszínűség mellett a rendkívül széles merítés adja: Pollack nemcsak az Egyesült Államokba, hanem a Kanadába, Brazíliába, sőt az Oroszországba irányuló kivándorlásról is beszél, emellett külön fejezetet szentel a galíciai zsidó kivándorlás tömegessé válását kiváltó orosz pogromok bemutatásának. Ugyanakkor azt is meg kell jegyezni, hogy ennek az óriási anyagnak a kezelése kritikára is okot ad, hiszen óhatatlanul széttartóvá teszi a kötetet. Míg ugyanis bizonyos szövegrészek, ahogyan például a több alkalommal visszatérő személyek történetei valamiféle koherens egésszé állnak össze, akad olyan résztéma, ahol az egyes, összetartozó szövegek egymástól távol kerülnek a köteten belül, s ettől a könyv helyenként zavaróan fragmentáltnak hat, az olvasó néhol elveszettnek érzi magát a rengeteg érdekfeszítően megírt információ sűrűjében. Az pedig kifejezetten rontja a kötet értékét, hogy a szöveg hemzseg a főként lengyel hely- és személynevek írásában előforduló hibáktól.
Fordította: Halasi Zoltán, L’Harmattan, 2019, 279 oldal, 2999 Ft
