Egy nagyszájú matróz kártyán nyer Nobel-díjat; egy másik elhagyja a kését, majd vitapartnerének hátában lel rá; a Vesztegzár a Grand Hotelben című krimi elején pedig egy titokzatos, pizsamás férfi a szekrényből lép egyenest a regénytérbe. Abszurd és groteszk keveredik Rejtő regényeiben az épp aktuális történet zsánerével. Monty Python-i magasságok és a Galaxis útikalauz mélysége egyaránt tetten érhető bennük, pedig egyiket sem ismerhette. Műveit gyakran idézzük, s még az is ismer jó pár Rejtő-jelenetet, aki életében nem vette kezébe egyetlen könyvét sem.
Az utóbbi években hazánkban is megkezdődött a korábban az értelmiség által leginkább szennyirodalomnak tartott lektűr rehabilitációja. Elsősorban a krimi műfaja és a tudományos-fantasztikus irodalom kerül homloktérbe, és kap egyre nagyobb teret a korábban csupán szerzői művekre korlátozódó irodalmi életben. Rejtő azonban – többek közt éppen e keretek miatt – a határon egyensúlyoz. Egyfelől könyveit nem műfajuk, hanem szerzőjük szerint tartjuk számon, másfelől pedig Rejtő nem a szokott értelemben vett ponyvairodalom része. Kicsit olyan ő, mint Tarantino: metalektűrt alkot. Művei nemcsak felhasználják és újrahasznosítják a műfaji szabályokat, hanem egyúttal reflektálnak is rájuk. Vaskos humora többek közt ebből is táplálkozik.
Nagy kérdés tehát, hogy hová sorolható: szépirodalom ez, vagy ponyva – s többek közt ennek megvitatásához nyújthat nagy segítséget a Rejtő-lexikon, melyben a szerző műveinek karaktereit, helyszíneit és a könyvekben található fontosabb eszközöket találjuk ábécérendben, nemegyszer idézetekkel megtámogatva az egyes magyarázatokat. S bár részletgazdag leírásokban bővelkedik a kötet, sajnos csak egy irányból használható: a szócikkek felől könnyen kiigazodunk benne, ám egy-egy konkrét regényre nem tudunk rákeresni. Talán ha fordítva volna, és a benne szereplő nagyregények szerint járják körbe az életművet, s egy tárgymutatóval nyújtanak segítséget az eligazodásban, akkor bár valamivel bővebb, de lényegesen használhatóbb könyv született volna. Továbbá – amellett, hogy hiányolom a szerző egyéb műfajú műveit, például a drámákat – meg kell jegyezni, hogy a könyv korántsem foglalkozik Rejtő összes nagyregényével, pusztán azzal a 27 legfontosabbal, melyet a szerkesztők érdemesnek tartottak egy ilyen horderejű munkába beemelni.
Hibái ellenére azonban elvitathatatlan érdeme a Rejtő-lexikonnak, hogy e kötettel megkezdődött a Rejtő-életmű feldolgozása: a kutatás első fázisa ugyanis mindig a rendszerezés. Ám akkor is gazdag élményt nyújt, ha laikus olvasóként kívánjuk használni ezt az alapos könyvet. Miként A néma revolverek városában írja Rejtő: „Olyan különös érzés volt ez, mintha vendégségben lenne lelkileg egy más ember testében.”
Szerkesztette: Farkas András, M. Nagy Judit, Tokaji Zsolt. Quattrocento, 2012, 456 oldal, 4960 Ft
