Konrád György: Az európai világbéke alkonyati fényben

  • 1996. május 30.

Könyv

A Világegyetemen megtartott előadás rövidített változata

A Világegyetemen megtartott előadás rövidített változata

Botcsinálta csődtömeggondnok, ülök egy minden kényelemmel ellátott luxusjacht ebédlőjének svéd kerekasztalánál, jobbomon az éppen aktuális pápa, balra tőlem Cindy Crawford és Claudia Schiffer fecserésznek Jean Paul Gaultier-vel, velem szemben néhány volt és leendő amerikai elnök, a társalgás kedélyesen multikulturális, a bárban a Bécsi Filharmonikusok Bartók Concertóját intonálják. Mintha a petrezselyemben hűsölő lazacszeletek is éreznék a helyzet fölényes metafizikáját, magamegadó türelemmel várják, hogy villámra tűzzem őket. Csodálatos napfényben indultunk útnak három nappal ezelőtt Yokohamából, holnapra már Visegrád őszi esőben ázó romjai integetnek - ijesztően falusias lett a világ, a kombájn bakjáról a nickelsdorfi gazda chicagói szomszédja faxára lát. Ha mostani párizsi szállásom (Louvre, közvetlenül a Mona Lisa alatt) íróasztala mellől, ahol most e jegyzeteket fogalmazgatom, kinézek a Rue de Rivoli nagyvárosi forgatagába, elfog a vágy egykori gyámügyi előadói kopott irodám iránt; úgy látszik, a léleknek is megvan a maga kifürkészhetetlen kémiájú emlékezete. A jachtra, mint egyetlen magyar, meghívott előadóként érkeztem, egyidejűleg négy nyelven, szigorúan három percben kellett megvilágítanom az európai világbéke kétes esélyeit. A legérdekesebb és kétségkívül a legkivitelezhetőbb Kohl kancellár javaslata volt, aki a maga tárgyratörően német módján azt fejtegette, hogy a harcirepülőgép-gyártás technológiáját leghatékonyabban a búzasör előállításánál lehetne hasznosítani. Különös, hasonló nézeteket vallottam magam is nemrég a Financial Timesban közölt esszémben. (Utóbb átvette a Le Monde és a Die Zeit is.) Ám nálam hiányzott a nagyhatalmi pragmatizmus valamiféle joviális, "gemütlich" megalomániája, az a tipikusan germán logika, mely hajlamos biológiai célokra visszavezetni minden emberi törekvést; elvégre a holocaust idején - finoman szólva - azért mégis a kémény másik végén álltunk. Igen, ha útlevelünkben ma már nem látszik is, és a vámos közönyösen legyint, ha egy pohár Chateau Mouton Rotschildot rendelek a VIP-váróban, tapasztalataink meglehetősen különbözők.

Egy koppenhágai értekezletről érkeztem erre a hajóra, ott az volt a kérdés: vajon Európa fogja asszimilálni Amerikát, vagy éppen fordítva történik majd? Magam nem hiszek a kierkegaardi vagy-vagy kényszerítő erejében, úgy vélem, és ennek hangot is adtam a dán királlyal elköltött gyertyafényes villásreggelin, hogy csak plurális válaszok lehetségesek, és egy bronxi, szociális segélyből élő fekete villogó fogsora van oly megejtő, mint a Bodeni-tavon úszkáló hattyúk. Még ha nem tanácsos is etetni őket. Az intellektuelek osztályhatalmától az osztályhatalom intellektualitásáig - de hát kinek a pap, kinek a papné, idéztem szűkebb pátriám alapbölcsességét, és erre a király is rábólintott. Otthonias világról álmodom: érintkezzen Interneten a frankfurti penner budapesti kukázótársával; a NATO vadászgépei Goethe- és Shakespeare-kötetekkel szőnyegbombázzák a másságra nem hajló vidékeket; legyen familiáris a metrónk: a bécsi Grabenről egyenesen londoni kiadóm lakásáig repítsen mától a szerelvény. Hisz a berettyóújfalui, nemzetek fölötti békabrekegés elsöpri az újnacionalista, vérgőzös forgatókönyveket, nemrég éppen az öreg Hegellel beszélgettem erről.

Aztán egy New York-i szálló kilencvenedik emeletén az elnöki lakosztályban. A whiskyben megkoccannak a kubista jégkockák, a füvecskét már aratják Afganisztánban, a szobapincér begördíti a zsúrkocsin utolsó regényem tizenkét nyelvű levonatait, még váltok vele néhány szót Proustról, elnézem rétoromán szülei vonásait némi kolumbiai ízzel elegyítő arcát, aztán ejtőzés, hagyom, hogy rám törjön az alkonyi órák csillapíthatatlan, közép-kelet-európai szomorúsága; ablakom előtt elrepül néhány soknemzetiségűen kelepelő, maastrichti gólyahír. Dolgom immár semmi, az európai világbéke kézzel fogható közelségben, hű laptopom, Bill Gates ajándéka, nélkülem is írja a magamét.

(közreadja: B. Z. A.)

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.