Pláne, ha olyan olvasmányosra, sok tekintetben izgalmasra sikeredett, mint Szentirmay László könyve a hetvenes-nyolcvanas évek egyetemi életéről, az ott zajló politikai mozgásokról, alternatív szerveződésekről és az ezekre rámozduló titkosszolgálat ármányos működéséről.
Szentirmay 1976 és 1984 között vezette a Közgázon az egyetemista és értelmiségi körökben elhíresült Polvax (Poltár) klubot, amely nyolc évig működhetett – habár kétszer azért be is tiltották. A szerző részletesen okadatolja, hogyan lehetett a túlérett Kádár-kor Magyarország egyik (a körülményekhez képest és viszonylagosan) legszabadabb helye egy olyan oktatási intézmény, amelynek hivatalos neve Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem volt (ha a rendőr meglátta ezt a személyiben, akár még tisztelgett is a Moszkva téren dülöngélő közgázos egyetemistának).
A terjedelmes méretű, dossziét imitáló, gazdagon illusztrált kötetben Szentirmay nem csupán saját klubjának működését elemzi, de beszámol az akkor már virágzó egyetemi klubrendszerről vagy éppen a szakkollégiumi mozgalom úttörője, a már akkor Chikán Attila igazgatósága alatt működő Rajk Szakkollégium első virágkoráról is. A komoly kutatómunkát abszolváló szerző áttanulmányozta az egyetem irányításával, kontrollálásával megbízott grémiumok, leginkább persze a pártbizottság működésével kapcsolatos iratokat is, de legalább ennyire fontos, hogy az olvasót megismerteti azzal, hogyan konspirált és szervezett be ügynököket a politikai elhárítás, jórészt a III/III. Csoportfőnökség. (Ahogy egy mellékelt dokumentum is bizonyítja, a beszervezés már korábban, a hadseregnél elkezdődhetett.)
E terjedelmes fejezet előnye, hogy nem áll meg a Közgáz besúgóinak, jelentéseik, kényszerű rekrutációjuk, későbbi karrierjük bemutatásánál, sokat megtudhatunk a beszervezők és feletteseik munkásságáról is. Az is nyilvánvaló lesz, hogy még a Kádár-kor harmadik évtizedében sem álltak le az elit értelmiség, az egyetemi, akadémiai világ behálózásának, sőt beszervezésének munkájával, legfeljebb akkor már meg lehetett úszni, ha valaki egyszerűen negligált egy ilyen felkérést.
Némi szomorúsággal számol be a szerző arról, hogy az erre az évtizedre (2011 és 2016 között) feltámasztott Polvax klubnak már az Orbán-rezsim által teremtett körülmények miatt kellett a régi egyetemi környezetből idővel a majdnem külvárosba költöznie. Az intézményi semlegességre kínosan vigyázó közgázos egyetemi vezetésnek már sok lett volna egy nyíltan politizáló vitakör, és Paul Lendvai meghívása nyomán már a legendás, egykor a Rajknak is otthont adó Horánszky (Makarenko) utcai egyetemi épületet visszabirtokló jezsuita kollégium is visszalépett. Így maradt a Wesley János Főiskola jóvoltából a Dankó utca, ahol előadók és közönségük éveken át közelről találkozhattak a külső-józsefvárosi valósággal. Mellesleg a megőrzött levelek szerint 1979-ben a Kádár-titkárság hasonló indokokkal hárította el a beszélgetésre való felkérést, mint 2016-ban Orbáné – a „más irányú elfoglaltság”, a „sűrű hivatali program” és a „kormányzati munkából adódó kötelezettségek” sok jót most sem sejtetnek.
Ir-Ma Szamizdat Kiadó, 2018, 271 oldal, 5000 Ft
