Könyv

Részemről mehetünk

Szilasi László: Luther kutyái

  • Kránicz Bence
  • 2018. november 4.

Könyv

A Luther kutyái olvasása közben fejben megírtam A magyar betegségirodalom története című összegző művet. Vagy legalábbis vázlatokat készítettem hozzá. Ha visszafelé haladunk az időben, rögtön itt van a Szilasi könyvén szerkesztőként dolgozó Darvasi László prózája, A legionella-füzet. Előtte Esterházy Péter írta meg a Hasnyálmirigynaplót. Nádas: Saját halál. A Hajnóczy-életmű mint egyetlen nagy alkoholizmuskönyv. Karinthy.

A lista sokáig folytatható, és a válogatás módszertana sincs kidolgozva. Kell, hogy a listára kerüléshez a szerzőt megcsapja a halál szele? Saját betegség számít, vagy a másé is? És ami fontosabb: vannak-e sajátos stílusvonásai, esztétikai alapjai ennek a műfajnak? Nyáron egy kulturális fesztiválon egy asztalhoz ültették Szilasit és Darvasit, új könyveikről beszélgettek velük. Azon a beszélgetésen „segítőkönyvnek” nevezték ezt a műfajt, az elnevezést viszont bizonytalanná tette, hogy a program neve meg Túlélő könyvek volt.

Ez az irodalmi délután rögtön fel is hívta a figyelmet a hasonló könyvek alapvető problémájára. Mindenki úgy éli túl, úgy győzi le a betegséget, ahogy tudja. A betegséggel való küzdelemhez kívülállónak nincs köze, amikor tehát a betegségből formált művet olvassuk, sőt kritikusként közelítünk hozzá, óhatatlanul betolakodók vagyunk. Annak ellenére, hogy a betegség – hála az égnek – Szilasi esetében legyőzetett, és egy könyv maradt belőle, amit egészen nyugodtan lehet rossznak vagy jónak találni. A Hasnyálmirigynapló szerintem Esterházy gyengébb művei közé tartozik, de a megjelenése idején emlékeim szerint kevesen tették mérlegre esztétikai szempontból. Félve nyúlunk az ilyen könyvekhez, törékenynek érezzük őket, mint a beteg testet, amelynek kálváriájáról szólnak.

Az elméleti és történeti keretezés azért is illik a Luther kutyáihoz, mert Szilasi irodalomtörténészként maga is korábbi szerzők, szövegek felől értelmezi a saját állapotát, olvasva gyógyul. A legyőzendő kórt, agydaganatát a Moby Dick jelentette sorsszerű kihíváshoz hasonlítja, önmagát pedig a Breaking Badhaldokló főhőséhez. Eddigi könyvei közül a Szentek hárfájában volt hasonlóan nagy szerepe a kulturális referenciáknak, de a Luther kutyáit Szilasi előző regénye, a párhuzamos íróportrékat felsorakoztató Amíg másokkal voltunk felől is olvashatjuk: mindkét könyv íróemberek szorongásairól, lelkiállapotáról szóló természetrajz, csak az író főhős szokásos gondjait most felülírja a túlélés feladata. Szilasi 2015. február 10-én a szegedi egyetemen, tanítás közben kapott rohamot, majd vesztette el az eszméletét. Ezután, mint írja, 48 óra kiesett az életéből. Az idő, amivel nem tud elszámolni, teret hagy a fik­ciónak, onnan kell kibontania a könyvet, amit napló helyett ír.

Szilasi prózáját többen nevezték kimódoltnak, korábbi könyveinek mondatai helyenként valóban túlírtak, pipiskedők. Itt más a helyzet: a betegséggel való találkozás szikár mondatokat, brutális jeleneteket igényel. „Figyelt, jegyzetelt, aztán lassan az asztalra bukott, a jobb karját mereven kinyújtotta előre, és kitartott hangon ordítani kezdett” – írja a regény hősének első rohamáról az elbeszélő, aki hol első személyben, hol kívülről, valaki másnak a szemszögén keresztül tudósít „SL” állapotának változásairól. A formai játékok, idézetek, visszapillantások, családi történetek kipárnázzák a betegség elbeszélését, kontextust adnak neki. Elhelyezik a főhőst szerettei, barátai körében, akik közé az inspirációt jelentő szerzőket, például Márai Sándort ugyanúgy oda lehet érteni, mint a személyes ismerősöket. A nézőpontokat és idősíkokat váltogató szerkesztésmód ellenére a regény legsikerültebb részei mégis a zsigeri pillanatok, a testi tapasztalatok leírásai. „Magamon is látom, hogy az ember tényleg egy önző, éhes húsdarab, miképp a hernyó, telhetetlen, mindig előremászik, s harap” – regisztrálja az elbeszélő, és a Luther kutyáiban erről az éhes húsdarabról tanulhatunk a legtöbbet. Kiemelném a székrekedés leírásának jeleneteit, amelyek terjedelemben nem, láttató erőben viszont utolérik Don Rigoberto ürítésének aprólékos leírását Mario Vargas Llosánál.

A gyógyulásra tett erőfeszítései közben az elbeszélő őszintén ír a válásáról, lányához fűződő viszonyáról, új párkapcsolatának nehézségeiről. Nem különösebben rokonszenves: büszke rá, hogy két nő összevész azon, melyikük ápolja őt, a nőket pedig szexista retorikával az alapján azonosítja be, mennyire tetszenek neki („az ápolónő lényegében tetszett nekem”, „a zacskó vért elvitték, nagyon szép asszony jött érte”). Egoistaként leplezi le magát, de legalább nem fontoskodik. Számvetése illúziótlan: „Házat építettem. Ültettem fákat. Írtam könyveket. Vannak gyerekeim.” Továbbá leszögezi, „részemről mehetünk”. A Luther kutyái messze van a remekműtől, de odáig eljutni, hogy „részemről mehetünk”, bátor és igazi munka. Ezt a munkát pedig Szilasi László nemcsak magánemberként, hanem íróként is elvégezte túlélőkönyvében.

Magvető, 2018, 288 oldal, 3499 Ft

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.