Már a felületes szemlélőnek is feltűnik, hogy Niger és Magyarország mennyire hasonlatosak. Például Nigernek sincs tengere, mindkét országot a franciák borították gyászba, és egyik helyen sem lehet elintézni semmit. Talán csak a vezetékes víz tisztább Niamey külső kerületeiben.
Lángh Júlia, lapunk egykori külső munkatársa, hónapokon át egy nigeri bozótfaluban, Illélában volt óvó néni - nincs ebben semmi meglepő, ha tudjuk, hogy a szerző Münchenben is élt évekig. Illéla egy tipikus nigeri falu, amennyiben a félsivatagos tájban vörös, agyagos homok borít be mindent; aztán lakik ott pár európai segélyprogramban tevékenykedő fehér; börtönnel is rendelkezik Illéla; a szomszédos település pedig nagyon messze van.
Afrika lenyűgöző. Az érkezés felejthetetlen, és eleinte minden álomszerű és valószínűtlen, főleg, ha valaki régóta Afrikáról álmodik. A kontinensnyi katasztrófát azonban megérteni nem lehet; Afrika lenyűgöző marad, brutális és gyönyörű. Lángh Júlia is hamar megérthette, hogy Afrikából - ez esetben Nigerből - azt láthatja csupán, amit a fehérek láthatnak. És hiába szeretné megtagadni "elsővilágbeli" voltát, az Illélákban idegen marad (bár néha máshogy érzett, nyilván). Afrikában a "segítség" is - Európa odaküld szakembereket, segítenének már az afrikaiakon - valami szürreális performance marad: valóban jó lenne minden bozótfalu minden háztartásában meghonosítani a takarékos tűzhelyet (amihez nem kéne egész nap tüzelőt gyűjteni), vagy rábírni a közösséget, hogy ne csak az ajándékok reményében építsen közös magtárat. Mindezt ott, ahol a segélyek menetrend szerint délelőtt tizenegykor már eltűnnek, ahol csak az idősebbeknek lehet igazuk és a Badagichiri felől érkezett varázsló megsokszorozza az aprópénzt, de később az aprópénz el is tűnik.
Lángh Júlia azonban lelkiismeretes ember, azonnal hozzákezd Illéla (és Afrika) megváltásához - és ezért a szándékáért csak becsülni lehet -, írni, olvasni tanítaná a kis illélai közösséget, felszabadítaná a nőket, bevezetné a demokráciát, feloldaná az előítéleteken alapuló törzsi viszályokat; nem vitás, ha lenne pár ezer éve, biztos végigvinné reformjait. Az idő azonban szorította, nem ment minden zökkenőmentesen, de volt bátorsága leírni csüggedő optimizmusát és kudarcait is. A Közel Afrikához ettől szép könyv. Tisztességes munka: nem fölényeskedő "útleírás", "útijegyzet", amely dokumentálja a kalandvágyó szerző megpróbáltatásait a kannibálok földjén, hanem csöndes napló, amely beismeri: a távolságot áthidalni nehéz, bármekkora legyen is a kihívás. Például ott maradni a nomádok tanítójaként.
Illélában jó lehetett. Visszajönni nemkülönben.
Magvető, 265 oldal, 790 Ft
