Az 1951-ben született szerző friss Goncourt-díjas regénye habkönnyű szórakozás, noha a téma komor, néhány helyzet egyenesen irtóztató. Az első világháború utolsó óráiban járunk, és persze már mindenki a megúszásra játszik. Vannak, akiknek sikerül, vannak, akiknek nem. Sikerül a fellengzős szépfiúnak, Pradelle főhadnagynak, akinek bajtársai élete sem drága, hogy egy utolsónak levezényelt értelmetlen rohammal esetleg kitüntetést szerezzen. Nem sikerül a regény két másik főhősének, a Pradelle alá beosztott Albert Maillard és Édouard Péricourt közlegényeknek; előbbi már-már meghal, de utóbbi megmenti és kiássa egy földhányás alól, viszont cserébe ellövik egész alsó állkapcsát. Párizsba visszatérve Albert ápolja Édouard-t, aki fantasztikus álarcokkal leplezi hiányzó fél arcát.
Maga a cselekmény két, párhuzamosan bonyolított szélhámosságból áll, az egyik Pradelle vállalkozása a nem francia földön elesettek hazaszállítására és eltemetésére, a másik lényege a zseniálisan rajzoló Édouard emlékműterveinek kamu kivitelezése, melyeket a hősi halottaknak emelnének. A szerzői utószóból megtudjuk, hogy az első valóban megtörtént, míg a második csak fikció.
Szellemes, groteszkül morbid regényterv, remekül megírva, fölényes lendülettel, ízesen, szagosan, bár száz oldalt nyugodtan lehetne húzni, és néha túl sok az úgynevezett francia szellemből is. A kiadói ajánlás („Dumas-történet Tolsztoj tollával”) tömény badarság. De tényleg érdemes elolvasni.
Fordította: Bognár Róbert. Park, 2015, 520 oldal, 3900 Ft
