Boszorkányok márpedig nincsenek, gondolhatnánk, de ha kezünkbe vesszük az Öregmama történeteit, hamar rájövünk, hogy valójában vannak, sőt azok vannak csak igazán. Petrában, egy eldugott kalotaszegi kis zsákfaluban pedig valahogy igencsak magas az egy négyzetméterre jutó mágia aránya. Idejár havonta Kolozsvárról az unoka és annak kedvese, hogy Öregmama hogyléte felől érdeklődjenek, megismertessék az idős asszonyt olyan varázslatos dolgokkal, mint a gyümölcsjoghurt vagy a karfiolleves. Cserébe olyan varázslatos történeteket kapnak, melyek keresztül-kasul szövik át e világvégi falut: hűtlenkedésekről, halotti torokról, egymáshoz évtizedeken át nem szóló házastársakról. A csodálatos Margóliliről nem is beszélve, aki egy háromnapos lakodalom után csak egy véres fejszét és néhány hosszú fekete hajszálat hagyott maga után a falu összes férfijának, akivel ágyba bújt. Egy fekete macskáról, aki villanyrezsót hordott a hóna alatt, vagy a feketetói vásárról, ahol álomszép lányok fürödtek meztelenül egy óriási dézsában. Öregmama a történeteibe ügyesen beleszövi aktuális olvasmányait, így ne csodálkozzunk, ha Bulgakov vagy Dickens köszön vissza a lapokon. A mágikus realista elemek sűrűn keverednek a falusi idill megkapó ártatlanságával, az ezeréves hagyományokkal, a pletykával és a tömény, nyers erotikával (és sajnos rengeteg nyomtatási hibával). Amikor azonban felsorakoznak a falu lakói és sorra ugyanazt mesélik, mint Öregmama, kételkedni kezdünk: hogy lehet, hogy a részeges férfiak és a disznóherélő asszony is táncoltak abban a végzetesnek bizonyuló lakodalomban azzal a furcsaságokat beszélő fekete macskával? Talán mégsem Bulgakovot kell a sorok között keresnünk, talán mégis létezett a táncoló asztal, ahogy léteztek a boszorkányok is? Talán mindezt magunkban is fel kell ébreszteni.
Fordította: Szőcs Imre. Tarandus Kiadó, 2016, 384 oldal, 3490 Ft
