Könyv

Radu Ţuculescu: Öregmama történetei

Könyv

Boszorkányok márpedig nincsenek, gondolhatnánk, de ha kezünkbe vesszük az Öregmama történeteit, hamar rájövünk, hogy valójában vannak, sőt azok vannak csak igazán. Petrában, egy eldugott kalotaszegi kis zsákfaluban pedig valahogy igencsak magas az egy négyzetméterre jutó mágia aránya. Idejár havonta Kolozsvárról az unoka és annak kedvese, hogy Öregmama hogyléte felől érdeklődjenek, megismertessék az idős asszonyt olyan varázslatos dolgokkal, mint a gyümölcsjoghurt vagy a karfiolleves. Cserébe olyan varázslatos történeteket kapnak, melyek keresztül-kasul szövik át e világvégi falut: hűtlenkedésekről, halotti torokról, egymáshoz évtizedeken át nem szóló házastársakról. A csodálatos Margóliliről nem is beszélve, aki egy háromnapos lakodalom után csak egy véres fejszét és néhány hosszú fekete hajszálat hagyott maga után a falu összes férfijának, akivel ágyba bújt. Egy fekete macskáról, aki villanyrezsót hordott a hóna alatt, vagy a feketetói vásárról, ahol álomszép lányok fürödtek meztelenül egy óriási dézsában. Öregmama a történeteibe ügyesen beleszövi aktuális olvasmányait, így ne csodálkozzunk, ha Bulgakov vagy Dickens köszön vissza a lapokon. A mágikus realista elemek sűrűn keverednek a falusi idill megkapó ártatlanságával, az ezeréves hagyományokkal, a pletykával és a tömény, nyers erotikával (és sajnos rengeteg nyomtatási hibával). Amikor azonban felsorakoznak a falu lakói és sorra ugyanazt mesélik, mint Öregmama, kételkedni kezdünk: hogy lehet, hogy a részeges férfiak és a disznóherélő asszony is táncoltak abban a végzetesnek bizonyuló lakodalomban azzal a furcsaságokat beszélő fekete macskával? Talán mégsem Bulgakovot kell a sorok között keresnünk, talán mégis létezett a táncoló asztal, ahogy léteztek a boszorkányok is? Talán mindezt magunkban is fel kell ébreszteni.

Fordította: Szőcs Imre. Tarandus Kiadó, 2016, 384 oldal, 3490 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.